Az illatos ibolya a lovagkor hagyatéka

A lovagkorban megjelennek a virágénekek, a későbbi népdalok elődjei is

A középkori vallásos virágjelképek között nem kapott helyet, hanem egy új irány feltűnését hirdette a violakultusz. A naturizmus indult el vele európai útjára a királyok és lovagok váraiból. Hosszú feledés után a virág ismét az életöröm hirdetője és a kert dísze lett. A költők a várúrnőket tüntették ki költeményeikkel és virágnevekkel. A zárt kolostori élet helyett a természetszeretet lesz a közérdeklődés tárgya, például Frigyes császár (1212-1250) is könyvet ír a sólymászatról. Az ekkoriban alakuló ferences rend pedig összeköttetést teremt a kolostori és a külső világ között. A vallásos témájú festményeken is megjelennek háttérként a természeti elemek, hegyek, virágok, virágos rét. Magyarországon oltárképen ekkor tűnik fel a pitypang, melyet ebben az időben a saláta növények közé soroltak és vadkék névvel illettek. 

A hölgyek gondozzák a várkertet, gyönyörködnek a virágokban, madarakban és a szép kilátásban. Új kertészeti stílus alakult ki. A vadvirágok bekerülnek a kertekbe, virágos rétet utánozva. Ez a XIII.-XIV. század divatja (ekkortájt Itáliában volt leggazdagabb a kertészeti tudomány). Megjelenik a díszkert, avagy középkori nevén a mulatókert. Kavicsolt út majd csak a reneszánszba kerül ide, de egyszerűbb forráskút már jellemző. Ez az építmény aztán a barokkban éri el fénykorát, amikor szobrokkal egészül ki. Fontos dísz volt még a rózsalugas, mely a lovagkor találmánya és a hölgyek szépérzékéről tesz tanúságot. Gyümölcsfa választáskor fő szempont annak szép virága volt, így a cseresznye és a korán virágzó mandula. Ez utóbbi a Gellért-hegy egyik kiemelt ékessége lett. A kedvelt virágok a rózsák (mályvarózsa, bazsarózsa) és liliomok mellett kiemelkedik az ibolya. 

Az ibolya görög neve ion, a görög mitológia ebből személyesítette meg a legszebb nőalakját, Ió-t, Zeusz kedvesét. Rómában e névből alakult ki a viola elnevezés, mely alatt a középkorban az ibolyát értették. A növény hazánkban a XV. századi latin-magyar szójegyzékben tűnik fel, a XVI. században kék ivola néven. 1591-ben jelenik meg az első ábrázolása Magyarországon, ibolya szóalakban csak 1775-ben jelentkezik Csapó füveskönyvében. Legjellemzőbbnek a növény illatát tartották, ezért viola névvel illettek a középkorban minden virágot, melynek illata erre hasonlított. Virágzási ideje alapján márciusi violaként különböztették meg. A későbbi rokokó korszak egyszerűségre törekvése pedig a lovagkor után ismét előtérbe tolta ezt a virágot. Napóleon első feleségének Jozefinnek, volt a kedvenc virága és ibolyákkal hímzett ruhában, ibolyacsokorral a kezében vonult az oltár elé. Így lett a bonapartisták jelképe is. 

Az ibolya tarkavirágú rokona az árvácska (viola tricolor) is a lovagkorban tűnt fel, ekkor még kis virágú alakban, a nagy virágú későbbi nemesítés. De a viola nevét hordozta a középkorban a tőzike, azaz hagymás fehér viola, az estike azaz hölgyviola/ éjjeli viola, az ezüstfű, azaz holdviola és a csillagfürt, azaz spanyol viola. A két fehér hagymás viola, a tőzike és a hóvirág közül a lovagkor a tőzike mellett voksolt. Ez volt akkoriban a hóvirág, azaz a havat búcsúztató első virág. 

A lovagkorban megjelennek a virágénekek, a későbbi népdalok elődjei, melyekben ott az ibolya. Ahogy a szerető, azaz szerelmes ember kalapjában is, a virágnyelv elemeként. 

Szintén a lovagkorig nyúlik a körömvirág/napvirág és a kankalin is. Ez utóbbit nyílási ideje alapján Szent György virágának, vagy alakja miatt Szent Péter kulcsának neveztek. De kedvelték a gyűszűvirágot, a harangvirágok, a szappanvirágot, a keselyűvirágot, az oroszlánszájat és a cickafarkat. A lovagkor fedezte fel a búzavirágot is, mely ekkor került a szántóföldről a kertekbe. 

A virágok szépségének adózó kor másik példája, a szamóca ihlette miniatűrök virágmotívumai, melyek a gótikus szőlő- és borostyán indát váltják fel.

(Forrás: dr. Rapaics Raymund: A magyarság virágai)