Vezető hírek
Válogatás HáEmZé művésztelepeinek anyagából
GébArt a magaskultúra élvonala
A „GébArt – HáEmZé” című kiállítás a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep azon éveiből válogat, amikor Horváth M. Zoltán képzőművész volt az alkotótábor vezetője. 1999; 2002; 2004-2006; 2021-2022 – olvashatók az évszámok a meghívón. Jelezve, hogy több mint húsz év lenyomata került a kiállítótérbe. A tárlat persze korántsem teljes, hiszen a városban raktározott GébArt-i anyag hatalmas. Még akkor is, ha csak egy táborvezető személyére korlátozzuk a válogatást.
A művésztelepre meghívott alkotók persze mindig tükrözik a tábor vezetőjének – nevezetesen Horváth M. Zoltánnak – az ízlését, kapcsolati hálóját. Nem véletlen, hogy a most nyílt kiállítás stílusa jó értelemben véve eklektikus, sokszínű. Talán az sem meglepő, hogy a nonfiguratív művek dominálnak. Sőt, Horváth M. Zoltán egy saját „sötét szobát”, egy különös installációt is kialakított a térben az általa készített nagyméretű linómetszetekből.
A megnyitón Horváth Gábor, a polgármesteri hivatal humánigazgatási csoportjának vezetője elmondta: a GébArt-i művésztelep mindig megújul, és olyan a város számára, mint a kenyérnek az élesztő. Harminc éve itt van, mégis állandóan újat, frisset mond számunkra. Az itt készült művek a kortárs képzőművészet lenyomatai, melyek alkalmasak arra, hogy a magaskultúra élvonalába emeljék a zalaegerszegi művésztelepet.
A kiállítást Horváth M. Zoltán volt egyetemi tanára, mentora, Pinczehelyi Sándor Munkácsy-díjas festő- és grafikusművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Mint fogalmazott: a raktárban lévő GébArt-i anyag megérdemelné, hogy nagyobb figyelmet kapjon. Az itt fellelhető művek a magyar és egyetemes művészet csúcspontjait jelentik. Ami a művésztelepeket illeti: egyre kevesebb az ilyen jellegű esemény az országban, reméli, hogy Zalaegerszeg még sokáig büszkélkedhet a GébArt-i alkotótáborral.
A kiállítás november 8-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Felhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél ZalaegerszegenMásodfokú (narancs) meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére -
rovatunk hírei
Új gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnél2025-ben is kéményseprők kívántak boldog új esztendőtBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseJól sikerült jubileumi évet zárt a Bogáncs2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszMeghitt ünnepség SzentpéterúronGólgazdag mérkőzésen búcsúztatták az évet az Egerszegi TitánokEcsedi Erzsébet a figura igazságát keresiEgerváron újabb pályázati projektek előkészítésén dolgoznakEgyiptomi élmények a Lokálpatrióta Klubban top 10
Fényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán2025-ben is kéményseprők kívántak boldog új esztendőtTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetés