Vezető hírek

köztér
Kátyús, poros, balesetveszélyes
Óriási kátyúk szabdalják a Malombokrai utca burkolatát Kehidakustányban, amely megkeseríti az itt lakó családok életét. A járhatatlan úttest nem kíméli a gépjárművek abroncsait, sem a lengéscsillapítóit, a gyalogosoknak meg testi épségüket veszélyezteti. Lázár István polgármester, Pál Imre és Sifter Sándor, Malombokrai utcai lakosok mondták el ezt, és egyben megfogalmazták ellenérzéseiket és aggályaikat a mai napig elmaradt felújítás miatt.

kultúra
Polgármesteri protokoll nyakkendő-sztorikkal
Az egykori polgármester nyakkendőiről, külföldi delegációktól kapott ajándéktárgyakról és fogadásokon fogyasztott különleges ételekről is szó esett többek között a Göcseji Múzeum Protokoll és diplomácia című kiállításának záróeseményén, melynek vendége dr. Gyimesi Endre volt. A rendhagyó tárlatvezetésen Béres Katalin történész kérdezte a volt politikust, aki 1994-től 2010-ig vezette a várost, egy ideig pedig országgyűlési képviselő, majd miniszteri biztos is volt.

életmódi
Híd az egészséghez
Átadták Zalaegerszegen, az Ady utcai Léda Medical Center Magánklinika új szárnyát, amelyet 370 négyzetméteren alakítottak ki hat új rendelővel, szociális helyiségekkel, recepcióval és váróhelyiséggel. A több mint 200 millió forintos beruházás lehetővé tette, hogy a már meglévő 35 szakrendelést újabbakkal bővítsék, lépést tartva a növekvő igényekkel.
kultúra
Személyi változások a könyvtárakban
Az utóbbi időben személyi változások történtek a város több könyvtárában is. Rövid bemutatkozásra kerestük fel a József Atilla Városi Tagkönyvtár új vezetőjét, illetve a Gábriel József Könyvtár új munkatársát.

egyszervolt
Zalaegerszeg nevezetes személyiségei
A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban mutatták be a Zalaegerszegi Füzetek várostörténeti kiadványsorozat 18. számát. A kötet a 2021-es „Zalaegerszeg nevezetes személyiségei a 19-20. században” című tudományos konferencia előadásait tartalmazza, bővített változatban. A könyv – melynek kiadója a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány volt – ugyanezzel a címmel látott napvilágot, Kiss Gábor főkönyvtáros szerkesztésében.

közélet
Egervár eredményesen sáfárkodik
Egervár az elmúlt 4 évben a Magyar Falu Program (MFP) tizenhét projektjéhez kötődő olyan beruházásokkal gyarapodott, amelyek összértéke eléri a 150 millió forintot. Jól sikerült kihasználni a pályázatok kínálta előnyöket és lehetőségeket. Ezeket a közös önkormányzati hivatal készítette és menedzselte, hat számjegyű összeget megtakarítva ezzel a falu kasszájának.

oktató
160 végzős középiskolai diákot jutalmaztak
Tanulmányi és sporteredményeikért 160 végzős, érettségi előtt álló diák vehetett át oklevelet és jutalmat a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartott ünnepségen, amely Zalaegerszeg önkormányzata, a tankerületi központ, valamint a szakképzési centrum szervezésében valósult meg.

közélet
932 diák fejezi be középiskolai tanulmányait
Idén egy júdásfát ültettek a végzős diákok a zalaegerszegi Béke ligetben. A diákönkormányzat javaslatára 2018-óta hagyomány, hogy a ballagó diákok fát ültetnek. Emlékezve a városban eltöltött szép évekre.

közélet
Tiltakoznak a pedagógus státusztörvény ellen
Válságos helyzet alakult ki a hazai oktatásügyben, és a tervezett pedagógus státusztörvény csak ront ezen. A dolgokat nehezíti az is, hogy az oktatás a Belügyminisztérium alá került, akik fegyelmi ügyként tekintenek a helyzetre, nem pedig megoldásra váró problémaként.

kultúra
Izraeli filmnapok az Art Moziban
Izrael állam születésének 75. évfordulója alkalmából a zalaegerszegi Béke-Shalom Magyar-Izraeli Baráti Társaság a város önkormányzatával és az Art Mozival közösen idén is megrendezi az Izraeli Filmnapokat.

közélet
Útjára indul az Alsópáhoki Sokadalom
Alsópáhokon az előző évekhez hasonlóan idén is több beruházás valósul meg. Az önkormányzat pályázati sikereinek köszönhetően ez már évek óta megszokott tendencia a településen. A fejlesztéseknek tulajdonképpen nem szab éles határt az év vége, illetve az év kezdete, hiszen, amíg az egyik befejeződik, már elindult a másik az előkészítéssel, vagy éppenséggel a konkrét kivitelezéssel. Czigány Sándor polgármesterrel és Horváthné Makó Judit alpolgármesterrel való beszélgetésünket ez a fonal vezette.
.jpg)
köztér
Új kamerák a közterekre
Keszthely önkormányzata a helyi rendőrkapitánysággal közös sajtótájékoztatót tartott április közepén a városháza dísztermében, a városi térfigyelõ kamerarendszer bővítéséről annak kapcsán, hogy a jelenleg is üzemelő 64 készülék mellé idén szeretnének még 13 darabot felszerelni.

közélet
Áder János klímatanórája
A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum meghívására Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumának elnöke tartott interaktív klímatanórát középiskolás fiataloknak a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben.

közélet
Újabb munkák a Kosztolányi utcában
Május 2-án elkezdődnek a bontási-építési munkák Zalaegerszegen, a Kosztolányi utcában, a Vármegyeháza épülete előtt. A parkolási lehetőség megszűnik, a járdaburkolatot elbontják.

sport
Segítik a szurkolók utazását
Hétfőn még az edzőváltás okán került a címlapokra a ZTE FC, hiszen a bajnokságban gyengén szereplő csapat holland szakvezetője távozott, és helyét Boér Gábor vette át, emellett a korábbi sportigazgatót, Dragóner Attilát a klubnál korábban sikeresen tevékenykedő Sallói István váltotta.

egyszervolt
Élet és halál a középkorban
Az államalapítástól a 16. századig terjedő időszak életmódjába, anyagi kultúrájába enged bepillantást a nagykanizsai Thúry György Múzeum legújabb időszaki kiállítása. Az Eltemetett múlt – Élet és halál az Árpád- és középkori Dél-Zalában című tárlat az elmúlt 50 év régészeti eredményeiből válogat.

gazdaság
50 éve a szakmáért, a gazdaságért
Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Zala Megyei Szervezete Zalaegerszegen, a Városháza dísztermében. A száz alapító tag a közgazdaság-tudomány gyakorlati érvényesítésének segítését, a megye fejlődésének szolgálatát, valamint a közgazdászok érdekképviseletét tűzte ki célul, hangzott el a rendezvényen.
.jpg)
kultúra
Bereczky Csaba életműtárlata
Bereczky Csabának, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjának, a Népművészet Mesterének, fafaragó népi iparművésznek nyílt életműkiállítása április derekán a Balatoni Múzeumban. A tárlat létrejöttét a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósult meg.

oktató
Sikeres hallgatói szereplés a 36. OTDK-n
A zalaegerszegi egyetemisták remekül szerepeltek a 36. OTDK-n. Jóna Rozina és Lazariuc Iván, a Pannon Egyetem Zalaegerszegei Egyetemi Központjának hallgatói második helyet szereztek szekciójukban. Első alkalommal volt házigazdája az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekciójának felvidéki egyetem.

olvass!
Szavalógála Keresztury Dezső emlékére
Az energiaválság miatti intézménybezárások következtében idén nem a magyar kultúra napjához igazodva szervezte meg a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a hagyományos Keresztury Szavalógálát, hanem az író, kötő, akadémikus halálának évfordulójához közeledve rendezték meg az eseményt.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
KutyaJó Kalandok (14), Munkaerő-piac (8), Dr. Palkovics László (2), Megemlékezés (239), Bánhegyi Péter (1), Free English Club (1), Energiagyógyászat (1), Opitz Barbara (1), Bosch Kutató-Fejlesztő és Teszt Kampusz Zalaegerszeg (2), ANGOL TÁRSALGÁSI KLUB (2), Prenner Zsuzsanna, a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék intézményvezetője. (2), Idősek karácsonya (2), Nagykanizsai Tankerületi Központ (1), Zenebölcsi (2), Magyar Olajipari Múzeum (4), Hévíz, Tófürdő (6), Egervári Várkastély (81), Kiskutas (11), Dr. Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója (11), Időközi önkormányzati választás (1)