Vezető hírek
Augusztus elejétől a Kosztolányi utca másik oldalát is aszfaltozzák
Kezdődnek a befejező aszfaltozási munkák
2023. augusztus 1-jén, kedden a Kovács Károly tér keleti oldalalán és a Balatoni úti kanyarodósávnál zajlik a legjelentősebb munka. Az autóbuszok ekkor ideiglenes megállóhelyeken állnak meg a Balatoni úton a Paplak előtt, illetve a Parkolóházzal szemben, ahol jelenleg is.
Korábbi felvétel a munkálatokról (Forrás: ZalaMédia archív; Fotó: Pánczél Petra)
2023. augusztus 2-án, szerdán a Hunyadi utca és Berzsenyi utca közötti szakaszon a keleti oldalt, illetve a Tudomány és Technika háza parkolójának deltáját érintik a munkálatok. Az autóbuszok visszatérnek a Kovács Károly térre és a szakaszon csak itt állnak meg, a Béke ligetnél és a Három Kívánság előtti megállóban nem.
2023. augusztus 3-án és 4-én, csütörtökön és pénteken a Petőfi utca, a Petőfi iskola mögötti tömbbelső, a Paradicsom étterem, a Berzsenyi utca nyugati oldala, a Centrum alatti alagút be- és kijárata, a Mozi-köz és Kosztolányi Dezső téri csatlakozások területére terjednek ki a munkák. Csütörtökön a helyijáratok már használatba vehetik a végleges megállóikat, vagyis mindhárom helyszínen megállhatnak.
Az említett napokon gépjárművel a már kopóréteggel ellátott nyugati oldali forgalmi sávon lehet közlekedni. A delták aszfaltozásakor a csatlakozásokat viszont lezárják 2-3 órára, vagyis addig, míg ki nem hűl az aszfalt. Így, érthető módon, a balra és jobbra kanyarodás időszakosan akadályozott. Amennyiben lehet, jövő héten az autósok kerüljék el az adott útszakaszt a kivitelezés megkönnyítése érdekében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A múzeumi élet pillanatképeiElsodorta a kerékpárost, majd továbbhajtott Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházban -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélKereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékén