Club PopUp Underground
![A víz és az emberi test a művészettörténetben A víz és az emberi test a művészettörténetben](/img/2215_2509_tanczos_gyuri_utoved_1.jpg)
kultúra
A víz és az emberi test a művészettörténetben
Egy könnyednek tűnő, ám sok dilemmát – köztük akár jogi, erkölcsi kérdéseket is – felvető témával zárta művészettörténeti előadásainak sorát az Utóvéd – képzőművészeti terepasztal-beszélgetések című kezdeményezés.
![Vajda Lajos, a korszak felett lebegő művész Vajda Lajos, a korszak felett lebegő művész](/img/2215_9918_kovacs_laci_1.jpg)
kultúra
Vajda Lajos, a korszak felett lebegő művész
A 20. századi magyar képzőművészet egyik legnagyobb alakja zalaegerszegi születésű volt. Ezt ma nagyon kevesen tudják, mert Vajda Lajos (1908-1941) neve szinte teljesen kikopott az emlékezetből. Persze művészi körökben mindig is legendás volt alakja, és már életében körüllengte egyfajta mítosz.
![Robotok a művészettörténetben és a tömegkultúrában Robotok a művészettörténetben és a tömegkultúrában](/img/2215_4265_utoved_popkult_2.jpg)
kultúra
Robotok a művészettörténetben és a tömegkultúrában
A „magasművészet” és a popkultúra közötti átjárhatóságról szólt az Utóvéd – Képzőművészeti terepasztal-beszélgetések előadássorozat legutóbbi állomása. A Club PopUp Undergroundban rendezett esten ezúttal a Budapesten élő Soltis Miklós képzőművész volt az előadó, aki jelenleg doktorandusz hallgató a PTE művészeti karának doktori iskolájában.
![Előadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról Előadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról](/img/2215_9940_kiraly_hajni_pszicho.jpg)
kultúra
Előadás a művészet és pszichózis kapcsolatáról
Kényes, és ritkán tárgyalt téma került az Utóvéd – képzőművészeti terepasztal-beszélgetések rendezvénysorozat repertoárjába. A művészet és a pszichózis kapcsolatát, ezen belül is kiemelten a skizoid alkotók munkásságát Király Hajnalka, festőművész, a zalaegerszegi Báthory-iskola művésztanára tárgyalta.
![Ilyent én is tudok? Az absztraktról az Utóvédben Ilyent én is tudok? Az absztraktról az Utóvédben](/img/2215_9224_utoved_klaci_1.jpg)
kultúra
Ilyent én is tudok? Az absztraktról az Utóvédben
A XX. század eleji absztrakt művészet volt a témája a zalaegerszegi Utóvéd – képzőművészeti terepasztal-beszélgetések sorozatnak. Az előadó ezúttal Kovács László művészettörténész, képzőművész, az Ady-iskola tanára volt.
![Nőművészet, vagy feminizmus? Nőművészet, vagy feminizmus?](/img/2215_9504_kiraly_hajnalka_1.jpg)
kultúra
Nőművészet, vagy feminizmus?
A nőművészet és a feminista művészet közötti különbségről, valamint a művészettörténet sokszor „láthatatlan” női alkotóiról esett szó az Utóvéd – képzőművészeti terepasztal-beszélgetések rendezvénysorozat legutóbbi találkozóján.
![Szamizdat kultúra a Kádár-korszakban Szamizdat kultúra a Kádár-korszakban](/img/2215_79_danyi_szamizdat_1.jpg)
egyszervolt
Szamizdat kultúra a Kádár-korszakban
A Kádár-kori szamizdat kiadványokról és az ezekhez kapcsolódó ellenzéki mozgalmakról esett szó a zalaegerszegi Utóvéd – Képzőművészeti Terepasztal-beszélgetések előadássorozat legutóbbi összejövetelén.
![Futurista rizsgolyók a művészet jegyében Futurista rizsgolyók a művészet jegyében](/img/2215_3141_futur_1.jpg)
kultúra
Futurista rizsgolyók a művészet jegyében
Mi köze a futuristáknak a rizsgolyóhoz, és miért kampányoltak Olaszországban a tésztaevés ellen? Sok más érdekesség mellett, többek között ezekre a kérdésekre is választ kapott a közönség az Utóvéd – Képzőművészeti Terepasztal-beszélgetések rendezvénysorozat legutóbbi előadásán.
![Hogyan nézzünk csendéleteket? Hogyan nézzünk csendéleteket?](/img/2215_8501_filp_5.jpg)
klasszik
Hogyan nézzünk csendéleteket?
A csendéletek sokak számára unalmasnak tűnnek, és biztos hogy rengeteg – amúgy lelkes – múzeumlátogatóval előfordult már, hogy gyors tempóban haladt át egy-egy rangos galéria „still life” szekcióján.
![A természet művészete, a művészet természete A természet művészete, a művészet természete](/img/2215_6028_monok_balazs_1.jpg)
kultúra
A természet művészete, a művészet természete
Képzőművészeti terepasztal-beszélgetések alcímmel indult szeminárium jellegű előadássorozat Zalaegerszegen, a Club PopUp Underground-ban. Az Utóvéd elnevezésű művészeti eseményt Tóth Norbert képzőművész kezdeményezte, miután a Nemzeti Alaptantervből (NAT) kivezették a művészettörténet tantárgyat.
![Képzőművészeti terepasztal-beszélgetések Képzőművészeti terepasztal-beszélgetések](/img/2215_289_norbi_muvtori.jpg)
kultúra
Képzőművészeti terepasztal-beszélgetések
Utóvéd címmel képzőművészeti terepasztal-beszélgetéseket szervez Tóth Norbert képzőművész. Az apropót az adta, hogy a művészettörténet perifériára szorult, mert a Nemzeti Alaptantervből (NAT) kivezették ezt a tantárgyat.
![Emlékkötet Tóth Imrének Emlékkötet Tóth Imrének](/img/2215_7920_toth_imre_emlek_1.jpg)
kultúra
Emlékkötet Tóth Imrének
Írók, barátok, kollégák, pályatársak emlékei, gondolatai, érzései olvashatók abban a kötetben, melyet a tavasszal elhunyt Tóth Imre költő, könyvtáros tiszteletére szerkesztettek. A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársa tavasszal hunyt el váratlanul, a minap lett volna 55 éves.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zalaegerszeg MJV (6), dr. Darák Péter, a Kúria elnöke (2), Vatikán (1), Festetics Helikon Taverna (2), Szerződéskötés (1), Jog (7), Matyasovszky Margit (1), Balaton(21), Román bűnbanda (1), védelmi ipari fejlesztések (2), Múzeumok éjszakája (27), Dr. Tahin Tamás (2), FitKarácsony (1), Élményterápia (7), Folklór (6), Játszótér (3), Vakációs táborok (2), díszpolgári cím átadása (6), Őszi utazás (1), Fekete István emlékhely (1)