A háború a hátországot sem kímélte

A város önkormányzata és a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára által szervezett 2018-as konferencián kilenc előadás hangzott el, változatos témákban. A prezentációk anyaga immár kötetben is megjelent, mégpedig a Zalaegerszegi Füzetek sorozat legújabb, 17. számaként. 

Megjelent a Zalaegerszeg és az első világháború című kötet

A „Zalaegerszeg és az első világháború” című könyv – a konferenciához hasonlóan – arra vállalkozik, hogy egy kisváros mindennapjait mutassa be. Vagyis leginkább a hátországban zajló események elevenednek meg – mondta lapunk érdeklődésére Kiss Gábor könyvtárigazgató, ezúttal mint a kiadvány szerkesztője, és az első tanulmány szerzője. Hozzátette: az ő írása pont a kivételek közé tartozik, hiszen az a zalai katonákról és katonai alakulatokról, illetve azok mozgásáról és harcairól szól. A többi szerző (levéltárosok és muzeológusok) viszont valóban a város egy-egy fontos eseményére, vagy a háború valamely társadalmi, politikai, és gazdasági hatására reflektált.

Ahogy az a kötetből is kiolvasható, a háború szenvedései nem kímélték a hátországot, még az olyan kisebb városokat sem, mint Zalaegerszeg. A helyi kórház például gyorsan megtelt beteg és sebesült katonákkal, így már 1914. szeptemberére kórházzá alakították az akkori főgimnázium földszintjét, tornatermét és első emeletét is. Béres Katalin (Göcseji Múzeum) tanulmányából kiderül, hogy ezzel az átalakítással 200 sebesültet tudtak befogadni. Mindeközben zajlott az oktatás is, ami a második emeleti helyiségekbe szorult vissza. Összevont évfolyamok, párhuzamos oktatás és zsúfolt tantermek, illetve a diákok és sebesültek kényszerű egymás mellett élése jellemezte az akkori állapotokat.

Gyimesi Endre (történész, a levéltár nyugalmazott igazgatója) a zalaegerszegi hadifogolytábor létesítéséről és annak 1915-18 közötti életéről írt. A vármegye és a város hamar rájött ugyanis arra, hogy mekkora segítséget jelent a hadifogoly munkáskéz a mezőgazdaság és a vállalkozások számára, így csökkent a munkáshiány. Ugyanakkor a foglyok foglalkoztatása nem veszélyeztethette a helybéliek munkalehetőségét. De a tanulmányból fény derül a korabeli „ügyeskedésekre” is; vagyis hogy a kereskedők miképp emelték fel mondjuk a krumpli árát, ha azt a fogolytáborban kívánták értékesíteni.

A kötetben sok szó esik egészségügyi és szociális kérdésekről is. Megyeri Anna (Göcseji Múzeum) például az egészségügyi ellátást vette górcső alá. Már a háború kitörését követően számos terv készült a sebesültek elhelyezésére (akár óvodai, iskolai épületek kiürítésével, hasznosításával) és szakszerű ellátására. Önkéntes betegápolói tanfolyamok indultak, megnőtt az adakozások, adománygyűjtések száma. Ebben az időszakban a fertőző betegségek terjedésével is számolni kellett, az itt élők gyakran aggódtak, hogy a fogolytáborból, vagy a harcterekről hurcolnak be a városba ragályos kórokat. Tulajdonképpen a Nagy Háború volt a „szülőanyja” a hadigondozás – vagyis a rokkantakról, özvegyekről, árvákról való civil, vagy állami, intézményes gondoskodás – kialakulásának is. Minderről Bekő Tamás (MNL Zala Megyei Levéltára) írt a most megjelent kiadványban. Zalaegerszegen a hadirokkantakkal való együttérzés és a társadalmi szolidaritás eszméje csak lassan, fokozatosan vált a hátországi mindennapok részévé. Sőt, kezdetben még inkább részvétlenséget tanúsítottak a helybéliek. De a háború előrehaladtával változott a szemlélet.

Ezekben az években menekültek is érkeztek a városba, Foki Ibolya (MNL Zala Megyei Levéltára) tanulmányában többek között arról olvashatunk, hogy Zalaegerszeg miképp tudta ellátni az 1915. májusától novemberéig itt tartózkodó olasz-szlovén menekülteket (főleg nőket, gyerekeket és időseket). Zalaegerszeg ez esetben a város jelenlegi területét, és az agglomerációt jelenti, hiszen az akkori városvezetés, félve az élelmiszerellátási nehézségektől, a környező 19 faluban helyezte el a menekülteket. (Ebből öt lett később a város része, ezekben összesen 33 külföldi betelepített lakott.)

A kötet tárgyalja a kórházkápolna építését, illetve annak nehézségeit is. Mint arra Csomor Erzsébet (nyugalmazott levéltáros) rávilágít, minden összefogás és adakozás ellenére, öt évig húzódott az építkezés. A kápolnát nem sikerült a háború idején átadni, csak 1919-ben; „a közkórház mindenkori betegeinek vigasztalására”. 1974-ben aztán, az SZTK építésekor mégis felrobbantották. A háború alatti közhangulatról, propagandáról, cenzúráról és sajtóviszonyokról Simon Beáta (levéltári könyvtáros) számol be. Tanulmányából többek között azt is megtudhatjuk, hogy a korabeli újságokból rekonstruálható a helyi mozik háborús témájú műsora, a hirdetésekből a kereskedők hadi kínálata, de a helyi szerzők háború ihlette irodalmi alkotásait is megismerhetjük.

A kötet zárófejezetében Paksy Zoltán (MNL Zala Megyei Levéltára) a világháború utolsó éveiről, annak politikai következményekről, illetve az őszirózsás forradalomtól a Tanácsköztársaságig terjedő időszakról számol be. Az országos helyzethez képest a városban nem voltak drámai változások, vagy nagyobb politikai konfliktusok a háború végén. A polgármester személye – aki akkor Czobor Mátyás volt – is változatlan maradt.

Kiss Gábor elmondta, hogy az önkormányzat támogatásával és a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár kiadásában megjelent kötet hivatalos bemutatójára egyelőre nem kerülhet sor. Ugyanakkor a járványügyi helyzetet figyelve dolgoznak azon, hogy a biztonsági intézkedések betartásával mielőbb kinyithasson a könyvtár, és hogy szabad téren esetleg kisebb létszámú eseményeket tarthassanak.