2024.12.03., kedd - FerencZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Géb'Art 30: missziója volt a művésztelepnek

2021. szeptember 05. vasárnap, 21:52
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: B.K.
A Géb’Art Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep elmúlt 30 évben készült munkákáiból, illetve annak elődjét, az Egervári Művésztelepet prezentáló alkotásokból válogattak két kiállításra valót a jubileum alkalmával a szervezők. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben kizárólag a zalaegerszegi művészek mutatkoznak be. A Keresztury VMK Gönczi Galériájában pedig az ország más pontjain, illetve külföldön élő, egykori táborlakók munkáiból látható nagyon vegyes tárlat. Mindkét esetben október másodikáig láthatók a kiállított művek.

Születésnapi tárlat két helyszínen

A megnyitókon jelen volt néhány alkotó, egykori és jelenlegi telepvezetők, titkárok, polgármesterek, akiknek alkotókedve, irányítása, támogatása hozzájárult a mára már 500 darabosra duzzadt kollekcióhoz, melynek csupán töredékét tudják hely hiányában a közönség elé tárni (néhány alkotás esetében most először kerül erre sor). Velkey Péter, a humánigazgatási osztály vezetője köszöntőjében izgalmasnak titulálta a tárlatot, és utalt arra a háttérmunkára, mely akár parázs viták árán válogatott az évek óta elzárt alkotások között, újraélesztve azokat. A nézelődés pedig szellemi és esztétikai kaland, fogalmazott.

A megnyitó dr. Kostyál László művészettörténész feladata volt, aki részletesen felidézte mindkét telep életét, létrejöttét. Elhangzott, az Egervári Művésztelep 1968-ban, egy történelmileg és művészetileg is izgalmas időszakban indult, először csak hazai merítéssel. A fősodrás, a hivatalosan támogatott helyett inkább a „tűrt” vonalat képviselve, szabad légkörben munkálkodva, olyan művészekkel, akiket aztán évtizedekig az élvonalban jegyeztek. Ezen „telepesek” utolsó munkái között van a Gébárti Kézművesek Háza építésében való részvétel. Ekkor jött egy erős akaratú kolléganő, Skrabut Éva, aki hosszú szünet után a ’90-es évek elején új lehetőséget nyitott a Gébárti Művésztelep megszervezésével. Majd 30 év alatt különböző generációk alkottak itt, a legkülönbözőbb elképzelésekkel és stílusban. A kiállított művek közül a legrégebbi 1971-ből való, a legújabb pedig idei alkotás, Horváth M. Zoltán telepvezető festménye, mondta többek között Kostyál László. 

A Keresztury VMK tárlatmegnyitóján Lehota János esztéta szólt a közönséghez.

- 30 évvel ezelőtt a telepnek volt egy missziója. Találkozási lehetőséget biztosítani az alkotóknak. Akkoriban egészen más dolog volt találkozni, külföldre eljutni, külföldről idejönni, mint manapság. Ez a misszió veszített mára jelentőségéből. Másik fontos feladat volt, hogy egy állandó kiállítás nyíljon a munkákból, ez még ma is hiányos. A jelenlegi missziója pedig éppen 30 év alatt teljesedett be. Ma a sokszínűség, a sok műfajúság képezi le leginkább a világot. 30 milliárd weboldal létezik, melyeket nem lehet egy rúgóra felfűzni. Így lesz aktuális, a mai mindennapi valóságnak megfelelő ez a kiállítás is. Ki lehet ragadni alkotásokat, azokról vitatkozni, bevonni az embereket, véleményt kérdezni. Miről szól és miért szól arról szól? Ma az ilyen sokszínű kiállítások szólnak hozzánk. 

A megnyitó végén filmvetítéssel idézték fel a telepek munkáját, hangulatát. A megnyitón közreműködött Tóth László zongoraművész, a Városi Hangverseny és Kiállítóterem vezetője. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK