Vezető hírek
Tíz éves az egyházmegye legfiatalabb plébániája
Évfordulós ünnep a kertvárosi plébánián
A jubileumi misén köszöntötték még a közösségből a sokadik házassági évfordulójukat ünneplő párokat, akik megerősítették fogadalmukat. A szertartáson közreműködött dr. Marx Gyula, akit a közelmúltban szenteltek diakónussá.
Molnár János atya celebrálta a misét
A plébánia, mely a templom felépülte után tíz évvel vált le a Mária Magdolna Plébániáról, közel 7000 katolikus hívőt számlál. De az itteni vallási élet nemcsak a 2003-ban felépült templom létrejöttével kezdődött, hanem az igények miatt már 1993-tól, amikor is az Apáczai ÁMK adott helyt a vasárnaponkénti istentiszteletnek. Akkor szintén egy nagyon lelkes plébános, Kirner Zoltán atya látta el a papi teendőket, megalapozva azt a gyermekbarát, közvetlen légkörű közösséget, mely ma itt jellemző. Őt követték a gyülekezetet élén többek között Bodorkós Imre, dr. Kürnyek Róbert és öt évvel ezelőtt Molnár János atya, aki 2012-ben kezdte meg papi szolgálatát Szombathelyen, de hivatása révén 2018-ban visszavezetett az útja egykori szülővárosába.
Dr. Marx Gyula a közelmúltban lett diakónus
A templommal szemben, az Átalszegett utca 100. szám alatt kapott helyet a plébánia hivatala, ahol Kéry Henriett intézi az adminisztrációs feladatokat. Eleinte a közösségi élet is ide korlátozódott. A helyszűke problémáját megoldotta a 2022-ben épült Szent József Közösségi Ház. Ez ad otthont többek között minden hónap első vasárnapján a „Plébánia Café”-nak, ahol a délelőtti istentisztelet után a hívek kötetlen beszélgetés során erősíthetik együvé tartozásukat.
Szintén újdonság és a plébánia partnerségében valósult meg a templomkertben álló „Vendégbabák” emlékhely, mely emlékmű néhány hónapja vált teljesen késszé.
A jubileumi misén Molnár János atya a születésnapi kívánságokról, az igaz boldogságról, mint megtalált kincsről szólt, mely nemcsak áldozatokat kíván, hanem sok örömet is ad.
- 10 év után ne csak arról beszéljünk, ami elmúlt és ami lesz, hanem, ami örökké való. Legyünk hálásak, hogy most egy örökké való dologgal foglalkozhatunk, hogy erre megint kaptunk egy ajándékórát – mondta a „születésnapi” mise kezdetén a lelkipásztor.
A jubiláló házaspárok, akik az életük egyik igaz kincsét találták meg a párjukban a megerősített esküjükről oklevelet vehettek át. A templomban pedig néhány tablónyi fotó idéz fel az elmúlt 10 év pillanataiból néhányat, illetve emléktárgyakat is kiadtak ezen alkalomból. Az ünnepség a közösségi házban kötetlen beszélgetéssel zárult.
A plébánia, melyhez filiásként Bazita is tartozik, több segédlelkészt is befogadott az évek során. A legújabb hivatalos tagjuk a köztiszteletben álló egykori háziorvos, dr. Marx Gyula, aki diakónusként működik közre az istentiszteleteken. A munkatársak közé tartozik még Farkas Anikó kántor és Dittmayer Róbert sekrestyés. A plébánia látja el a Kertvárosban az óvodai és iskolai hitoktatás feladatait is.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban