Vezető hírek
Teázás, túrázás és online színház
A színeszeket Messengeren értük el, s érdeklődésünkre küldtek is némi helyzetjelentést a karanténból. Baj László azt mondja: „A kőszívű ember fiai” félig-meddig nyilvános főpróbája óta nincs színház az életében, illetve nem úgy, ahogy addig.
Színészek a karanténban
Baj László és Szakály Aurél
- Nincsenek próbák, előadások, nincsen közönség, sem kollégák. Most mindannyian ugyanazt a szerepet játsszuk, amit az élet osztott ki ránk. És mindenki ugyanúgy tanulja ezt a szerepet, ugyanúgy rögtönöz. Bár vannak online közvetítések, ami nagyon jó dolog, de a színház élő varázsával nem érnek fel a konzerv felvételek. Mondunk verseket, felolvasunk kedvenc szerzőinktől, karanténdrámát készítünk, de mindez nem pótolja a nézők hiányát. Nincs mit tenni, az ember megpróbálja a napi rutinjait átültetni erre az új helyzetre.
A színész többször posztolja a Facebookra saját haikuit vagy épp azt, hogy teázni készül…
- Való igaz, reggelente teaszertartással, olvasgatással töltöm az időmet. Évek óta napi rutin ez, mint ahogy az is, hogy igyekszem minden reggel egy-egy haikut vagy versnek tűnő képződményt kicsikarni magamból. Ez kényszerírás. Muszájírás. Kell. Terápia. Valamit mindig írtam. Valamit mindig írok. Blogot, dalszöveget, verset, haikut. Talán így tudom a legjobban kifejezni magam a színházon túl.
Baj László hozzátette: furcsa ez az egész, mert azt hitte, hogy a karantén alatt rengeteg ideje lesz, de ez nem így történt. Például alig zenélt; pedig szeretett volna új dalokat írni az Ergo Sum Projektnek és a Sum’acousticnak. Ehhez képest gitárt is alig fogott a kezébe. Viszont bőven maradt ideje a kertészkedésre, és arra, hogy most tényleg megélje a tavaszt.
- A színházi lét miatt összemosódnak a nappalok, az éjszakák és az évszakok. Most újra tudom, mikor világosodik, mikor sötétedik, mikor rügyeznek a fák. Csodás.
Szakály Aurél is igyekszik a rászakadt szabadidőt és a #maradjotthon kampányt kiélvezni. Mint meséli, ő barátnőjével, Kováts Dóra színművésszel maradt otthon.
- Rengeteget pihenek. Sokat és jól alszom. Vigyázok az egészségemre. Itthon tornázgatok, szobabiciklizek, de rendes biciklivel is szoktam kerekezni. Járunk túrázni is. Már több mint 20 éve élek itt, de úgy tűnik, most fogom igazán felfedezni a környéket: Csácsban bejártuk például a Horhosok útját és a Páfrányok útját. Elővettem újra a gitáromat is. Egész jól haladok. Mindenesetre az ujjam már bekeményedett!
Az eredetileg programozó matematikusként diplomázott színművész most épp a matekot köti össze az irodalommal:
- Az interneten olvastam egy Esterházy-novellát a matematikával kapcsolatban. (Nem is tudtam eddig, hogy matematikus diplomája volt.) Ott ajánlottak egy novella- gyűjteményt "A jövő a számtantudósoké" címmel. Ezt olvasom most.
Azt is elárulta, Dórival sokat főznek: készült már spenótos csirkemell, pörkölt, sült pulyka és hal is. Meg sok sütemény és más édesség.
- Egy kicsit azért már hiányzik a színház. Múlt héten volt online olvasópróbánk; „A kölcsönlakást” kezdtük el összerakni. A tervek szerint októberben mutatjuk be. Hogy hogyan folytatjuk tovább a próbákat, az a járványtól függ. Jövő évadban, ha minden jól megy, játszom még a "Sose halunk meg", a "Legyetek jók, ha tudtok" és a "Cigánykerék” című darabokban, de műsoron marad a "Sóska, sültkrumpli” is. Addig is itthon maradok, vagy óvatosan közlekedek. Távolságot tartok, maszkot hordok, kezet mosok, és reménykedem, hogy hamarosan véget ér a járvány…
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában