Vezető hírek

népies
Göcseji tél, Festeticsek, kocsifecskendő
Új kiadványokkal készül a Zala Múltja Hagyományőrző Egyesület, sőt egy különleges régi eszköz is a birtokukba jutott a közelmúltban. Az egyesület friss híreivel Papp Tamás elnök kereste meg a szerkesztőségünket.

kultúra
Versek nyomorúságos környezetből
A közelmúltban jelent meg a Pannon Tükör idei második lapszáma, mellyel együtt Juhász Tibor költő (a folyóirat szépirodalmi rovatának vezetője) legújabb kötetét is bemutatták a közönségnek.

népies
Dombérozó hetedszer, aratónapok harmincnegyedszer
Népzene, néptánc, népi építészet, képzőművészet, koncert, gasztronómia – ez a VII. Göcseji Dombérozó programkínálata, amely július 7-e és 16-a között várja az érdeklődőket a zalai tájegység 33 településének nyitott portáin. A rendezvénysorozatról a Göcseji Falumúzeumban tartottak sajtótájékoztatót.

közélet
Kerti parti, avarégetés – csak körültekintéssel
Megérkezett végre a nyár, a jó idő a szabadba csábítja az embereket, természetes, hogy egyre gyakrabban kerül elő a bogrács, a grill. Ami az egyik embernek öröm, a másiknak bosszúság lehet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy le kellene mondani egy kerti partiról, ám a szabadtéri tűzgyújtást, továbbá az avar és kerti hulladék ártalmatlanítását rendelet szabályozza Zalaegerszeg Megyei Jogú Város közigazgatási területén.

kultúra
Programkavalkád Szent Iván-éj alkalmából
Szinte a város összes kulturális intézménye, és több civil szervezet is készül június 24-ére, hogy változatos programokkal ünnepeljék az idei Szent Iván naphoz kötődő éjszakát, vagyis, amikor a leghosszabb a nappal az évben.

kultúra
Minden ami Hawaii
Öt napon át minden „hawaii” lesz a Keresztury VMK-ban. Július 5-9 között rendezik meg a Hawaii Napokat, ami a polinéz kultúra sokszínűségét szeretné bemutatni a zalaegerszegi közönségnek.

közélet
25 éves lett a Zalaegerszegi Tourinform Iroda
Negyedszázados évfordulóját ünnepli a Zalaegerszegi Tourinform Iroda. A megyeszékhely önkormányzata az 1990-es évek közepén határozta el, hogy a település életében a turizmusnak, a turizmus tudatos fejlesztésének egyre nagyobb szerepet kíván adni. Az előkészületek után 1998-ban nyitotta meg kapuit az iroda, Pereszteginé Szabó Julianna vezetésével, aki egészen nyugdíjazásáig ott is dolgozott.

oktató
Egy törióra, ahol lehet mobilozni
Megújította a középiskolásoknak szóló múzeumpedagógiai foglalkozását a Göcseji Múzeum. Az „Elődeink élete” című állandó kiállítás rendhagyó történelemóráin szabad az, ami az iskolában elvileg nem; a diákok használhatják a mobiltelefonjukat.

köztér
Járdafelújítás a Lépcsősor utcában
Felújítják a Göcseji útról a Lépcsősor utcára felvezető járdát, amely a Kertváros és a Landorhegyi városrészek egyik összekötő útja. Rekonstrukciójára bruttó 8,5 millió forintot fordít Zalaegerszeg önkormányzata.

nézőpont
Van még presztízse a színikritikának?
Az Ünnepi Könyvhét alkalmából látogatott Zalaegerszegre Turbuly Lilla, író, kritikus, a Színházi Kritikusok Céhének tagja, korábbi elnöke. A szerzővel azonban most nem irodalomról, hanem színházról és kritikáról beszélgettünk.

köztér
Színházi előadások, sportversenyek, koncertek
Vonyarcvashegy önkormányzata nem csak nyári élményhelyként tekint a strandra, a fejlesztésekkel arra törekszik, hogy azt a látogatók egész évben kedvelt találkozási központként tartsák számon. A Zalaegerszegen és környékén élő, több mint négyszáz ingatlan-, illetve nyaralótulajdonost is szeretettel várják a nyár minden napján.

nézőpont
Balatoni látomások tárlat
Az Egerszeg Fesztivál részeként nyílt meg és augusztus 26-ig látogatható a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben a „Balatoni Látomások” című képzőművészeti tárlat, ahol neves művészek más-más módon mutatják meg vonzalmukat a „Magyar Tengerhez”.

zsibongó
Elstartolt az Egerszeg Fesztivál
Igazi játszótérré változott péntek délután a zalaegerszegi Dísz tér. A Bábszínházi Világtalálkozó részeként artisták, cirkuszi bábosok, nyilvános bábelőadás, utcaszínházi programok várták a gyerekeket. Ahogy telt az idő a „gasztroutca” is benépesült.

gazdaság
Kiszolgálva a nemzetközi szállítmányozást
Zalaegerszeg önkormányzata logisztikai központ és konténerterminál számára alkalmas 27 hektár nagyságú iparterületet alakít ki a TOP-programon elnyert 1,1 milliárd forintos európai uniós támogatásból a város és Zalaszentiván közigazgatási határán, hangzott el a projektindító rendezvényen.

közélet
LED-lámpacsere a társasházaknál
Az ingyenes lakossági LED égőcsere program után (melyre 2 100 háztartás jelentkezett) a közgyűlés döntött a társasházi lépcsőházak lámpacsere programjának elindításáról – fogalmazott a zalaegerszegi közgyűlés utáni sajtótájékoztatóján Balaicz Zoltán polgármester.

bűnügy
Időseket fosztottak ki
Késélezés, ajándék, nyereményjáték és javítási munkálatok ürügyén fosztottak ki időseket több városban az elmúlt időszakban. A több millió forintot eltulajdonított bűnbanda négy tagját az M1-es autópálya egyik pihenőjében fogták el a zalaegerszegi rendőrök, amelyről a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon (ZVRFK) tartott sajtótájékoztatón számoltak be.

egyszervolt
A középkori oklevelekben ott rejlik az ember
A középkort lehet, hogy sokan nem kedvelték a történelemórákon, hiszen az akkori időszak már túl távolinak tűnik, nehéz kapcsolódni hozzá. Ennek oka lehet az is, hogy jórészt az uralkodók tettei és különféle háborúk kerülnek középpontba. A hétköznapi életről és az akkor élt emberekről ritkán esik szó.

zsibongó
Idilli környezetben, kedvező jegyárakkal
Szombaton az Aquacity és a városi strand mellett a Gébárti tóstrand is kinyit, amelynek környezetét rendbe tette és infrastruktúráját megújította az önkormányzat 70 millió forintból. Amellett, hogy tulajdonba vette, átadta üzemeltetését a Zalaegerszegi Létesítmény-fenntartó Kft.-nek.

olvass!
A pszichopata pszichiáter manipulációi
Az Ünnepi Könyvhét nyitónapján Tóth Krisztina író, költő volt a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár vendége. A szerző délelőtt a Zrínyi-gimnáziumba is ellátogatott egy rendhagyó magyarórára. Azt követően pedig író-olvasó találkozóra várták az érdeklődőket a Deák téri bibliotékában. Az íróval Karáth Anita költő, tanár beszélgetett.

pódium
Zalaegerszegre hoznák fesztiváljukat
Az Albatrosz Tánc Sport Egyesület szombaton második alkalommal rendezte meg országos minősítő táncfesztiválját, vasárnap pedig évadzáró gálaműsorát tartotta az Art Moziban. Az est díszvendége a Thaiföldről érkező szakmai küldöttség volt, akikkel másnap sajtótájékoztatót tartottak a Korona Szalonban Balaicz Zoltán polgármester társaságában, szót ejtve egy Zalaegerszegen megrendezendő nemzetközi táncfesztiválról.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Járműipar (5), Mesterséges intelligencia (6), Nagykanizsa Jézus Szíve Templom (3), Kis János (1), Sport- és Szabadidőközpont Nagykanizsa (3), Göcseji Múzeum (1), kézművesség világnapja (2), Bor&Dal fesztivál (4), Gardrób mustra (1), Bűnmegelőzés (12), Termelők támogatása (1), Mercedes-Benz Classic Csillagtúra (1), Polgári Lövész Egylet (1), Rohammentő (1), Groovehouse (1), Csigaparlament (1), Gyenesdiási Kárpáti János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola (3), Egerszeg Fesztivál (28), Elkerülő út (2), Arányos városfejlesztés (3)