Vezető hírek
Varga Bálint képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás Lendván
A szabadkézi rajz szabadsága
A "Rajzok, festmények, grafikák" című kiállítás Varga Bálint elmúlt bő tíz évének munkáiból válogat. Tóth Csaba szerint napjainkban olyan fotó- és képáradat vesz minket körül, hogy a képek értéke devalválódik, főleg mióta a mesterséges intelligencia is tud képeket gyártani. Emiatt Varga Bálint grafikái és festményei felértékelődnek, hiszen az általa készített hagyományos ceruzarajzoknak és ecsettel készült festményeknek új értéke van, mégpedig a hitelesség. A művész leül, időt áldoz, és akár több száz órán át dolgozik egy-egy kiállításra való anyagon. Ezekben a képekben nincs ott a mesterséges intelligencia. Az alkotó grafikáival és festményeivel visszaadja a képalkotás becsületét, filozófiai értékét.
Varga Bálint Rédicsen nőtt fel, Szombathelyen járt művészeti középiskolába, majd a fővárosi Képzőművészeti Egyetemen szerzett diplomát. Sok kísérletezés után találta meg a klasszikus ceruzarajzot. De azt is mondhatnák, hogy visszatalált ehhez a legalapvetőbb eljáráshoz, vagyis a szabadkézi rajz nyújtotta szabadsághoz. Legtöbb alkotása ma már ezzel a technikával készül, de azért időnként ecsetet is kézbe vesz. Női alakokat, aktokat, épületrészleteket, vagy hétköznapi, banális tárgyakat (főleg köztereken látható objektumokat) láthatunk rajzain.
Az alkotó tanított a zalaegerszegi Ady Endre művészeti iskolában, jelenleg pedig a bodajki alapítványi művészeti iskola oktatója. Lendva sem idegen terep számára, hiszen többször részt vett az ottani LindArt Művésztelepen. Varga Bálintnak 2023 májusában a zalaegerszegi Gönczi Galériában nyílt önálló kiállítása.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltásaPataki Botond ismét magyar bajnok!Bravúrgyőzelemmel indította a rájátszást a ZTE NKKForgalomelterelés a HEMO épületénél -
rovatunk hírei
Horváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és Drabik top 10
A gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséértA diákok digitálisra cserélnék a vasútállomás retro utastájékoztató táblájátBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger BalázsZalaegerszegi kosaras sikerek az országos diákolimpián