Hogyan éltek és gondolkodtak a középkorban?

 Zalaegerszegen is bemutatták Bilkei Irén kötetét

Mint arról júniusban beszámoltunk, a „Hermelines subák, vízjeles papírok és szelídített szarvas - Hétköznapi élet a Nyugat-Dunántúlon a 15-16. században” című kötet a sárvári Nádasdy Kulturális Központ és a szombathelyi Szülőföld Könyvkiadó gondozásában jelent meg a nyár elején, és az első hivatalos kötetbemutatónak is a sárvári intézmény adott otthont. Most viszont a zalai megyeszékhelyen is debütált a kiadvány: a vetítéssel egybekötött könyvbemutatón Tóth Renáta könyvtárigazgató köszöntője után Kiss Gábor főkönyvtáros beszélgetett a szerzővel. A kiadó részéről jelen volt Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Kulturális Központ igazgatója is.

Tóth Renáta, Kiss Gábor, Bilkei Irén és Takács Zoltán Bálint

Bilkei Irén többek között elárulta: körülbelül huszonöt év kutatómunkáján alapszik a könyv. A témában már sokszor tartott előadást különböző helyszíneken. A hallgatók részéről mindig felmerül a kérdés, hogy honnan tudjuk, hogy hogyan éltek a középkori emberek? Konkrét írásos források valóban nincsenek erről, ám a történészek a korabeli oklevelek, magánlevelek, peres iratok, uradalmi számadások és végrendeletek alapján rekonstruálni tudják az életmódot. Az írott forrásokból ugyanis kiolvasható, hogy hol éltek, mivel foglalkoztak, hogyan táplálkoztak, öltözködtek, utaztak, szórakoztak és gondolkodtak eleink, de sokszor a 15-16. századi higiéniai szokások, vagy az időmérés módja is benne rejlik a dokumentumokban. A kötet egyes fejezetei ezeket a témákat érintik.

Bilkei Irén a kötetbemutatón

A szerző kiemelte, hogy a kutatómunkában nagy szerepet kaptak az úgynevezett hatalmaskodásokkal kapcsolatos iratanyagok. A középkorban ugyanis gyakran előfordult, hogy rátörtek valakire a pereskedő rokonok, vagy a főurak familiárisai. Ezeket az eseteket jelentették és hivatalos okiratban rögzítették, hogy milyen tárgyakat (bútort, ruhát, ékszert, állatot) vittek el a rablók. Ugyanilyen hasznosak a magánlevelek is, melyek elterjedése annak köszönhető, hogy a 16. század az anyanyelvi kultúra kiteljesedésének kora, és sokan megtanultak írni, olvasni.

A történész hozzátette, hogy az írott források mellett a régészeti kutatások eredményeit és a tárgyi emlékeket is felhasználta a könyv megírásához. Ezzel ugyanis teljesebbé válik a késő középkori és kora újkori Nyugat-Dunántúl hétköznapi életének bemutatása.