Hogyan nézzünk csendéleteket?

 Citrom, osztriga, tulipánok és más kellékek - Filp Csaba művészettörténeti előadása a PopUp-ban

Az „Utóvéd – képzőművészeti terepasztal-beszélgetések” sorozat legutóbbi rendezvénye kapcsán az az érdekesség is kiderült, hogy a XVI. században a Bolognai Egyetemen felállított ikonográfiai rangsor szerint, a festészet legalantasabb műfajának a csendéletfestés számított. Olyant nem fest egy menő művész – gondolták akkoriban. Persze ez a nézet idővel megváltozott.

Filp Csaba

A zalaegerszegi Club PopUp Undergroundban „Csendéletek másként” címmel Filp Csaba képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Festészet Tanszékének docense tartott előadást a csendéletek készítéséről és a festményeken szereplő tárgyakról. Az előadó szerint – aki a doktori értékezését a témából írta – a csendéletek világa fantasztikus, mert rengeteg izgalmas kérdést és történetet rejtenek. Vajon valóban megkomponálta-e egy asztalra a művész az egész jelenetet? Létezett-e az a beállítás, amit mi nézünk? Milyen tárgyak szerepelnek az egyes képeken, és ezeknek vannak-e szimbolikus jelentései?

Filp Csaba néhány XVII. századi holland festőművész alkotását elemezte az est folyamán. Mindenekelőtt Jan Davidsz Heda egyik jellegzetes csendéletét mutatta be a népes közönségnek. Mint mondta, ez a kép reprezentálja az emberek fejében élő, klasszikus csendéletet. A zsúfolásig megterített asztalon rengeteg dolgot látunk: sonka, kagyló, osztriga, citrom, szőlő, valamint borospoharak is megjelennek a képen. A szakértőnek azonban gyorsan szemet szúr, hogy valami nem stimmel az arányokkal. Az asztal olyan, hogy a csendéleten szereplő tárgyaknak, ételeknek csak a negyede férne el a valóságban. A kép felső részén látható pohár labilis, és a lenti tányér is minden bizonnyal lebillenne az asztalról a citrom súlya alatt. Szóval az egész konstrukció kitalált, nem egy előre beállított jelenet után festette a művész. Az arányok pedig becsapják a szemünket. A fikció viszont fokozza a bőségérzetünket, ami az egyik célja volt ezeknek az alkotásoknak. A művészek fejből, vagy már meglévő, előzetes tanulmányrajzok alapján készítették a csendéleteket. Ha már egy jelenséget egyszer jól megrajzoltak, akkor gyakorlatilag sorozatban lehetett „gyártani” a rákokat, hámozott citromokat a soron következő képekre. A festmények ugyanis a legtöbbször megrendelésre készültek. A képen szereplő finomságok, vagy virágok annyira drágák voltak akkoriban, hogy sokaknak jobban megérte egy festményt készíttetni róluk, mint magát a luxuscikket megvásárolni.

Az előadó XVII. századi holland műveket elemzett

A képzőművész érdekességképpen azt is elmondta, hogy különbség van a katolikus és a református alkotók csendéletei között. Az előbbiek sötét háttér előtt jelenítették meg a bőséges asztalt, a sötétség és a tárgyak labilitása pedig utalt az elmúlásra. A reformátusok sokkal világosabb háttérrel, és kevesebb tárgyal dolgoztak, ám a látszólagos puritánság mögött azért itt is számos drága holmi és importáru látható (kínai kancsó, osztriga, csigák, bors és cukor, sőt aranyozott cukros ételek is).

Jan Davidsz Heda csendélete (Forrás: Wikipédia)

A szimbólumokkal kapcsolatban többek között megtudtuk: az osztriga élvezeti cikk, és a bűn jelkepe. A nedű kiszopogatása egyértelmű képzettársítás, ráadásul ma is afrodiziákumként tekintünk rá. A különleges kagylók, csigák manapság is nagyon drágák, ez fokozottan érvényes volt azokban az évszázadokban, amikor még nem volt búvárkodás. Így ezek a cikkek is a gazdagságot bizonyítják. Érdekes a citrom jelenléte a csendéleteken, amit szintén valamiféle egzotikus árunak gondolhatnánk. Csakhogy az 1600-as években, Hollandiában ez már nem számított luxusnak, ugyanis központi fűtéses melegházak működtek az országban, ahol bőven termett citrom is. Nem csoda, hogy szinte minden festményen szerepel.

Willam Claesz Heda csendélete (Forrás: boldbrush.com)

Az előadó a virágos (tulipános) csendéletek kapcsán elárulta, hogy azért van annyi cirmos tulipánt ábrázoló festmény, mert magára a virágra nem telt mindenkinek. Viszont a képre tudtak pénzt áldozni, így ebben a formában az otthonukba csempészhették a drága virágokat. A különleges cirmos tulipánok egy vírus miatt alakultak ki, és értékelődtek fel; nemcsak tulipánmánia, hanem tulipán tőzsde is volt az országban. Ezért került számos festményre hatalmas, díszes tulipános csokor.

Hans Gillisz tulipános csendélete (Forrás: meisterdrucke.ie)

A holland festők csendéleteinek vizsgálata összességében azt mutatja meg, hogy látszólag jellegtelen dolgok mögött milyen infrastruktúra és gazdagság van, és ezt sokan szerették volna az otthonukban is megjeleníteni. A képek ugyanakkor kifejezik Hollandia kereskedelmi monopolhelyzetét, gazdasági erejét, és egyfajta nemzeti öntudatot is. Sőt, a tulipánok már a turizmus népszerűsítésének eszközei is voltak.