Covid-19 keretbe zárva

Nagy Kálmán festőművész 1985-ben került Zalaegerszegre felesége révén, akivel a pécsi tanárképző főiskolán ismerkedett meg. Mint meséli, a megyeszékhelyre költözésük előtt lehúztak négy évet Zalaszentgróton: felesége az ottani gimiben tanított, ő meg „bejárós” volt Zalabérbe, mint kultúrház igazgató. Aztán rövid ideig dolgozott a megyei könyvtárban, majd a csonkahegyháti- és becsvölgyei általános iskolában tanított rajzot és éneket. 1986 óta, mint szabadúszó alkotóművész ténykedik.

 Helyzetjelentés minimál stílusban

Nagy Kálmán (ZalaMédia archív, Fotó: pP)

Közben a festés mellett zenélt, fotózott, sőt írt is. A 80-as évek végétől több egyéni kiállítása szerveződött, de csoportos bemutatókon is részt vett. Zalaegerszegen legutóbb 2016-ban, 60. születésnapja alkalmából nyílt jubileumi tárlata a VMK-ban. A kezdeti évekről és napjaink járványhelyzetéről is kérdeztük legfrissebb munkája apropóján.

- Kikkel kerültél először kapcsolatba Zalában? Volt olyan helyi művész, aki inspirált, támogatott?

- Azokban az években mikor tanítottam, Bedő Sándor festőművész volt a szakfelügyelőm, akivel aztán össze is barátkoztunk. Nagyon szerettem a képeit. Sanyi akkor már egy befutott, bölcs ember volt. Úgy érzem, ő sokat lendített a szakmai fejlődésemben. A másik művész és barát pedig Fischer György volt. Annak idején közel laktunk egymáshoz, így gyakran feljártam hozzájuk. A Göcseji úti tízemeletesek egyikében laktak, és a tetőtérben volt a műterem. Vele más jellegű barátság alakult ki: egyidősek voltunk, közösen álmodtunk, közösen akartuk "megváltani a világot". Sajnos ma már sem Sanyi, sem Gyuri nem él. Úgy érzem, hogy mindketten nagyobb visszhangot érdemeltek volna.

Konstelláció (Forrás: Facebook/Nagy Kálmán)

- A zene és a festészet hogyan kapcsolódik össze? Azon kívül, hogy több képeden is megjelenik egy-egy hangszer (főleg gitár) sziluettje.

- A zene már 5 éves korom óta jelen van az életemben. 18 éves koromig jártam a bajai Liszt Ferenc Zeneiskolába. Először hegedülni tanultam, majd a klarinét lett a nagy szerelmem. Igaz, ebben a fantasztikus tanáromnak is nagy szerepe volt, aki sok mindenben támogatott. Nagyon szép emlékek fűznek a zeneiskolához és Zoli bácsihoz, akivel a mai napig kapcsolatban vagyok. Egyik bajai kiállításomon azt mondta, hogy árad a zene a festményeimből. Talán ez a legnagyobb dicséret, amit kaptam az életben. Szintén úgy 5 éves lehettem, mikor arra ébredtem egyik reggel, hogy én festőművész leszek! Valahogy megálmodtam. Családunknak később lett Tihanyban egy háza, melynek Emil bácsi – a feltaláló és festőművész – viselte gondját távollétünkben. Egy igazi négy nyelven beszélő remete volt, aki felnyitotta a szemem. Egyszer véletlenül megleptem festés közben. Belépve egy hatalmas sivatag tárult elém egy oroszlánnal. Lebénultam mikor megláttam. Innentől nagyon egyszerű volt a pályaválasztás, és egyenes út vitt a festészet felé. Ami természetesen a világ leggöröngyösebb, legszakadékosabb útja is volt egyben. Cseh Tamás és Bereményi Géza hatására aztán a gitározásba és az írásba is beleszerettem. Illetve abba az érzésbe, hogy mindenáron a szabadságot kell keresni. A művészet pont alkalmas erre.

Mistral (Forrás: Facebook/Nagy Kálmán)

- Absztrakt, színes impulzív, ugyanakkor visszafogottabb, minimalistább stílusú festményeket is láthatunk tőled. Az elmúlt időszakban többször tűntek fel inkább ez utóbbiak. Afféle hangulatváltásokból fakadó ötletek, kísérletek ezek, vagy tudatos tervezés eredményei?

- Nem tervezek előre semmit! Soha nem tudom, mit festek, miért és kinek. Inkább érzelmi hullámok ezek. Sajnos édesanyám korai halála (14 éves voltam ekkor) teljesen felborította az életemet. Ezt igazán azóta sem hevertem ki, és az ő hiánya talán minden képemben ott van egy kicsit. Biztos ez az oka annak is, hogy nem feltétlenül vidám hangulatú a végeredmény. Bár amióta átestem egy komoly betegségen és életmódváltáson, azóta állítólag optimistábbak a képeim. Nem tudom. Az biztos, hogy festés közben egyfajta transz-állapotba kerülök, és ez jót tesz, segít. Lehet, hogy ez a mostani, letisztultabb forma- és színvilág is ebből az állapotból ered. A tudatalattimból jöhetett ez a pár minimalista kép. Szerintem lesz még ilyen, sőt vannak félkész dolgok is…

- Nagyon sokszor használod a kék színt és annak árnyalatait. A könnyedebb, világosabb hatásúak egészen légiesek. Mint amikor friss levegő áramlik be az ablakon. Van valami speciális jelentése a „kékségnek” számodra?

- Érdekes, hogy a levegőt említed, mert nekem a víz a mindenem! A Balaton és a vitorlások a már említett tihanyi emlékek miatt, de mivel bajai születésű vagyok, ezért a Duna kéksége is benne van. A viccesebb verzió meg az, hogy legutóbb egy gazdaságosabb kiszerelést javasolt az eladó a művészellátó boltban. És az pont a kék volt. Én meg örültem neki.

„…És bezárt az Ikea is…”  (Forrás: Facebook/Nagy Kálmán)

- Covid-19, minimalizmus, Ikea? Úgy érzed, hogy keretbe vagyunk zárva most a járvány alatt? Mintha erre erősítene rá a legutóbbi alkotás.

- Biztos ez is benne van, bár nekem kimondottan jót tesz a bezártság. Most többet tudok festeni. Sokaknak viszont nagy probléma lehet, hogy be- vagy össze vannak zárva kis lakásokban. Mindenkinek dolgozni, tanulni kell, esetleg nincs annyi laptop sem a háztartásban. Ez mind-mind konfliktusforrás. Ez a kép is úgy indult, hogy egy laptop lesz rajta, az előtérben a billentyűzettel. De valahogy nem tetszett. Aztán jött a sugallat: minden legyen fekete, szürke. Végül is ez a helyzet nem egy vidám dolog. De, hogy mégse legyen annyira szomorú, meg hogy legyen benne egy kis geg; odatettem alulra azt a kék-sárga csíkot és akkor rádöbbentem, hogy ezek az Ikea színei. Így a kép végül az „…És bezárt az Ikea is…” címet kapta. Először elbizonytalanodtam, hogy festmény-e ez egyáltalán, és hogy megosszam-e a közösségi oldalamon. A visszajelzések alapján azonban úgy tűnik, hogy sikerült jól megörökítenem a járványt.