Laza Média
Alkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében
Május 23., csütörtök 19 óra
Alkotói kísérletek a "magasművészet" és a popkultúra keresztmetszetében - Soltis Miklós képzőművész előadása
Club PopUp Underground
Ez a történet ezer szállal kötődik a pop arthoz, de az most nem a vég-, hanem a kiindulópont. Soltis Miklós képzőművész előadásában Andy Warholtól a kortárs japán kultúráig jutunk, és közben az is kiderül, hogy a magasművészet mellett létezik-e alacsony művészet, és ha igen, van-e átjárás e két térfél között, és ebből mi lehet a hasznunk?
Rövid vizsgálódás egy speciális tartományban, mely újszerű megvilágításban mutat be összefüggéseket a képzőművészet, film, képregények vagy a játékipar területein, nemzetközi- és hazai viszonylatokban.
Lássuk tehát, hogy mi történik a határmezsgyén, ahol a ponyva és konzumszféra néhány olcsó papírra nyomott, fröccsöntött, celluloidra hányt produktuma keveredik és kommunikál a művészeti/kulturális kánon magasabb szféráival (sok esetben csak pár nagyon emlékezetes pillanatig)...
A művészettörténet perifériára szorult. A visszavonulást utóvéd-csapatoknak kell biztosítania, nehogy minden elvesszen.
Az Utóvéd – képzőművészeti terepasztal-beszélgetések egy kéthetente csütörtökönként jelentkező képzőművészeti-művészettörténeti projekt Zalaegerszegen, a Club Popup Undergroundban, ahol helyi alkotók mellett távolabbról érkező vendégek tartanak majd előadásokat, workshopokat olyan témákban, amikben igazán otthon vannak.
A programok látogatása ingyenes, és minden érdeklődőt szeretettel várunk!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Göcsej Enduro 2025 - országos motoros bajnokság ZalaegerszegenFidesz-KDNP sajtótájékoztató: Tehermentesíteni a Kossuth utcátIdeiglenes magánparkoló nyílt Zalaegerszegen, az Eötvös utcábanFolytatódik a zalaegerszegi Alsóerdőnél a Déli átkötő út felújításaSzennyvízcsatorna-bélelés a Béke-liget környezetébenSzennyvízcsatorna-bélelés Zalaegerszegen, a Csány tér környezetébenIttasan, elektromos rollerrel - akár a jogosítványunk is bánhatjaMegnyílt a vasútállomás és a Palatinus étterem közötti csomópontMegérkezett az első fecske ZalábaVezetői kinevezés a törvényszéken -
rovatunk hírei
Zalai Múzeum 27. kötetbemutatóVilágjáró - KenyaTavaszi daloló a Zala zenekarralFürdőtörténeti sétaMészi 65 - Mészáros T. László életmű kiállításaBudaházi 70 (+1) - Budaházi Tibor kiállításaLemezbörzeeeeee.....Honvédmenház - kiállítás a Göcseji MúzeumbanMárcius 15-i megemlékezés ZalaegerszegenNyitott irodalomterápiás csoport felnőtteknek top 10
Zalaegerszeg alatt forró kincs rejlik – elindultak a geotermikus kutatások!Elkezdődött a Sugár utca fejlesztése ZalaegerszegenA háború ihlette Herkli Mátyás díjnyertes grafikáitHány köztéri szobor fér el a városban?Díszpinty helyett Csáó BélaÚjabb baleset történt a Hevesi Sándor Színházban, félbeszakadt az előadásGyertyagyújtás a független és pártatlan bíráskodásértAszfaltozás miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a Kosztolányi utcában Módosul a helyi járatú autóbuszok menetrendje ZalaegerszegenQuizard pubkvíz Zalaegerszegen is