Vezető hírek
közélet
Deák Ferenc 220. születésnapja Söjtörön
Deák Ferenc gondolatai ma is aktuálisak, megállják a helyüket – hangzott el Söjtörön, a 220 éve született haza bölcse tiszteletére rendezett ünnepségen, melyen számos vendég és a szlovéniai Zsitkóc küldöttsége is részt vett. Megemlékeztek a száz esztendeje elhunyt Festetics Máriáról is.
kortárs
Novembertől látható Lendvai Kristóf új filmje
November elején először Zalaegerszegen, majd Nagykanizsán és Budapesten lesz látható nyilvános vetítéseken Lendvai Kristóf új, Holnap nem jön fel a nap című kisjátékfilmje. Az itthon és külföldön is sokszorosan díjnyertes egyetemista rendező filmjének stábjába jól ismert színművészek és fiatal filmes szakemberek kerültek.
olvass!
Történelmi fikció Andrássy Gyula életéről
A zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban mutatták be Odze György író Érdemes volt című kötetét, mely gróf Andrássy Gyula miniszterelnök életét helyezi fókuszba.
közélet
Változik az ügyeleti rendszer
Egységes ügyeleti alaprendszer bevezetése történik 2023. február és 2024. február között az országban. Zala vármegye november elsejétől csatlakozik ehhez, mely során az önkormányzat helyett az Országos Mentőszolgálat működteti majd az ügyeletet.
oktató
Pesti Lászlóné vehette át a Kalliopé-díjat
Az idei évben Pesti Lászlóné, az Eötvös-iskola nyugalmazott magyartanára vehette át a Kalliopé-díjat. Az elismerést immár negyedszer ítélték oda olyan zalaegerszegi magyartanárnak, akinél nem ér véget 45 perc után a tanítás, és a diákokkal való foglalkozás.
köztér
Hatvanhat új díszcseresznye a Jókai utcában
Folytatódott a városban a faültetési program, ezúttal a Jókai utca bővült új növényekkel. Mint ismert, a zalaegerszegi önkormányzat 2019-ben indította el azt a klímavédelmi programot, melynek célja első körben az volt, hogy 5000 fát ültessenek.
gazdaság
Tematikus nyílt napot rendeztek a térség ipari szereplőinek
A vállalatokkal, cégekkel és vállalkozásokkal való szorosabb együttműködés kialakítása volt a célja a Pannon Egyetem és Zalaegerszeg Megyei Jogú Város szervezésében megvalósuló Ipari Nap rendezvénynek, melyet szerdán tartottak a Zalaegerszegi Egyetemi Központban. A munkaerőpiaci igények és az oktatásfejlesztési célok hosszútávú együttműködést igényelnek, mely a Pannon Egyetemnek és a vállalatoknak is közös érdeke.
zsibongó
Mennyi szín! - adysok kiállítása az Apáczaiban
„Mennyi szín, Mennyi szín!” címmel nyílt kiállítás az Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény felső tagozatos diákjainak alkotásaiból az Apáczai Művelődési Központ galériájában október 24-én. A pompás, vegyes témájú tárlat november 16-ig látható.
kultúra
Egyéves lett a Mindszentyneum
Egésznapos programsorozattal ünnepelte első születésnapját október 23-án a Mindszentyneum, mely a nap során számos programmal és ingyenes nyitvatartással várta vendégeit, akik szép számmal látogattak el a közművelődési intézménybe.
egyszervolt
Szőlőmetszés, filoxéra, présházhangulat
Folytatódott a Múzeumi kerengő, melyen ezúttal a szüret, illetve a szőlőtermesztés zalai és dunántúli hagyományait elevenítették fel a muzeológusok.
sport
Az '56-os hősök tiszteletére futottak
Az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei és hősei előtt tisztelgett az a negyven futó, aki részt vett október 19-én az „56-os zászlós futás és felvonulás" elnevezésű programon. A futás vezetője dr. Bérces Edit, a Pannon Egyetem Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg főiskolai docense, világ- és Európa-bajnok ultramaraton futó volt, akinek a kezdeményezésére minden évben pontosan 19 óra 56 perckor indul az 5600 méteres emlékfutás.
kultúra
„Helyi identitás” a közösségfejlesztésért
Hiánypótló kiadványok, tudományos konferenciák, kézműves workshopok, kiállítások, egészségügyi előadások színesítették az elmúlt években a TOP „Helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaegerszegen” című projektjét.
közélet
Szüreti menet útfelújítással, jótékonysággal Gellénházán
Gellénházán, a hagyományos szüreti felvonuláson kistraktorokra szállt a település apraja-nagyja. A felvonulók vidáman integetve járták körbe a települést, megtekintették a Budai szőlőhegy felújított útját is, majd a kultúrházban helyi és meghívott művészeti csoportok léptek közönség elé.
közélet
Rezidenseket köszöntöttek a Szent Rafael Kórházban
Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is köszöntötték a rezidenseket a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban. A szakorvosjelölteket Dr. med.habil. Gasztonyi Beáta PhD főigazgató és Dr. Lupkovics Géza PhD orvos-igazgató köszöntötte, majd a megjelentek emléklapot vehettek át.
népies
A bútorfestés praktikái
A Nemzeti Művelődési Intézet „ASzakkör” projektjének keretében négy ingyenes szakkör vette kezdetét a zalaegerszegi Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban október 21-én. A március végéig tartó, 20 alkalmas foglalkozásokon szakértő szakkörszervezők segítségével bútorfestést, békési hímzést, nemezelést és gyertyakészítést tanulhatnak az érdeklődők. A program kiállítással zárul majd.
közélet
Tisztújítás a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzatnál
Október 24-én a város dísztermében ült össze a Zalaegerszegi Városi Diákparlament, melynek részeként új vezetőket választott a Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat. A tisztújításra azért volt szükség, mert az előző testület megbízatása lejárt, az eddigi diákpolgármester, Szabó Levente pedig befejezte középiskolai tanulmányait és egyetemre ment.
civil
Rétesnap Botfán
A zalaegerszegi Őszirózsa Nyugdíjas Klub ismét kitett magáért a gasztronómia és a közösségépítés terén. A hagyományos rétesnapjukra ezúttal csácsi barátokat is vendégül hívtak.
közélet
1956 hőseire emlékeztek Zalaegerszegen
Városi megemlékezést tartottak Zalaegerszegen, az Ady Endre utcai 56'-os Emlékműnél. „1956 forradalma azért győzött, mert maga volt a csoda. Csoda volt már a megszületése pillanatában, csoda volt a létezésében és bizony, a halálában is.”- mondta beszédében Balaicz Zoltán polgármester, az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 67. évfordulója alkalmából rendezett városi megemlékezésen.
egyszervolt
Budapesti '56-os eseményeket ábrázoló képek a zalaegerszegi bolhapiacról
Igazi kincsekre lelt Tóth Sándor operatőr a zalaegerszegi bolhapiacon, melyek közül néhányat október 23-a alkalmából osztott meg a közösségi oldalán. Nem véletlenül.
közélet
Még várják a javaslatokat a Zalaegerszegért díjra
Zalaegerszeg önkormányzata méltó módon kívánja elismerni azon személyek, szervezetek és közösségek munkáját, akik tevékenységükkel hozzájárultak Zalaegerszeg fejlődéséhez, jó hírének növeléséhez, akik kiemelkedően és maradandóan gazdagították a város gazdasági, társadalmi, kulturális, művészeti, sport és egyéb értékeit.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Virtuális oktatótér (2), Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke (1), Felsőszölnök (5), Önkormányzati önerő (1), Péntek Katalin polgármester (2), Edzőterem építése (1), Városi Könyvtár Lenti (9), Kányaváry Borbirtok Bizsergő nevű fehérbora (1), kajak (10), Művelődési Központ Zalalövő (22), Détár Enikő (1), Egri Gyula megyei katasztrófavédelmi igazgató (4), Újévi koncert (10), Németh Péter múzeumigazgató (1), Csány László tér (6), Mechatronikai mérnökképzés (3), TulipGarden Balaton (1), Templom szentelés (1), Tanévnyitó (7), Kineziológia (2)