Vezető hírek
A polgármester támogatja a Saly nővérek sírjának védetté nyilvánítását
Mint arra a közelmúltban - Kummer Gyula városvédő tájékoztatása alapján - lapunk felhívta a figyelmet, a Saly nővérek sírhelyének megváltási ideje lejárt. Félő, hogy a Göcseji úti temetőben található nyughelyet értékesíti a Városgazdálkodási Kft., amennyiben nem jelentkezik hozzátartozó, hogy újra megváltsa a sírhelyet. Mivel a Saly lányok örökös nélkül hunytak el, ez tulajdonképpen lehetetlen is.
A sírhelyet csak akkor lehet megmenteni, ha a közgyűlés védetté nyilvánítja azt. Ezt Kummer Gyula levelében kezdeményezte a város felé. A hatályos önkormányzati rendelet értelmében a közgyűlés a sírjel művészeti értéke miatt, illetve az elhunyt személy iránti tisztelet kifejezése érdekében nyilváníthat sírjelet, temetési helyet védetté. A védettség alá helyezést, illetve annak megszüntetését egy erre a célra létrehozott munkacsoport kezdeményezi írásban. A bizottság a hozzájuk érkezett javaslatokat, ötleteket is szívesen fogadja.
A polgármester arról tájékoztatta az érdeklődő lokálpatriótákat és városvédőket, hogy két másik kérelemmel együtt, a Saly nővérek sírhelyének védetté nyilvánításával kapcsolatban a munkacsoport az adatgyűjtést megkezdte. A bizottság egyik tagja, Béres Katalin Zalaegerszegért Díjas történész-muzeológus, aki szintén támogatja a kezdeményezést.
- Miután a munkacsoport végez az adatgyűjtéssel és a javaslatukat eljuttatják hozzám, én azonnal a közgyűlés elé terjesztem a védetté nyilvánításra vonatkozó javaslatot, amit én is támogatok és meg is fogom szavazni - olvasható Balaicz Zoltán bejegyzésében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban