2024.12.21., szombat - TamásZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Futurista rizsgolyók a művészet jegyében

2024. március 17. vasárnap, 18:49
Szerző, fotó: Pánczél Petra
Mi köze a futuristáknak a rizsgolyóhoz, és miért kampányoltak Olaszországban a tésztaevés ellen? Sok más érdekesség mellett, többek között ezekre a kérdésekre is választ kapott a közönség az Utóvéd – Képzőművészeti Terepasztal-beszélgetések rendezvénysorozat legutóbbi előadásán.

  Folytatódott az Utóvéd terepasztal-beszélgetések sorozat

Mint ismert, a Club PopUp Undergroundban kéthetente szerveznek művészeti témájú összejöveteleket, workshopokat azért, mert a művészettörténet tantárgyat „kivezették” a közoktatásból. A mostani rendezvény témája az olaszországi futurizmus volt. Az irányzatról Baki Orsolya és Farkas Imre szombathelyi képzőművészek osztottak meg érdekességeket a hallgatókkal – korabeli recept alapján rizsgolyó formájában is.

Tóth Norbert, Baki Orsolya és Farkas Imre

Bevezetésképpen Tóth Norbert képzőművész, az Utóvéd program szervezője elmondta: bár száz évet repülünk vissza az időben, a mai kor sok mindenben hasonlít a 20. század elejére. Akkor is hatalmas mértékű technológiai fejlődést éltek át a társadalmak, nagyarányú városfejlesztések folytak, emellett óriási feszültség volt a levegőben, szinte érezni lehetett a közelgő háborút. Ady Endre 1909-ben írta versében, hogy „Minden egész eltörött…” ebben az évben jelent meg Filippo Tommaso Marinetti Futurista Kiáltványa is. A vers hangulata és a manifesztum szellemisége kicsit illik is egymáshoz. A futurizmus pedig egy elképzelt jövőt vázolt fel – fogalmazott.

Az avantgárd mozgalom képviselői nézeteiket még az olasz konyhaművészetbe is becsempészték. A rizs politikai, gazdasági és művészeti keresztmetszetbe került – kezdte előadását Farkas Imre. A futuristák az ételt a művészet alapanyagának tekintették. A futurizmus lényege a hagyományoktól és a tradícióktól való elszakadás volt. Míg a 19. század végén Garibaldi azt hirdette, hogy a „A spagetti fogja egyesíteni Itáliát!”, addig Marinetti a hagyományoktól való elszakadás jegyében épp ettől a közkedvelt nemzeti tápláléktól szerette volna megfosztani az olaszokat. Helyette a rizsevés mellett kampányolt.

Az Adrianopolis bombázása nevű rizsgolyót meg is kóstolhatta a közönség

Persze mindennek gazdasági és politikai okai is voltak, mert a 20. század elején Olaszország alulmaradt a versenyben, „lecsúszott” a modernizmus folyamatáról. Szinte csak a római kor antikvitásának értékeit tudták felmutatni. Ezzel a hagyománnyal szemben léptek fel a futuristák, aki azt hirdették, hogy le kell rombolni a múlt vallását, meg kell vetni minden utánzást, helyette magasztalni kell mindent, ami eredeti. Mindez a konyhaművészetre is vonatkozott. (A múlt vallása a gyomor vallása.) A tészta helyett – mivel az európai gabona ára magas volt – inkább az Olaszország északi részén termelt rizsre helyezték a hangsúlyt. Nem véletlen, hogy a futurizmus is ezekben az északi régiókban alakult ki.

Az előadásból az is kiderült, hogy az 1930-as években megjelentek a futurista receptkönyvek, melyek a tészta negatív hatásait és a rizs előnyeit hirdették. Emellett rengeteg ehetetlen, ám esztétikus „élelmiszer szobor”, poétikai alapú étel-montázs szerepelt a receptek között. Persze azért sok olyan is akadt, amit meg lehetett enni. Például az előadás címéül szolgáló Adrianopolis bombázása elnevezésű mozzarellás, szardellás sült rizsgolyó, amit az est folyamán a közönség is megkóstolhatott Baki Orsolya jóvoltából.
 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK