Mézesbábosság, az archaikus népművészet

 Kortörténet ehető szépséggel

- A férjemmel akadtunk a Mézeskalácsosság története című könyvre. A képanyag alapján egyből szerelem lett ebből és elkezdtük kutatni a fellelhető tudást. Először a Göcseji Múzeumban és Keszthelyen a Balatoni Múzeumban. Sok minta, forma volt szinte eldugva a hatalmas szekrények mélyén, szúrágta állapotban. A muzeológusok aztán sokat segítettek a kutatásban. A budapesti Néprajzi Múzeumban is jártunk ez ügyben. Majd próbálkozni kezdtem az ütőfák kifaragásával. De rájöttem, hogy ez túl nehéz. Így a lerajzolt mintákat átadtuk Harasztovics Róbert népi iparművész, a népművészet ifjú mestere fafaragónak és már évek óta ő készíti nekünk az ütőfákat. Diófából, időnként speciális vésőkkel – idézi fel a kezdeteket Némethné, aki „civilben” az Ady-iskolában tanít rajzot és vizuális kultúrát. – Régen nem mézeskalácsosok voltak, hanem mézesbábosok. A tészták mintáját nem a cukormázas díszítés adta, hanem az aprólékosan kifaragott ütőfa. A bábok aztán a tisztaszobába vagy a konyhába kerültek, többségében dísznek, csak ínséges időkben fogyasztották el. 

- A tésztája megegyezik a mézeskaláccsal?

- Nem, ez inkább keksz jellegű, tojás nincs benne. Olyan állagúnak kell lenni, ami nem változtatja az alakját sütés közben, és hosszú ideig eltartható. Sokáig kísérleteztem a megfelelő tészta kidolgozásával. Ami egyébként ízre finom. Egyedi édességforma volt ez valaha, a mézessütemények egyik fajtája. A cukor megjelenésével kezdett asztán feledésbe merülni. Annyira elfeledték, hogy sok helyen elégették az ütőfákat, ahelyett, hogy generációs örökség lett volna belőle, ahogy arra több példát láttunk Németországban, Belgiumban. Az ottani ütőfák kevésbé díszítettek, mint a magyaroké. A Dunántúlon, Debrecen környékén sokkal szebb motívumokkal találkoztunk. 

- Zalában melyek voltak a jelentősebb műhelyek?

- A keszthelyi, mely a Festetics Kristóf udvarához kapcsolódott. Keszthely akkoriban iparosodó, reformváros volt, ennek megfelelő témákkal. A másik a búcsúszentlászlói, mely inkább a falusi élet jeleneteit tükrözi, ez utóbbinak a hagyatéka található a Göcseji Múzeumban. Akkoriban minden érdekes vagy ritka, vagy divatos dolgot mézesbábokon jelenítettek meg. Akár divattörténetet, akár társadalmi eseményeket. Így népszerűek voltak a huszárok, mint a kor férfi ideáljai. De megjelentek az autók, mint újdonság a korabeli lovaskocsik mellett. Vagy az egykori „celebek”, a betyárok. Érdekesség, hogy Keszthelyen van egy zsiráfos ütőfa, feltehetően mutatványosok jártak itt és ezt örökítette meg a mézesbábos. Így került a zsiráfos minta a magyar népművészeti motívumba – meséli lelkesen a Németh házaspár. 

- Művelődéstörténeti állomásokat, kortörténetet is bemutatnak ezek az ütőfák. Talán mondhatjuk, hogy a korabeli sajtót képviselték – teszi hozzá Németh Ákos – Ennek a szinte kihalt mesterségnek fennmaradt a tárgyi kultúrája. Ezt kellett életre kelteni. Van olyan Szent Márton motívum, amelynek gótikus kályhacsempe az alapja, ami hasonló negatívos technikával készült. 

- Lehet-e, szabad-e új motívumokat alkotni ebben a művészeti ágban?

- A hópihe minták az én munkáim, én terveztem. Felhasználhatók karácsonyi dekorációként a fán, vagy adventi koszorún. Szintén én terveztem szívecskét népi mintával – mondja Ildikó.

- Érdekesség, hogy nálunk gömbölyded a mézes szív, és mindig szerelmi szimbólum, míg a szlovéneknél a keskeny szív jellemző, vallásos témával. Azt mondták, hogy a magyaroknak nagyobb a szívük, ezért kerekebb a forma – teszi hozzá a férj, aki aktívan részt vesz a mézeskalácsosság múltjának felderítésében. – Maga a technika Nürnbergből származik és a keresztes háborúk során terjedt el, amikor a távol-keleti kereskedelem révén eljutottak ide azok a fűszerek, melyek ennek a tésztának a jellegét adják. Erdélyben jellemzőek a reneszánsz formák, a növényi ornamentika. A történetéhez tartozik, hogy már a Tihanyi apátság alapító levele rendelkezik a mézről és a méhészetről. Akkor inkább a viasz volt a lényeges, mert kevésbé kormozódó gyertyákat készítettek belőle, ami a Kódexeket nem károsította másolás közben. A méz inkább melléktermék volt. A mézesbábnak pedig kezdett ajándék jellege lenni, illetve „offerek” azaz fogadalmi ajándékok készültek belőle és ehhez már kellettek a negatív ütőformák. 

Némethé Balogh Ildikó 2008-ban vált népi iparművésszé, ezen ritka ágban. Több kiállítása is volt, jelenleg a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház vitrinjében láthatók a munkái. A Mesterségek Ünnepén évekig zsűrizte a mézesbábos munkákat. 2005-ben az Iparművészeti Múzeumban ezüst oklevelet érdemelt ki a XIV. Országos Népművészeti Kiállításon. Céljai között szerepel a mesterség átadása kézműves foglalkozások, táborok alkalmával és felkérést kapott a Hagyományok Házából a mézesbábosság oktatására. Valamint a technika szegényes szakirodalmát is szeretné majd gazdagítani.