Vezető hírek
népies
Állati sokadalom és mamutcsontok a skanzenben
A Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programhoz kapcsolódva és az állatok világnapja alkalmából rendeztek programot Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban.

oktató
Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj a zrínyis diáknak
Kiss Botond Attila, a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 12. N osztályos tanulója a pénzügyi tudatosság fejlesztése terén elért kiemelkedő eredményei elismeréseként Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjat vett át Varga Mihály pénzügyminisztertől Budapesten, a Pénzügyminisztériumban rendezett ünnepségen.

kortárs
Farkas 65 – jubileumi tárlat
65. születésnapja alkalmából nyílt jubileumi tárlata Farkas Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművésznek a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. Az ünnep apropóján a legutóbbi időszak műveiből is válogatott, és néhány köztéri szobor kisebb méretű bronz változatát is láthatja a közönség.

kultúra
Ménes emlékmúzeum létesülhet a fenékpusztai majorság területén
A ménes emlékmúzeumát, lovastáborhelyet és kulturális rendezvényközpontot alakítana ki az év végéig a Festeticsek egykori fenékpusztai majorságának területén közel 1,4 milliárd forintos pályázati forrásból a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. - adta hírül az MTI.

kortárs
Válogatás HáEmZé művésztelepeinek anyagából
Műfaji sokféleség és a színek harmóniája fogadja a látogatót a zalaegerszegi Keresztury VMK Gönczi Galériájában, ahol festményekből, grafikákból, plasztikákból és kerámiaművekből nyílt tárlat a közelmúltban. Nyolc ország alkotóitól láthatók művek.

civil
Rendezvény a látássérültek nemzetközi napján
A Fehér bot nemzetközi világnapja alkalmából ünnepséget szervezett a Látásfogyatékosok Zalaegerszegi Kistérségi Egyesülete. A rendezvényre a megye több pontjáról érkeztek résztvevők, hogy sorstársaikkal együtt vegyenek részt az ünnepségen.

közélet
Víztorony épült a Páterdombon
A megfelelő vízminőség és víznyomás érdekében víztorony létesült a zalaegerszegi Páterdombon egy KEHOP-pályázatnak köszönhetően. A projekt részeként ívóvízvezeték, csapadékcsatorna és nyomásfokozó is létesült a Báthory-, Honvéd- és Szegfű utcák környezetében.
pódium
Péntek 13-án Zalaegerszegen indul a bakterház
Káoszos falusi bohózat, ahol a feje tetejére áll a bakterház. Szabó bakter és az ő neveltje, Regős Bendegúz, no meg a Banya groteszk életeseményei, ízes beszéddel előadva. Rideg Sándor regénye alapján Tímár Péter írta színpadra a történetet, melynek Bendegúzát ezúttal kettős szereposztással mutatja be a Hevesi Sándor Színház társulata. A darabot 21 évvel ezelőtt játszották már Zalaegerszegen.

közélet
Idén az idősotthonokat támogatták
Átadták a zalaegerszegi vadpörkölt- és borfesztivál jótékonysági vadfőzéséből befolyt adományokat a polgármesteri hivatalban. Az idei rendezvényen a zalaegerszegi idősotthonok számára gyűjtöttek.

közélet
Onkológiai és kardiológiai eszközpark-fejlesztés a kórházban
Olyan projekt valósul meg a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban, amely a legkorszerűbb egészségügyi technológiát képviselő eszközökkel támogatja a diagnosztikai tevékenységeket, valamint a műtéti beavatkozásokat és kezeléseket.

egyszervolt
Vándorló társulatok, alternatív színpad, állandó színház
A nemzeti nyelv ügyét felkaroló 19. századi vándorszínészektől kezdve, egészen a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház első előadásáig tekintették át a helyi színházi élet történetét muzeológusok, levéltárosok, kiegészülve egy külsős szakemberrel.
közélet
Év végére kerékpárút vezet Botfára
Sajtótájékoztatón ismertették a zalaegerszegi 7410 jelű út (külső Flex előtti szakasz) keleti oldalán zajló fejlesztés részleteit. A pályázati pénzből megvalósuló beruházással kerékpár- és részben gyalogút épül ki Botfáig.

oktató
Jóna Rozina a PE ZEK hallgatója sikeresen pályázott kiválósági ösztöndíjakra
A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ (PE ZEK) harmadéves gazdálkodás és menedzsment alapképzési szakos hallgatója, Jóna Rozina, egyedüli zalaegerszegiként elnyerte az ÚNKP ösztöndíjat, valamint a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra is sikeresen pályázott, melynek oklevelét kedden ünnepélyes keretek között vehette át.

pódium
Misi mókus kalandjai a Griffben
Újabb bemutatóval készül a zalaegerszegi Griff Bábszínház; október 14-én, szombaton 17 órakor mutatják be a Misi mókus kalandjai című mesét, Markó Róbert rendezésében.

közélet
Tisztelgés az első népképviseleti országgyűlés mártírjai előtt
Az első népképviseleti országgyűlés mártírjaira emlékeztek Budapesten, a Magyar Országgyűlés Közművelődési és Közgyűjteményi Igazgatóságának szervezésében.

köztér
Felállványozták a Petőfi úti kamarai székházat
A belvárosban közlekedőknek már bizonyára feltűnt, hogy néhány napja állványzat borítja a zalaegerszegi Petőfi utcai Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara épületét. Mint azt Balaicz Zoltán polgármester a Facebook-oldalán is megerősítette: elkezdődött a kamarai székház felújítása, mely része annak a koncepciónak, hogy minél nagyobb számban újuljanak meg a régi belvárosi épületek.

közélet
Elismeréseket adtak át Zala Vármegye ünnepi közgyűlésén
A már hagyományos ünnepi közgyűlésen dr. Pál Attila a vármegyei közgyűlés elnöke mondott beszédet és idézte fel az elmúlt év zalai történéseit.

oktató
Neumann Jánosra emlékeztek a Zrínyi-gimnáziumban
A világhírű magyar származású matematikusra, Neumann Jánosra (1903-1957) emlékeztek születésének 120. évfordulója alkalmából a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban. A Neumann Társaság az idei évben egy nagyszabású országos megemlékezés-sorozattal készült, ennek részeként nyílt meg a Neumann János munkásságát bemutató vándorkiállítás az iskolában.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Bertók Ferenc polgármester (1), Lipódi László fotókiállítása (1), Kerékpár-regisztráció (1), Tájékoztató fórum (5), Territoria Innovációs Díj (1), Széchenyi István Technikum (5), Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar (2), Hodánics Péter református lelkész (8), Ország- és vármegyebérlet (1), KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJA (6), Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola (2), Elfogás (3), Városi Könyvtár - Hévíz (19), Ecsedi Erzsébet (9), Károly Gyula festőművész (1), Karner László (2), zalaegerszegi gyermekotthon (12), Tornyos Ágnes programkoordinátor (1), Kürtőskalács (2), Római Katolikus Templom, Balatongyörök, (2)