Vezető hírek
Művészeti oktatás és közösségépítés a Kollázs Kulturális Egyesülettel
Igényes kulturális produkciók és önismeret-fejlesztés
Azóta a stafétát lánya, Ecsedi Csenge Berta színész, bábrendező vette át. Vele beszélgettünk a napi munkáról.
Ecsedi Csenge a gyerekek körében (Fotó: Simon Balázs)
- Egyesületünk alapító elve, hogy igényes kulturális produkciókat, előadásokat jutassunk el Zala megyében és annak környékén lévő kisebb-nagyobb településekre. Az elmúlt 25 évben sokkal színesebb lett a tevékenységi körünk. Anyukámtól vettem át az elnökséget, jelenleg 16 fő alkotja az egyesületet, színészek, művészek, drámapedagógusok. Gyerek- és felnőtt előadásokat, zenés műsorokat, tematikus rendezvényeket vállalunk, illetve minden évben táborokat szervezünk az ország számos pontján. Ez utóbbi visszatérő helyszíne Nova ahol idén lesz a 13. színjátszó táborunk. Másfél éve újraindítottam Szabadkör Színjátszó-t ahol két általános iskolás, egy ifjúsági és egy felnőtt csoport is létrejött Zalaegerszegen – mondja Csenge.
Ecsedi Erzsébet és Ecsedi Csenge (Forrás: Kollázs Egyesület)
- Könnyű volt ezt az alternatívát megvalósítani? Mivel foglalkoztok leginkább?
- Néhányan már ismertek minket nyári táborokból és többször kérték, hogy legyen évközben is foglalkozás. Mégsem volt könnyű az új érdeklődőkhöz eljuttatni a hírünket. Meglepő módon a felnőtt színjátszó kör gyűlt össze leghamarabb. Azóta is folyamatosan lehet csatlakozni. A fiatal generáció érdeklődését nehéz felkelteni, de megtartani már könnyű. A csoportokban egy biztonságos közösségbe kerülnek, ahol szabadon lehetnek önmaguk. Drámapedagógiával, mozgásfejlesztéssel, színész tréninggyakorlatokkal, művészetterápiával foglalkozunk heti egy alkalommal. Nem kisszínészeket nevelünk, és nem csak az előadás a fő célunk, sokkal fontosabb az önismeretet erősíteni, önbizalmat, magabiztosságot adni, a szociális készségeket fejleszteni, gátlásokat oldani művészeti eszközökkel. Szociális téren a mai kor el van maradva és ezt sok szülő felismeri. Közösséget építünk, mely az órákon kívül is megmarad, például a gimnazisták esetében.
Ecsedi Csenge (Fotó: Zóka Pál)
- Szabadúszó művész is vagy az egyesület vezetése mellett. Neked anyukád napi példája adta gondolom azt a közeget, ami erre az útra vitt.
- Igen, és a Soltis Lajos Színház. Szinte itt nőttem fel, itt voltam gyerekszínész, majd stúdiós és színész. Később rendezést és drámapedagógiát is tanultam. De idővel változott a fontosság. Most a művészet, mint közösségformálás és önismereti eszköz lett az én utam. Színházi munkáimban is a tantermi előadások, illetve a feldolgozással összekapcsolt előadások állnak nagyon közel a szívemhez. Májusban bemutatunk egy új gyerekelőadást, amihez közösségi szín-játszótér is kapcsolódik, ez egy izgalmas új forma, amit még ki kell dolgoznunk. Az előadásaink utaztathatók, de jó lenne itt a városban egy fix hely, ahol több kis egyesülettel összefogva egy új, alternatív színfoltot tudnánk biztosítani a közönségnek. Most ezen is dolgozunk. Pályáztunk egy dokumentumfilm készítő táborra, illetve szeretnénk Szabadkörös tábort is tartani Zalaegerszegen.
- Nem könnyű megtalálni a saját utat, főleg nem ilyen fiatalon.
- Engem az vezet, hogy boldoggá tesz-e amivel foglalkozom. A közösségalkotás, a művészeti nevelés most nekem ilyen. Amikor fejlesztő célra használjuk a művészetet, akkor nyer igazi értelmet. Közben meg is szerettettjük azt az emberekkel.
A csoportokba való jelentkezés a kollazsegyesulet@gmail.com címen lehetséges.
(Nyitókép: Facebook/Kollázs Kulturális Egyesület)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben