gyermek
életmódi
Elveszik a jövő, mert nagyon nehéz a jelen
A Korán Érkeztem Közhasznú alapítvány 2010 óta szervez szakmai napot a családokkal foglalkozó szakemberek számára. Az idén a tabutémának számító veszteségek kerültek a rendezvény fókuszába.

életmódi
Az újszülöttek egészségéért
Az első órák kiemelt figyelmet kell, hogy kapjanak az újszülötteknél. Ekkor történik ugyanis a szervezet alkalmazkodása a méhen kívüli élethez. A K&H Gyógyvarázs jóvoltából a zalaegerszegi Zala Megyei Szent Rafael Kórház PIC és Újszülött Részlege olyan korszerű, kifejezetten a csecsemők méretéhez igazodó pulzoximéter- és vérnyomásmérő eszközökkel gazdagodhat, amelyek segítségével a légzési-keringési rendellenességek a születés utáni első órákban hatékonyan kiszűrhetők.

zsibongó
Kommunikáció és játék a kezekkel
A kisbabák két éves koruk körül kezdenek beszélni, ám ebben nagy egyéni eltérések lehetnek. Nem azért, mert értelmi képességeik korábban kevesek a kommunikációhoz, hanem meg kell várni amíg kifejlődik a beszédhez szükséges finommotorika.
életmódi
Háromezer babát segített világra
A Nobel-díjas Szent–Györgyi Albert nevével fémjelzett orvosi díjat alapítottak, melyet a páciensek szavazatai alapján ítélnek oda hét orvosnak. Megosztva az ország nyugati és keleti felét három-három, illetve Budapesten egy doktor részesülhet az elismerésben.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
cirkusz (2), INGYENES RENDEZVÉNY (3), Katus Attila (3), Horányi Árpád (21), Művésztelep - Egervári Várkastély (1), rajz kurzus (10), Thúry György Múzeum (30), Sajtótájékoztató (48), Digitális nevelés (2), Göcsej Civil Társaság (1), Egerszeg Fesztivál 2017 (10), Vadbaleset (1), vitaminok (4), Marihuána-termesztés (1), Szeretet tábor (1), OTDK (1), Zalavári Bencés Apátság (2), Öreg-hegy (2), Thúry Porottya (3), Éjszakai evezés (1)