Vezető hírek
oktató
Elültették Petőfi körtefáját
A Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola idén ünnepelte fennállásának 150. évfordulóját. A jubileum alkalmából tavasztól kezdődően színes ünnepségsorozatot szerveztek, melynek zárásaként egy körtefát ültettek az iskola előtt.
oktató
Védelmi Kerekasztal a mindennapi biztonságért
Mesterséges intelligencia, kiberbiztonság, figyelemgazdaság, social engineering, online csalások, viselkedési függőség, csak néhány címszó, amelyek szerepeltek a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában tartott Védelmi Kerekasztal című rendezvényen. A program célja volt, hogy jó példákkal a mindennapi biztonságot megteremtse az egyetemisták, a civil polgári lakosság és a családok esetében.
közélet
Közösen ünnepelt a kórház és a város
A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idén ünnepelte fennállásának 175. évfordulóját, tisztelegve az elődök előtt. Mint ismert, a kezdetek 1848-ra nyúlnak vissza, amikor is megnyílt a 12 férőhelyes Ispotály (a Kossuth utcában, a posta melletti épületben), helyt adva az intézményesített betegellátásnak Zalaegerszegen.
népies
Évzáró gálaműsor nemzedékről nemzedékre
A Zalai Táncegyüttes ”Nemzedékről nemzedékre” címmel mutatta be évzáró gáláját a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban december 16-án. A kétrészes műsorban a hagyományos néptánc mellett modern témájú táncszínházi darab is színpadra került.
egyszervolt
Jégkorszaki állatok Zalaegerszeg környékén
Itt a tél, ideje kicsit visszanézni a hidegebb történeti korszakok akkor még nem létező Zalaegerszegének élővilágára. Bár múlt időben beszélünk a legutóbbi jégkorszakról (Würm-glaciális), valójában az eljegesedési periódus – a még meglévő jeges sarkkörök miatt – máig tart.
köztér
Emléktábla és helyes utcanév
Felavatták Tüttőssy László (1746-1824) Zala vármegyei táblabíró emléktábláját az Európa tér és a Berzsenyi utca sarkán. Szabolcs Péter szobrászművész domborművével nemcsak Zalaegerszeg egyik jeles 19. századi adományozója előtt tiszteleg a város, hanem egy „bürokratikus hibát” is igyekeznek kijavítani.
életmódi
Mosolygós, kiegyensúlyozott az év első babája
Talán többen emlékeznek rá, hogy az idén januárban mindjárt rekorddal indította a város az új évet. Éjfél után 35 másodperccel (!) született meg H. Záven, aki ezzel a gyorsasággal nemcsak Zalaegerszegen és Zala megyében, hanem az országban is az év elsőnek született babája lett. A majdnem egy éves kisfiút és anyukáját látogattuk meg.
népies
Drótos Gyöngyi mézeskalácsai
A mézeskalács egy csoda, ráadásul szeretet illata van, maximálisan illik a karácsonyi ünnephez – mondja Drótos Gyöngyi, aki e mottó alapján nem csak készíti a díszes és finom süteményeket, hanem a Zalaszántón alapított és működtetett múzeumában be is mutatja őket.
közélet
Átadták a 2023-as Zalaegerszegért díjakat
A középkortól kezdve a zalai vármegyeszékhely fontossága nőtt, polgárainak identitása és lokálpatriotizmusa erősödött. Az elmúlt közel 800 évben olyan polgárai voltak, akik úgy szerették és tisztelték városukat, hogy képesek voltak személyes életüket a közösség szolgálatába állítani. Balaicz Zoltán polgármester fogalmazott így az ünnepi közgyűlésen, ahol ismét tízen vehették át a Zalaegerszegért díjat.
kultúra
Grófnő a könyvtárban
Adottságnak és kötelességnek érzi, hogy őseiről megemlékezzen az immár több kötetnyi írói munkásságával gróf Nádasdy Borbála, aki a zalaegerszegi József Attila Városi Tagkönyvtár vendége volt. A szerzővel Iványi Ildikó nyugdíjas magyartanár beszélgetett.
közélet
Állami kitüntetés dr. Marx Gyulának
A magyar érdemrend tisztikeresztjét adományozta Novák Katalin köztársasági elnök dr. Marx Gyula nyugalmazott főorvosnak, volt országgyűlési képviselőnek.
kultúra
Emléktábla dr. Németh József tiszteletére
Idén áprilisban hunyt el dr. Németh József, Zalaegerszeg díszpolgára, a Göcseji Múzeum nyugalmazott igazgatója. December 15-én egykori munkahelyén – vagyis a múzeum épületében – avatták fel emléktábláját.
közélet
Kedvezmény a rászorulóknak, közterületek elnevezése
Az idei év utolsó közgyűlését tartotta a zalaegerszegi képviselőtestület, az ülésen 46 napirendet tárgyaltak. Ezt követően Balaicz Zoltán polgármester sajtótájékoztatón számolt be a legfontosabb döntésekről.
egyszervolt
Egy zalai miniszter kultúrpolitikai reformtörekvései
Jogtudós, országgyűlési képviselő, vallás- és közoktatásügyi miniszter, nemzeti liberális politikus. Wlassics Gyula Zalaegerszegen született 1852-ben, iskoláit Nagykanizsán végezte, a jogi egyetemet pedig Budapesten. 1892-től haláláig (1937-ig) aktív politikus volt, szellemisége, valamint munkásságának érdemei mégis méltatlanul elfelejtődtek.
népies
Szelestey László néprajzgyűjtőre emlékeztek
Tíz éve hunyt el Szelestey László újságíró, néprajzkutató, néprajzi gyűjtő. Emlékét, munkásságát, személyiségét a zalaegerszegi Gébárti Regionális Népi Alkotóházban idézték fel, ahol 2019 óta az általa gyűjtött anyag egy része állandó kiállítással bír, emlékeztetve a népművészet egykori fénykorára.
közélet
Projektzárás az Alsóerdei Szabadidőközpontban
Hivatalosan is befejeződött a zalaegerszegi volt napközis tábor fejlesztését célzó program. Az „Alsóerdei Sport- és Rekreációs Központ fejlesztése” című (GF/SZKF/563/7/2017.; GF/SZKF/960/4/2018.; GF/JSZF/355/5/2020. számú támogatói okirat) projekt a Modern Városok Program keretében valósult meg.
népies
Mézesbábosság, az archaikus népművészet
Ritka népművészeti ág művelőjével büszkélkedhetünk Zalaegerszegen. Némethné Balogh Ildikó népi iparművész egy elfeledett, archaikus tevékenységgel, az ütőfás mézesbábossággal foglalkozik.
egyszervolt
Pálinkafőzdék a szocializmus idején
Van, aki gyógyszernek, van, aki „folyékony télikabátnak”, mások meg búfelejtőnek használják. Akárhogy is, a pálinka hosszú ideje része Magyarország (gasztro)kultúrájának. A pálinkafőzés története azonban nem volt konfliktusoktól mentes.
civil
Zala Megyei Parasport Nap, egy kicsit másképp
Immár 22. alkalommal rendezték meg Zala Megye Parasport Napját a Dechatlon Kupáért, mely rendezvény ezúttal két helyszínen a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában és a Landorhegyi iskolában zajlott. Az esemény a Fogyatékkal Élők Világnapjához kapcsolódik, amit december 3-án tartanak világszerte.
olvass!
Irodalmi gasztro-kalandozás
Zalaegerszegen is bemutatta legújabb kötetét Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, kommunikációs szakember. Az „Így ettek ők – magyar írók és ételeik” című könyv idén ősszel jelent meg, és az irodalom egyik ősi témájába, a gasztronómia, kulinária világába kalauzolja az olvasót.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Múzeumpedagógia (7), Sportolási lehetőségek biztosítása (1), Balatongyörök, Kossuth Lajos utca (52), Stratégia (2), Kerka Vízimalom Egyesület (1), Zalaegerszeg (4439), Bányagödör (1), Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola (2), Deák Ferenc Általános Iskola (2), hímző szakkör (1), Fonyadt Róbert polgármester (1), Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület (1), néprajzi tanulmánytár (2), horgásztanya (2), Vizslapark (28), Északi Véderdő (1), Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete (7), Klub Angels (2), NMPT - Nagykanizsa (1), Bozsoki-hegy(2)