Nosztalgiabusszal a zalaegerszegi lakótelepekre

  Múzeumi városnézés a Landorhegytől a Páterdombig -  A szocializmus idején fokozatosan kúszott fel a dombokra a város

A résztvevők egy régi Ikarus helyi járattal (ami korábban Budapest utcáit rótta) utazva tudhattak meg érdekességeket a Landorhegy, a Kertváros és a Páterdomb kialakulásáról, jellegzetes épületeiről és értékeiről. A városnézésen Béres Katalin történész, főmuzeológus beszélt az egyes helyszínek múltjáról.

Csertán Sándor utcai megálló

A záródó ajtókat kísérő jellegzetes csengőhang, régi buszjegy-lyukasztógép, légkondi híján huzat, és (a program népszerűsége miatti) zsúfoltság fogadta az utasokat felszállás után. Béres Katalin bevezetésképpen elmondta, hogy a kulturális örökség napján általában régi, klasszikusnak számító épületeket tekintenek meg az érdeklődőkkel, ám most a város lakótelepei mellett döntöttek. Oka ennek az, hogy a közvélekedés nem gondolja, hogy a kulturális örökség részei, általában leszólják a szocialista korszak építészetét, mert eleve rossznak, silánynak gondolják. Emellett a lakótelepi házakat a köznyelv „panelnak” hívja, ami Zalaegerszeg esetében nem igaz, hiszen itt a domborzati adottságok miatt nem épültek igazi panelek. Más eljárást alkalmaztak az emeletes házak építésénél. A történész szerint a város lakótelepei hihetetlen munkával, páratlan közösségi összefogással jöttek létre. Emiatt az ott élők sajtjuknak érezték a házakat és a környezetet.

Béres Katalin beszélt a városrészkeről a zsúfolt buszon

A megyeszékhely a 2. világháború előtt egy ipar nélküli kisváros volt, 1945-, majd a kommunista hatalomátvétel után nagyarányú iparosítás kezdődött. Rengeteg új munkaerőre volt szükség, így a falvakban élők itt találtak munkát, megélhetést. Bár sokan ingáztak, a többség előbb-utóbb beköltözött a városba, így modern lakások, lakótelepek épültek. Az első lakótelep érthető módon Zalaegerszeg első nagy ipari létesítménye, a Ruhagyár közvetlen környezetében (szocreál stílusban) épült fel az 1950-es évek elején. Ezt követte a hatvanas években a landorhegyi lakótelep kiépülése. Ekkor már nem a szocreál, hanem modernista (szocmodern) stílusban építkeztek. A korszakra jellemző volt, hogy a házak előbb épültek meg, mint az infrastruktúra, így eleinte nem voltak utak, járdák, sőt a vízvezeték sem készült el mindig időben.

Ahogy aztán kúszott fel a város a környező dombokra, egyre több szolgáltatás létesült a lakóházak mellett. Szükség volt iskolákra, majd kollégiumokra, játszóterekre, orvosi rendelőkre, boltokra, vendéglátóhelyekre (például a régi Napfény is ekkor nyílt meg), fodrászatra, kulturális intézményekre, de köztéri szobrokat is avattak a korszakban. Az első lakótelepi iskola a Hamburger (ma Landorhegyi-iskola) volt; 1967-ig nagyjából ennek a vonaláig épült ki az új városrész, ami a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából felvette a Herszon lakótelep nevet. Annál is inkább, mert az ukrajnai Herszon Zalaegerszeg testvérvárosa lett. Később tovább terjeszkedett a lakótelep, megépültek a Madách utcai-, Landorhegyi úti tízemeletesek, a ’80-as évek elején átadták a VMK-t, de pártiskola is létesült ugyanebben az utcában. Felépült továbbá a városrész nagyáruháza, a Skála.

Nosztalgiabuszhoz nosztalgia jegy

Az út során szóba kerültek a Göcseji út feletti lépcsőzetes, teraszos házak is, melyek különlegesnek, egyedinek számítottak az adott korszakban. Béres Katalin szólt a garázsépítések kultuszáról: a garázs egyfajta menedékhely volt a férfiak számára. A lakások szűkös terei és a családi perpatvarok elől itt találtak némi nyugalmat. De a „buhera” helyszínei is voltak, hiszen sokan műhelyként használták a garázsukat, ahol – a hiánygazdaság tüneteit enyhítendő – kisebb „vállalkozásokat” működtetek, vagyis maszekoltak.

A Kertváros a második lakótelep volt, mely a (Nép)Köztársaság útjától, vagyis az Éva presszótól kezdett kiépülni az ötvenes évek végétől. Mint a neve is utal rá, először kertes házak, Kádár-kockák épültek itt, majd feljebb a KISZ-lakótelep ikerházai, pici kerttel. Aztán itt is a négy- kisebb mértékben a tízemeletes házak váltak uralkodóvá. A hetvenes évek közepéig nagyjából a Pálóczi utcáig épült fel a lakótelep. Az első óvoda a mai Szent Család elődje volt, vele szemközt nyílt meg a városrész első szolgáltatóháza, az első oktatási intézmény pedig a Liszt-iskola volt.

A landorhegyi ABC épülete

Érdekességképpen elhangzott: a korabeli sajtóban felvetődött egy kérdés, hogy a Kertvárost – még a családi házas időszakában – szabad-e egyáltalán „városnak” nevezni, hiszen az ide költözők falusias életmódot folytattak, állatokat tartottak. (Még lovat, szarvasmarhát, disznót is.) Így 1968-tól ezt megtiltották, bár nyulat és baromfit egy darabig még nevelhettek a kertvárosiak. 

A nosztalgiabuszos utazás a Páterdombon zárult. A város ezen része a vasút miatt sokáig mostohagyereknek számított. A helyi járatú buszközlekedés is itt indult meg a legkésőbb. Először itt is kertes házak létesültek, majd emeletes házakkal bővült a domb. Középiskolák jöttek létre, sőt a városrészben épültek fel a művészlakások is (Németh János keramikusművész ma is itt él.)

A Köztársaság út jellegzetes kertes házai

A történész elmondta, hogy míg kialakulásuk idején modern, fiatalos városrészeknek számítottak a lakótelepek, ma inkább az elöregedés a probléma (főleg a Landorhegy esetében). A homlokzati felújításokkal, szigetelésekkel pedig sok jellegzetes épület veszíti el karakterét.