Vezető hírek
Német focitábor, angol nyelvű edzések
Egy hétig futballoztak a bagodi gyerekek
Sipos Ferenc polgármester érdeklődésünkre elmondta: Bagod önkormányzata és az Andráshida SC együttműködésével valósulhatott meg a tábor. Ami azért különleges, mert ritkán érkezik zalai faluba 1000 kilométeres távolságból edző. A tréner az U7-U9-U11-es (7-14 éves) utánpótlás korú gyermekek számára tartott edzéseket. A diákok többsége bagodi lakóhelyű, vagy a bagodi iskolában tanul, vagy az Andráshida SC-ben játszik.
Benjamin Gassmann nem először járt a zalai településen, 2022-ben, illetve 2023-ban is kísérője volt annak a Bagodba érkező tíz német diáknak, akik egy hétig nyaraltak itt a hagyományos Bagod-Heiligenstadt diákcsere-program keretében. A két település között főleg az oktatás terén erős a kapcsolat.
Mint megtudtuk, a mostani focitábor egyik különlegessége az, hogy bár az edző német, a tréningek angol nyelven folytak. Benjamin Gassmann érdeklődésünkre elárulta: ezzel néha voltak ugyan problémák, hiszen a gyerekek még keveset tudnak angolul, németül pedig semmit. Emiatt sokszor szó szerint kézzel-lábbal magyarázott nekik, de ez nem baj. Pláne, mert közben azért egy-két angol szót megtanultak a gyerekek, amit már a második, harmadik nap használtak is. A futball egy internacionális nyelv, így végül mindenki megértette a másikat, és azt is, hogy mi a feladat az edzésen – fogalmazott a szakember, aki Németországban nagyon gyakran szervez és tart edzőtáborokat gyerekeknek. Korábban pedig dolgozott a Dárdai Pál nevével fémjelzett Hertha BSC-nél mint, video-elemző. Azt mondja, ez egy nagyon szép időszak volt számára, Dárdai pedig egy szuper kedves ember, aki nem „szállt el”, kétlábbal a földön maradt, és mindig mindenkivel nagyon emberségesen viselkedik.
- A mostani bagodi tábor ötlete akkor merült fel, amikor utoljára itt jártam. Sipos Ferenccel sokat beszélgettünk erről, és sikerült már erre a nyárra meghirdetni az edzőtábort. Mivel különböző korosztályok munkáját kell összehangolni, sok odafigyelést igényel az edzésterv összeállítása. A kicsiket és a nagyokat időnként szétválasztva tréningezzük, de azért játsszanak egymással is – tette hozzá.
Hogy hogyan telt egy-egy nap a táborban? Reggel már edzéssel indítottak, amit megszakítottak egy kis tízórai szünettel. Ebéd után pedig újabb edzés következett. Délelőtt főleg koordináció, mozgástechnika volt terítéken. Különféle gyakorlatokat végeztek a diákok, tanulva a kapura lövést és a passzolás technikáit. Délután pedig csapatjáték, vagyis meccs volt soron.
Az sportember egy speciális focijátékot is bemutatott a gyerekeknek. A Funinio-t Magyarországon még nem sokan ismerik, ám az utóbbi pár évben nagyon kedvelt lett Németországban, és ott sokan játsszák. Négy kapura kell lőni, három gyerek játszik három ellen. A cél, hogy minden gyerek labdába rúghasson, és hogy mindenki tudjon gólt lőni. Mindez azért is jó az edző szerint, mert növeli a sikerélményt.
A bagodi tábor augusztus 4-én ért véget, a résztvevő gyerekek az élményen túl mezt kaptak ajándékba a német edzőtől.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban