Vezető hírek
köztér
Hidegremix-eljárásal erősítik meg alapját
A Gesztenyési utca repedezett, süllyedésekkel tarkított burkolata már csak helyenként látszik, hiszen egy speciális géppel megkezdték pályaszerkezete rétegeinek átkeverését és tömörítését, amely alapja lesz új, aszfaltos burkolatának.
közélet
Régen még nem volt előírás a lánggátló sávok alkalmazása
A tűzben érintett Holub József utcai társasház 34 évvel ezelőtt, 1989-ben épült. Az akkori építési szabályzatokban még nem volt előírás a lánggátló sávok alkalmazása, manapság, az új építésű házaknál már elvárás, hogy minden szintnél kőzetgyapot sávot kell rakni a tűz terjedésének megakadályozására.
közélet
Főhajtás az Áldozatok emlékművénél
A Magyar Antifasiszták és Ellenállók Zala megyei szervezete a zalaegerszegi zsidó hitközség tagjaival és az MSZP helyi szervezetével közösen idén is megemlékezett a második világháború európai befejezéséről, a győzelem napjáról.
közélet
Számlaszám a tűzkárosultak megsegítésére
Balaicz Zoltán legfrissebb Facebook-bejegyzésében arról tájékoztatott, hogy vasárnap délelőtt több egyeztetést is folytatott Gecse Péter alpolgármesterrel, Páterdomb önkormányzati képviselőjével, valamint az érintett szervekkel és intézményekkel a szombati esti Holub utcai tűzesetről és annak következményeiről.
kultúra
Közel az erdő lakóihoz
Az erdők kedves lakói elevenednek meg a látogatók előtt Czédli Mónika természetfotós kiállításán a Liszt Ferenc Általános Iskola galériájában. A „Közel” című tárlatot Nagy Réka klinikai szakpszichológus ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A rendezvényen az iskola néhány diákja is fellépett.
közélet
Vietnámi nap Zalaegerszegen
Első alkalommal szerveztek vietnami kulturális napot Zalaegerszegen. A programot Ho Si Minh születésének 133. évfordulója, és az ehhez kapcsolódó hagyományos koszorúzás ihlette.
közélet
Töltőn hagyott elektromos roller okozta páterdombi tüzet
A város több pontjáról jól látható volt szombat délután, hogy hatalmas tűz van valahol, hiszen füstfelhő borította be a zalai megyeszékhely belvárosát. Később kiderült, hogy a páterdombi Holub József utca egyik emeletes társasháza gyulladt ki.
egyszervolt
Kötetben a pölöskei vár története
A pölöskei vár legkorábbi időszakától kezdve, a török koron át a Széchényiekig, majd az erődítmény pusztulásáig (18. század) foglalja össze a Zalai kismonográfiák sorozat 11. száma a szóban forgó település egykori várának múltját.
életmódi
178 kutatás egészségügyi témában
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar XXIX. Kari Tudományos Diákköri Konferenciájának az egyetem zalaegerszegi képzési központja ad helyt május 5-én és 6-án. A kétnapos megmérettetés nyitóünnepségét a Keresztury VMK-ban tartották közel 300 hallgató részvételével.
közélet
Az izraeli nagykövet Zalaegerszegen
Izrael állam megalapításának 75. évfordulója alkalmával Zalaegerszegre látogatott Yacov Hadas-Handelsman Izrael magyarországi nagykövete, aki programjának részeként találkozott Balaicz Zoltán polgármesterrel, ellátogatott a Kölcsey gimnáziumba, ahol a 10. és 11. évfolyamosok számára angolul tartott órát Izrael államról, illetve a világban jelenleg zajló politikai, gazdasági és társadalmi folyamatokról.
gazdaság
Zalaegerszegen is irodát nyitottak
A győri Széchenyi István Egyetem és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) együttműködésének keretében regionális VOSZ vállalkozásfejlesztési irodát nyitottak az egyetem zalaegerszegi tudományos és innovációs parkjának irodaépületében.
oktató
Mi lesz veled közoktatás?
Zalaegerszegre érkezett a "Fórum a közoktatásért" országos roadshow. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben rendezett eseményen a pedagógus szakmát érintő státusztörvény tervezetről Totyik Tamás és Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnökei tartottak tájékoztatást.
civil
Igényes, értékes épületeink vannak
A város épített örökségéről, valamint néhány közelmúltbeli építkezés és felújítás sikeréről vagy éppen sikertelenségéről beszélt Czeglédy András építész, a Városvédő Egyesület elnöke a zalaegerszegi Lokálpatrióta Klub legutóbbi ülésén.
oktató
Elérte legmagasabb pontját az oktatóépület
Újabb mérföldkőhöz érkezett a győri Széchenyi István Egyetem zalaegerszegi tudományos és innovációs parkjának fejlesztése. A negyedikként létesülő oktatóépület elérte a legmagasabb pontját, amelynek tetejére felhelyezték a bokrétát.
köztér
Harminccal több várakozóhely a Páterdombon
Elkészült az új parkoló a Juhász Gyula és a Bíró Márton utcák találkozásánál, ahol 12 várakozóhelyet térköves burkolattal, míg 18-at zúzottköves felülettel alakítottak ki. A beruházást a Kovács Károly Városépítő Programból finanszírozva bruttó 68 millió forintból valósította meg Zalaegerszeg önkormányzata.
közélet
Tour de Hongrie - útlezárások Zalaegerszegen
A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie második szakasza 2023. május 11-én, csütörtökön Zalaegerszegről indul és 175 km megtétele után Keszthelyen ér célba. A szentgotthárdi rajt és a budapesti záróetap között a nemzetközi mezőnyre 5 versenynap alatt 8 vármegyét érintve 879 kilométer, 7554 méternyi szintemelkedés, három sprintszakasz és két új hegyi befutó vár a 44. Magyar Kerékpáros Körversenyen.
interjú
Hosszú várandósság
Anyák napja közelében egy olyan hölggyel beszélgettünk, aki számára az anyaság megélését az örökbefogadás adhatja meg. A nagy döntés meghozatala után, immár 5. éve várakozik ennek beteljesülésére és ez a várakozás egyre nehezebb. Hiába eddig minden évben az anyák napi fogadalom, „jövőre már együtt leszünk”.
pódium
Királydráma a trón körül
A tér közepén trónszék, mint a hatalom és az uralkodás szimbóluma. Körülötte cselszövés, szerelem, utódlási, öröklési harcok; egyszóval dráma. Azt is mondhatnánk, hogy királydráma.
zöld
Elkerülve az újabb káreseményeket
Zalaegerszeg ebergényi városrészének szennyvízét is fogadja a Platán sor 25. számú tízemeletes előtt húzódó szennyvízcsatorna, amelynek újjáépítése a KEHOP keretében zajlik bruttó 24 millió forintból. Az elavult főgyűjtőcsatorna több problémát okozott az elmúlt években, rekonstrukcióját ez indokolta.
köztér
Kátyús, poros, balesetveszélyes
Óriási kátyúk szabdalják a Malombokrai utca burkolatát Kehidakustányban, amely megkeseríti az itt lakó családok életét. A járhatatlan úttest nem kíméli a gépjárművek abroncsait, sem a lengéscsillapítóit, a gyalogosoknak meg testi épségüket veszélyezteti. Lázár István polgármester, Pál Imre és Sifter Sándor, Malombokrai utcai lakosok mondták el ezt, és egyben megfogalmazták ellenérzéseiket és aggályaikat a mai napig elmaradt felújítás miatt.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Háriné Molnár Ágnes (1), Egészségvédelmi eszközök (2), Országgyűlési Választás 2018 (12), lovaglás (1), Díjkiosztó (17), Nyári Kézművesház gyerekeknek (3), Rákóczi utca (2), Paál István polgármester (2), Megaprojektek (1), Fogadóépület (1), LED-csereprogram (6), Nguyen Thanh Tuan, a Vietnami Szocialista Köztársaság nagykövete (1), Maraton (17), TulipGarden Balaton (1), Deák tér Zalaegerszeg (16), Kárpát-medencei Mézfesztivál és Termelői Vásár (9), Fekete György (1), Free wifi zóna (1), zenés játék (7), olvasótábor (2)