Magyar Ezüst Érdemkereszttel jutalmazták Kulcsárné Csejtei Marianna népdalkörvezetőt

Egy egész életút a népdal bűvöletében

- Gyerekkoromban apukámat sokat hallottam citerázni, énekelni. Ő néptáncolt is, közösségi ember volt, mindez tetszett nekem. Gellénházán a kultúrház mellett laktunk és az akkori nagyon színvonalas helyi pávakör próbái is áthallatszottak és azt is mindig figyeltem. Amikor én is iskolás lettem, a tanítónőm népdaléneklési versenyre küldött. Így kezdődött. De az ezzel kapcsolatos munkám először tanítóként, csak a gyerekekkel indult. 1984 óta tanítok (jelenleg már nyugdíjasként). Aztán 36 évvel ezelőtt ezzel párhuzamosan elindultak a felnőtt csoportok.

- Mennyi csoportod volt ez alatt a sok év alatt?

- 11, jelenleg 6. A megszűnt csoportoknál az ok, sajnos a kiöregedés. Most is magas az átlagéletkor, 75 év körüli. Bár a Tiszán innen Dunán túl népdaléneklési versenyeken nagyon sok tehetséges gyerek vesz részt, mégis nehéz a fiatalokat megnyerni egy ilyen csoportba. A másik dolog, hogy már szinte teljesen megszűntek a népszokások. Ha látjuk is, csak színpadon. A csoportjaimmal ezeket is bemutattuk. Elsőként a „Csicsergők” gyerekcsoportommal, majd a „Pöttöm színpaddal”. A felnőttekkel és a gyerekekkel is az összes népszokást feldolgoztuk. A gyerekeknek azért kell ez, még ha nem is lesznek népdalköri tagok, mert már teljesen letűnt az a világ, amiben a paraszti élet szokásai még meg voltak. Tudjanak róla, ismerjék. A felnőtt csoportoknál a hagyományőrzés mellett nagyon fontos, hogy egy aktív közösséghez tartoznak. Kimozdulnak, frissen tartja őket a csapat, a daltanulás és a szereplések. Szeretnek is jönni. És mindenkinek tudunk találni neki megfelelő szerepet. A kisebb településeken könnyebb közösséget építeni, ott sokkal összetartóbbak az emberek. 

- A kellemes időtöltés mellett minőségi is ez a csoportmunka.

- Mindegyik csoportom Aranypáva-díjas lett. De ennél fontosabb, hogy a nyugdíjas koruk után is tartoznak valahová ezek az emberek. És a csoportjaim között is jó a kapcsolat, elmegyünk egymást megnézni. A Vass Lajos Népzenei verseny mellett a KÓTÁ-n is meg szoktuk magunkat méretni. Most is éppen erre készülünk, áprilisban lesz Gellénházán a minősítő. 

- És te az a típus vagy, aki otthon, mosogatás közben csak úgy dúdolgat? 

- Igen, meg autóvezetés közben is. Sokat utazok a munkahelyemre, meg a csoportokhoz. Még mindig nagyon élvezem az éneket, enélkül ezt nem is lehetne csinálni. Meg elkötelezettség is kell. 

- Mekkora részt vesz el mindez az életedből?

- Minden nap próbálok valamelyik csoporttal, hétvégeken meg fellépés van. Szóval ehhez kellett egy olyan férj és család, akik tolerálják és támogatják ezt. Sokat köszönhetek nekik.

- A kitüntetés meglepetés volt?

- Igen, teljesen titokban tartották pedig már november óta szervezkedtek, mint kiderült utólag. Nagyon örültem annak is, hogy milyen sokan gratuláltak, jól esett ez a szeretet. 2020-ban a KÓTÁ-tól kaptam díjat. 2023-ban a Vass Lajos Szövetségtől. Mindennek megkoronázása a mostani Magyar Ezüst Érdemkereszt. Úgy gondolom, hogy nemcsak a felnőtt csoportok, hanem a gyerekek tanítását is elismerték ezzel. De mindez csapatmunka volt, hiszen én egyedül a közel 150 felnőtt és több száz gyerek nélkül, aki partner volt, nem tudtam volna semmit elérni. A sok elismerés mellett mégis úgy érzem, számomra az a legfelemelőbb érzés, ha mások gyönyörűségére énekelhetünk és lelküket megtölthetjük a belőlünk áradó szeretettel.

- A kezdeti lépések hogyan voltak? Hol kerested a szokásokat, honnan tudtad mely dalok valók egy csokorba?

- Nagyon sokat köszönhetek Vajda Józsi bácsinak, aki fogta a kezem, illetve ifj. Horváth Károlynak és Szabóné Robb Arankának. Tagja vagyok mindkét népzenei szövetségnek, részt vettem az általuk szervezett táborokban, továbbképzéseken. 2005/2006-ban végeztem el az Alapfokú Népdalkör Vezető képzést, 20 éve tanítok citerát. Illetve megszereztem a gyermeknéptánc oktató képzést is Szombathelyen. Jó érzés, hogy mindent a magunk erejéből értünk el. Sok munkával, képzéssel, bíztatások mellett. 

- Terveid?

- Bizakodva tekintek a jövőbe. Szeretnék még sok-sok népdalt „átadni”, magunk örömére és boldogságára együtt dalolni. Ezt a díjat sokan megérdemelnék, mindenki, aki tesz a népzene éltetéséért.