Vezető hírek
Kétnapos szakmai fórum a közösségi múzeumokról
Nagykanizsán és Zalaegerszegen tanácskoztak
A szakmai találkozó a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum programsorozatának részeként, a Nemzeti Művelődési Intézet Petőfi Kulturális Programjának keretében valósult meg. Támogató a Kulturális és Innovációs Minisztérium volt.
A résztvevők egy csoportja
A zalaegerszegi találkozó előadásainak a Mindszentyneum adott helyet, ahol Csengei Ágota tagintézményvezető és Havasi Bálint főigazgató – mint a rendezvény házigazdái – fogadták a résztvevőket. Havasi Bálint lapunk érdeklődésére elmondta: a cél az, hogy ne csak beszéljenek a közösségi múzeum elméleti lehetőségeiről, hanem a workshopok keretein belül néhány jó gyakorlatot is megismerhessenek a vendégek. Főleg Zala megye múzeumaiból érkeztek kollégák, de Somogyból és Vasból is. Sőt, horvátországi muzeológusok (a Muses horvát kulturális szervezet tagjai) is ellátogattak a kétnapos eseményre, hiszen a határon túli kapcsolatok fontosak az intézmények számára.
Havasi Bálint
A szakmai tanácskozás egyik kulcseleme a közösségi múzeum gondolata, melynek lényege, hogy minél több embert, civil szervezetet, társintézményt, vállalkozást bevonjanak a múzeumok programjaiba, vagy a kutatómunkába. A zalaegerszegi előadássorozaton ezen belül szóba került a zalai pálos kutatásokhoz kapcsolódó közösségi régészeti program. Valamint a régészeti feltárásokat kísérő önkéntes munka. A Göcseji Múzeum munkáját évek óta segítő fémkeresősök közül Papp László tartott előadást.
Az eseményen a zalaegerszegi önkormányzat részéről köszöntőt mondott Bali Zoltán alpolgármester, aki többek között a múzeumok közösségformáló erejére és az intézményekben zajló helytörténeti kutatások fontosságára hívta fel a figyelmet.
Délután a szakmai nap tárlatvezetésekkel folytatódott. A vendégek a Mindszentyneum kiállításait és közösségépítő programjait, valamint a Göcseji Múzeum „Nőnek lenni akkor…” című időszaki tárlatát tekintették meg. Zárásként pedig a nemzetközi együttműködési lehetőségekről rendeztek fórumot.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben