kiállítás megnyitó
kultúra
Korszakokon átívelő faliképek, zalai szálakkal
Vörös Rozália (1919-1992) és Redő Ferenc (1913-2012) Budapesten illetve Leányfalun élt festő- és gobelinművészek falikárpitjaiból nyílt retrospektív kiállítás a Szombathelyi Képtárban. Az eseménynek zalai vonatkozása is van, hiszen a kiállítást a művészházaspár fia, ifj. Redő Ferenc régész nyitotta meg, akinek neve Zala megyében egyet jelent Zalalövő római kori múltjának feltárásával.
életmódi
Horváth Szilárd enso körei a Gönczi Galériában
„Enso” címmel, enso körökből készült festményeit mutatta be Horváth Szilárd a zalaegerszegi Keresztury VMK Gönczi Galériájában. Az alkotó nevét, sokoldalúságát sokan ismerik és elismerik Zalaegerszegen.
kultúra
Bellus Attila lélekképei a színház galériájában
„Honnan jöttünk, kik vagyunk, hová megyünk?” címmel Bellus Attila zalaegerszegi színművész festményeiből nyílt tárlat a Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájában.
kultúra
Meseillusztrátorok kiállítása a hangversenyteremben
A képek nyelvén mesél, kétfajta illusztrátori stílust bemutatva a „Belső utak” című tárlat a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Szimonidesz Hajnalka és Makhult Gabriella munkái január 11-ig várják a látogatókat.
kultúra
Húszéves a Dienes-kör
Dienes Gyula zalaegerszegi művésztanár 20 éve foglalkozik csoport szinten felnőtt tanítványokkal. A jubileum kapcsán 14 alkotó plusz a mester válogattak alkotásaikból és ebből nyílt december 18-ig látható kiállítás az Apáczai Művelődési Központ galériájában.
népies
Közös út a Göcseji Tudásközpontban
Közös út címmel nyílt kiállítás a zalaegerszegi Göcseji Tudásközpont-Zalaegerszegi Helyi Termék Piacon. Hagyományosan az év végén mutatják be munkáikat a házban működő kézművesek és az intézményhez kezdetektől szorosan kötődő Göcseji Kézműves Egyesület tagsága.
Plakátkiállítás a környezeti problémákról
„Lokális és globális környezeti problémák” címmel nyílt plakátkiállítás a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban.
kortárs
Reneszánsz ihlette kárpitművek, tükörfelületű ékszerek
Fragments címmel Zelenák Katalin Ferenczy Noémi-díjas kárpitművész és lánya, Kocsor Eszter Sára ékszertervező iparművész kiállítása látható Zalaegerszegen november 30-ig a Keresztury VMK Gönczi Galériájában.
egyszervolt
Kiállítás IV. Károly királyról a Mindszentyneumban
Az utolsó magyar király, IV. Károly boldoggá avatásának 20. évfordulóján rendezett kiállítást a Habsburg Ottó Alapítvány Zalaegerszegen. A tárlat október 30-tól látható a Mindszentyneum időszaki kiállítótermében.
népies
Bútorfestők tárlata: az ecsettől a mennyezetig
Bútorfestők tárlata várja az érdeklődőket december 19-ig a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban. A kiállítók a történelmi Magyarország templomkazettáit dolgozták fel munkáikban.
oktató
Mennyi szín: 40 éves az Ady-iskola rajztagozata
„Mennyi szín, mennyi szín” címmel nyílt kiállítás a zalaegerszegi Ady-iskola rajztagozatos diákjainak munkáiból. Mivel a nevezett tagozat idén 40 éves, ezért nemcsak a jelenlegi növendékek alkotásai láthatók, hanem az elmúlt négy évtizedből válogatott rajzok, festmények, kerámiák is.
népies
Balogh Mihály faműves munkáiból nyílt tárlat
A Liszt-napok keretében Balogh Mihály faműves népi iparművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola galériájában.
kortárs
A jelen nosztalgiája, őz figurákkal
A jelen nosztalgiája címmel Novák Kata zalaegerszegi festőművész alkotásaiból nyílt tárlat a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A fiatal alkotó a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola grafika szakán, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festészet szakán végzett.
népies
25 éves a Zalai Csipkeműhely
A Göcseji Kézműves Egyesület Zalai Csipkeműhelye megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást a zalaegerszegi Göcseji Tudásközpontban.
KARNER 70
Jubileumi kiállítása nyílt Karner László festőművésznek 70. születésnapja alkalmából a zalaegerszegi Keresztury VMK-ban.
kortárs
Karner László titkos képi üzenetei
Hetvenedik születésnapja alkalmából jubileumi kiállítása nyílt Karner László festőművésznek a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. Az alkotó Szombathelyen született, a főiskolát is ott végezte, ezt követően 1977-ben költözött Zalaegerszegre.
kortárs
Monokróm fotók a Deák Ferenc-könyvtárban
Sejtelmes hangulatú, másoknak inkább meghökkentő fotókiállítás nyílt a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban az Országos Könyvtári Napok programsorozat részeként.
Pálosok - rendtörténeti kiállítás
A pálos rend történetét mutatja a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban nyílt kiállítás.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szőcs László polgármester (1), Egészséges táplálkozás (21), Rajzfilmünnep az Art Moziban (10), MÉZESKALÁCS KÉSZÍTŐ ÉS DÍSZÍTŐ TANFOLYAM (1), Szent Imre Római Katolikus Templom (2), Tájház (1), Online tér (26), Pannon Kapu Kulturális Egyesület (1), Darnay. Pince, rendezvénypajta és piknikkert - Gyenesdiás (3), Táncpanoráma (8), Magyarország kincsei védjegy (1), jóga (28), KulTour-Vidék (79), Lotus Retro (1), Pozsik Lajos tanár (3), Lovászi (7), Agárfuttatás (1), Nótafesztivál (3), Robert Burns Nemzetközi Alapítvány (1), könyvtárfelújítás (3)