Farkas Ferenc szobrászművész
![Négy fiatal művész, négyféle világlátás Négy fiatal művész, négyféle világlátás](/img/2215_7566_apaczai_voltady_1.jpg)
kortárs
Négy fiatal művész, négyféle világlátás
Fundamentum címmel a zalaegerszegi Ady-gimnázium néhány egykori tanulójának alkotásaiból nyílt tárlat a kertvárosi Apáczai Művelődési Központban.
![Visszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrát Visszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrát](/img/2215_3041_merlegter_1.jpg)
köztér
Visszaépült a Mérlegház, felavatták a várvédő katona szobrát
A város napja (május 13.) alkalmából rendezett programsorozat részeként adták át péntek délután Zalaegerszegen a megújult Mérleg teret; az újjáépített Mérlegházzal, valamint Farkas Ferenc végvári vitézt ábrázoló új köztéri alkotásával.
![Kijelölték a Mérlegház és az új szobor helyét Kijelölték a Mérlegház és az új szobor helyét](/img/2215_6402_merlegter_1.jpg)
közélet
Kijelölték a Mérlegház és az új szobor helyét
Új közösségi teret alakítanak ki a zalaegerszegi belváros északi részén, a vásárcsarnok mögötti területen. A Kovács Károly Városépítő Program keretében megvalósuló beruházás részeként visszaépül a Mérlegház.
![Tizenhárom zalai alkotó művei a Vitrinben Tizenhárom zalai alkotó művei a Vitrinben](/img/2215_6151_vitrin_2.jpg)
kortárs
Tizenhárom zalai alkotó művei a Vitrinben
Néhány év kihagyás után ismét kiállítást rendezett a Vitrin Kortárs Képzőművészeti Egyesület. A zalai alkotókat tömörítő társaság tagjai a Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájában állították ki legfrissebb műveiket.
![Emléktábla dr. Németh József tiszteletére Emléktábla dr. Németh József tiszteletére](/img/2215_4882_nemeth_jozsef_1.jpg)
kultúra
Emléktábla dr. Németh József tiszteletére
Idén áprilisban hunyt el dr. Németh József, Zalaegerszeg díszpolgára, a Göcseji Múzeum nyugalmazott igazgatója. December 15-én egykori munkahelyén – vagyis a múzeum épületében – avatták fel emléktábláját.
![Farkas Ferenc 65 - ünnepi kiállítás nyílt Farkas Ferenc 65 - ünnepi kiállítás nyílt](/img/2215_5417_fafe_65_8.jpg)
Farkas Ferenc 65 - ünnepi kiállítás nyílt
Zalaegerszegen a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben látható a jubileumi tárlat.
![Farkas 65 – jubileumi tárlat Farkas 65 – jubileumi tárlat](/img/2215_5188_fafe_65_12.jpg)
kortárs
Farkas 65 – jubileumi tárlat
65. születésnapja alkalmából nyílt jubileumi tárlata Farkas Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművésznek a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Az ünnep apropóján a legutóbbi időszak műveiből is válogatott, és néhány köztéri szobor kisebb méretű bronz változatát is láthatja a közönség.
![Munkácsy-díjat kapott Farkas Ferenc Munkácsy-díjat kapott Farkas Ferenc](/img/2215_773_farkas_fiatalok_15.jpg)
kultúra
Munkácsy-díjat kapott Farkas Ferenc
Munkácsy-díjban részesült Zalaegerszeg közismert szobrászművésze, Farkas Ferenc. Az alkotó, aki az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tanára is egyúttal, kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként veheti át a rangos elismerést.
![Kidolgozott figurák, humanista szellemiség Kidolgozott figurák, humanista szellemiség](/img/2215_5817_fafe_lokalpatriota_1.jpg)
kortárs
Kidolgozott figurák, humanista szellemiség
Pályakezdésről, humanistákról, társművészetekről és az anyaghasználatról is mesélt Farkas Ferenc szobrászművész a Lokálpatrióta Klub legutóbbi összejövetelén. Az alkotóval Iványi Ildikó, a civil szervezet vezetője beszélgetett a Deák Ferenc-könyvtárban.
![Fesztiválnyitó szoboravatással Fesztiválnyitó szoboravatással](/img/2215_9266_vadporkolt_nyito_7.jpg)
közélet
Fesztiválnyitó szoboravatással
Táncosok, zenészek, hagyományőrző egyesületek, testvérvárosi delegációk, valamint a városvezetés felvonulásával vette kezdetét a Vadpörkölt és Borfesztivál – Zalai Teríték rendezvénysorozat.
![Emlékezni a múltra, hinni a közösség erejében Emlékezni a múltra, hinni a közösség erejében](/img/2215_7896_zegdij_2021_csopkep.jpg)
közélet
Emlékezni a múltra, hinni a közösség erejében
Szoboravatással és a Zalaegerszegért díjak átadásával zárult a 600. évfordulóra rendezett, egész éven át tartó ünnepségsorozat. Mint arról már többször beszámoltunk Zalaegerszeg idén emlékezett meg arról a jeles dátumról, hogy 1421-ben egy királyi oklevél először említette a települést mezővárosként.
![Elkészült Mihály deák szobra Elkészült Mihály deák szobra](/img/2215_8556_mihaly_deak_2.jpg)
köztér
Elkészült Mihály deák szobra
Zalaegerszeget 600 évvel ezelőtt, 1421. június 24-én egy királyi oklevélben említették először mezővárosként. Az elmúlt hónapokban több rendezvénnyel is megemlékezett a város az évfordulóra.
![Visszahelyezték a csizmadiamester sírkövét Visszahelyezték a csizmadiamester sírkövét](/img/2215_6345_kalvaria_1.jpg)
közélet
Visszahelyezték a csizmadiamester sírkövét
A Göcseji Múzeum korábban hírt adott már arról, hogy a Kálvária temetőből elköltöztették Gothard János csizmadiamester sírkövét. A cél az volt, hogy a korabeli alkotásról Farkas Ferenc szobrászművész mintát vehessen, mert az eredetihez kísértetiesen hasonló kópia hamarosan a Göcseji Múzeum új, állandó kiállításába kerül.
![Sírkő történet, sírkő másolat Sírkő történet, sírkő másolat](/img/2215_3482_kalvaria_sirko_19.jpg)
egyszervolt
Sírkő történet, sírkő másolat
Másolat készül a város egyik legrégibb sírkövéről, melyet még 1821-ben állítottak Gothard János csizmadiamester emlékére a Kálvária temetőben. A kópiára azért van szükség, mert a Göcseji Múzeum új állandó kiállításában szeretnék azt bemutatni. A feladatot Farkas Ferenc szobrászművész vállalta.
![Új vágányra terelte a művészeti életet Új vágányra terelte a művészeti életet](/img/2215_4375_g_pataki_tabla_1.jpg)
köztér
Új vágányra terelte a művészeti életet
Az utca neve bizonyára sokaknak ismerős – főleg a kertvárosiaknak – azt azonban már kevesebben tudják, hogy ki is volt valójában Göcseji Pataki Ferenc. A Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány jóvoltából, most kicsit reflektorfénybe került a zalaegerszegi születésű néhai festőművész alakja.
köztér
Felavatták Vaszary Kolos szobrát Keszthelyen
A Bencés Diákszövetség Zala Megyei Szervezetének kezdeményezésére a helyi önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Alap, a Magyar Művészeti Alap, vállalkozók és magánemberek anyagi támogatásával, szobrot állítottak Vaszary Kolos bíboros, hercegprímásnak, szülővárosában, Keszthelyen.
![Idézetek bronzba öntve Idézetek bronzba öntve](/img/2215_8843_fafe_60_gonczi_2.jpg)
kortárs
Idézetek bronzba öntve
A nagy elődök előtt tiszteleg Farkas Ferenc szobrászművész jubileumi kiállítássorozatának második állomása, mely ezúttal a Gönczi Galériában várja a látogatókat.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Vigh László országgyűlési képviselő (369), Telephely-fejlesztés (2), Balatoni Múzeum (9), gróf Széchenyi István szobor (1), Pszicho rehabilitációs park (1), Freund Tamás, Széchenyi-díjas neurobiológus (1), Galéria (4), ÉDEN Szabadidő Ház -Zalaegerszeg, Kinizsi u. 93. (3), Yamaha R6 Kupa (1), Péter Károly polgármester (5), Nyílt nap (18), Kallósd (8), Vadveszély (2), Baladincz Péter mentőtiszt (1), Templomi koncert (1), Hévíz, Városi Könyvtár (18), tárlatvezetés (30), Hőlégballon-találkozó (1), Jazzszerda (41), SUKHISHVILI (1)
1-20 21-40