Képtárba kerülhet a művésztelep anyaga

A válaszokat persze jól ismerjük: a hazai és külföldi alkotóművészek összejönnek, két hétig együtt, sőt egy témán dolgoznak, tapasztalatokat cserélnek. Mindeközben betekintést nyernek egymás kultúrájába, alkotói stílusába, partneri, baráti kapcsolatok alakulnak, és a többi és a többi.

Tény, hogy az elmúlt huszonkét évben húsz országból, több mint 150 művész érkezett a városba, akik 450-nél is több művet hagytak hátra. A tábor több korszakot is megélt már, hiszen műfaját tekintve változatos volt a kínálat: a fémszobrászattal indult (ennek eredményei láthatók a Gébárti tó szomszédságában), majd festészet és kerámiaművészet váltogatta egymást. Most is épp lezárult egy korszak. Kopasz Tamás festőművész öt éven át volt az alkotótábor vezetője. A következő évtől azonban ismét a kerámiaművészet kerül fókuszba. Az évtizedek alatt a GébArt-i alkotótelepen mindig feltűntek helyi tehetségek is; vendég volt többek között a 90-es évek elején Drabik István szobrászművész, Bayer Csaba festőművész (akinek most a Sóházban látható emlékkiállítása). Az elmúlt években pedig több zalaegerszegi születésű – vagy kötődésű – képzőművész is megfordult itt: Bárdosi Katinka, Gazdag Ágnes, Kiss Ágnes Katinka, Horváth M. Zoltán, Szentgróti Dávid, Tóth Norbert.

A GébArt-i anyagból többször is nyílt már válogatás-kiállítás. A 20. évfordulót nagyszabású tárlattal ünnepelték, a Kopasz-féle festészeti telepek fokozatosan bővülő anyagát kétszer is láthatta a közönség. De az azt megelőző, Krawczun Halina vezette kerámiatelepek anyaga is bemutatásra került már. Legutóbb tavasszal, a zsinagógában megrendezett Kerámiavárosok Találkozóján volt látható jó pár GébArton készült "tűzről pattant" mű.

E néhány, rövid ideig tartó kiállítás repertoárjából leszűrhető volt, hogy egy hallatlanul izgalmas, sokszínű és egyedi anyag gyűlt itt össze az elmúlt két évtizedben. Egyrészt hazájukban elismert európai, távol-keleti, tengerentúli és határon túli művészek hagyták itt alkotásaikat. A gyűjtemény szerves részét képezik továbbá azoknak a már ismert, vagy éppen feltörekvőben lévő magyarországi kortárs művészeknek az alkotásai, akik szintén részt vettek valamelyik művésztelepen. A GébArt-i táborok anyaga így tulajdonképpen egy lenyomata mindannak, amit a 20. század végi és 21. század eleji képző- és kerámiaművészet képvisel. Az ezredvég hangulatára jellemző stílusbéli sokféleség éppúgy megfigyelhető, mint az ezredforduló útkereső, kísérletező hangulata; a digitális technikák alkalmazása, vagy a tradíció/megújulás/újraértelmezés kérdése.

A gond az, hogy valójában bele sem gondolunk, hogy milyen értékes ez a raktáron heverő GébArt-i kollekció, és milyen lehetőségek rejlenek benne. Kevéssé használjuk itt helyben (maximum szemezgetünk egy-egy tárlat alkalmával) és még kevésbé használjuk ki kulturális/művészeti kapcsolatfelvételre. Pedig ahonnan egy-egy művész idejött, az anyag is ellátogathatna oda, de akár a testvérvárosokban is be lehetne mutatni a gyűjteményt, illetve alkalomtól függően annak egy-egy részét.

Hosszú évek óta terítéken van egy városi képtár kialakítása is. Rengeteg ötlet és tanulmány született már ezzel kapcsolatban, sőt nem egyszer szakmai vitákra is sor került. Nemcsak a helyszín megválasztása volt kérdéses, hanem a gyűjtemény összetétele (csak a GébArt-i kollekcióból álljon össze a képtár vagy esetleg a Göcseji Múzeum képzőművészeti anyaga is oda kerüljön), kronológiája (a kortárs művészet jelenjen meg, vagy régebbi korszakokból is válogassanak) és elrendezése (állandó vagy inkább időszakos kiállításokra épüljön a képtár) is vitára adott okot.

Az elmúlt hetekben ismét többször előkerült a képtár kérdése. Balaicz Zoltán alpolgármester több kulturális rendezvényen is hangsúlyozta, hogy a következő ciklusban jó lenne, ha végre láthatóvá válna a Gébárti tó partján lévő táborok anyaga. Helyszínként az évek óta üresen álló, egykori MMIK épülete merült fel. Persze mindez egyelőre még csak amolyan hangosan gondolkodás. Kevés konkrétummal, annál több ötleteléssel. Jó lenne pedig határozott lépéseket tenni, mert a gyűjteményben tényleg nagy lehetőségek rejlenek. Ha nem is jelent kitörési pontot (mert a magasművészet sosem képes tömegeket megmozgatni), de egy kulturális felfrissülést mindenképpen hozna a városnak. Mert, ahogy azt dr. Erőss István képzőművész, egyetemi docens a legutóbbi két GébArt-i anyagból rendezett kiállításon is mondta: a 21. század többek között abban különbözik a 20.-tól, hogy lassan megszűnik a centrum és periféria alá- és fölérendeltsége. A kommunikációs technikáknak hála az egykori perifériákon (végeken) is lehet nagy dolgokat véghezvinni, aminek a híre egy kattintással messzire mehet.