Kulturális kalandozás a Landorhegyen

Kissé eklektikusnak mondható a hangulat a Landorhegyen, legalább is, ami a köztéri alkotásokat illeti, de hát ilyen sokszínű volt a 20. század közepétől napjainkig terjedő időszak is, ami ezeket a műveket életre hívta. Politikai (ideológiai), társadalmi és gazdasági változások lenyomatait láthatjuk a városrészben sétálva. Vagyis leginkább nem látjuk, mert többnyire elmegyünk mellettük; sokszor már fel sem tűnnek, vagy épp az előbb említett változások miatt ottfelejtődtek valahol, és csendben enyészetnek indultak.

Mit kezdjünk az elmúlt rendszer örökségével? Ho Si Minh kapcsán mindig felvetődik a kérdés.

Múltidéző séta szobortól szoborig

A Landorhegy Településrészi Önkormányzat múltidéző sétát szervezett a közelmúltban, melynek célja az volt, hogy a városrész értékeivel – azon belül is a köztéri szobrokkal – ismertese meg az érdeklődőket. A program akár illeszkedhetett volna a város első írásos említésének 770. évfordulójára szervezett események sorába, ám mint azt a gyülekezőnél (vagyis IV. Béla szobránál) megtudtuk: a landorhegyi sétának nincs köze ehhez.

Csiszár Ildikó, a településrészi önkormányzat tagja még tavaly tett javaslatot egy efféle kulturális kalandozásra, ám csak mostanra (azaz május utolsó vasárnapjára) sikerült idegenvezetőt találniuk, Iványi Ildikó személyében. A túra vezetője a várostörténeti köteteket – különösen Németh József Egerszegi örökség című könyvét – felhasználva készült fel a programra. A városi sétán részt vett Makovecz Tamás, önkormányzati képviselő, a településrészi önkormányzat vezetője és Sándor Dénes György, a körzet másik városházi képviselője is.

A résztvevők összesen huszonkét landorhegyi köztéri alkotáshoz zarándokoltak el a délelőtt folyamán. A szobrok neveit és alkotóit hosszú lenne felsorolni, mint ahogy az utcákat is, ahol állnak. A legkorábbi művek az ötvenes években, a legújabbak a kétezres években készültek. És ha már az előbb utcákról volt szó: azt sem egyszerű behatárolni, hogy a Landorhegynek mitől meddig terjed a határa. A képviselők nyilván az önkormányzati választásokon használt választókerületi határokhoz igazítják (ami bizony időnként módosul), az ott élők sokszor érzelmi alapon döntenek a „landorhegyiségről”, de a korabeli dokumentumokhoz is vissza lehet nyúlni. Az 1800-as évek elején „Landor-hegyi fordulóként”, majd Landor-dűlőként szerepel az iratokban a Landor-család birtokában lévő terület. Vagyis a mai Göcseji úttól észak-nyugati irányban elterülő rész. Általánosságban azt lehet mondani, hogy nagyjából a Platán sor – Göcseji út – Landorhegyi út – Gasparich út által határolt terület értendő alatta.

A Ruhaipar című dombormű a kapu felett

Ipari városrésszé a II. világháború után vált; ekkor létesült a Ruhagyár, valamint a Sajt –és Vajgyár. A Platán sor 5. számú ház két kapuja feletti dombormű például a textilipar változását tükrözi. Vörös János Ruhaipar című domborművei (1952) a kézi-, majd az ezt felváltó ipari ruhakészítést örökítik meg.

A városrész másik meghatározó eleme a katonaság volt: a Gasparich úton több szobor is ennek, illetve az egykori Petőfi-laktanyának – mely 1949-2006-ig működött – állít emléket. A mai főiskola területén Petőfi-szobrot is találunk, melynek alkotója ismeretlen. Az intézmény előtt egy kőtábla emlékezik meg a szolgálatteljesítés közben elhunyt katonákról, és magáról a 2006-ban megszűnt laktanyáról. A szomszédos hadkiegészítő parancsnokság hivatalának hátsó udvarán pedig egy ottfelejtett Szabolcs Péter alkotás is áll magányosan a fák között. A Zászlóvivők című betonszobor 1974-ben készült. Szóba került, hogy talán rendezni kellene a szobor környezetét, annál is inkább, mert a szobrászművész éppen most lett a város díszpolgára. Bár többen megállapították, hogy a kompozíció stilizált, zászlót tartó alakjai, kétségkívül a Tanácsköztársaság közismert „Fegyverbe!” plakátjának figurájára emlékeztetnek.

Hogy is viszonyuljunk manapság mindehhez? Évtizedek óta kérdés, hogy mi legyen az elmúlt rendszer hátramaradt alkotásainak sorsa (a Landorhegyen van belőlük néhány, elég ha csak Ho Si Minhre, vagy a Marxról készült szoborra gondolunk). A radikálisabb vélemények szerint rég el kellett volna távolítani őket, mások viszont úgy látják, hogy ez is a történelem része, és sok művészi értékkel bíró szobrot, épületet adott a szocialista korszak, melyeknek helye van egy város szövetében.

Egy elfelejtett Szabolcs Péter alkotás a Hadkiegészítő Parancsnokság udvarán

Abban mindenki egyetértett, hogy sok köztéri alkotás jelenleg méltatlan helyen, vagy állapotban van. Ilyen például Németh János keramikusművész A rózsa című domborműve, ami a Rózsa-ház előtt látható egy kövön, ám szinte észrevétlen. Talán egy kis parkkal, kerítéssel szebbé és feltűnőbbé lehetne tenni. Nem érvényesül a növényzet miatt a Gasparich úton (Ganz-iskola előtt) álló Friedrich Ferenc Kompozíció (Technika) című szobra sem, mely 1987-ben készült. Az alkotást körüljárhatóvá kellene tenni ahhoz, hogy lényegi eleme (az ék) kirajzolódjon.

A több órás séta során a résztvevők ellátogattak még a Landorhegyi-iskola szomszédságában lévő Csaba királyfi szobrához (Blaskó János alkotása, 2004.), mely többek között a magyarság összetartozását is kifejezi. A szobor eredetije Székelyudvarhelyen, az Emlékezés Parkjában áll. A másolatot a művész Zalaegerszegnek ajándékozta. És persze nem maradt ki a sorból a Déryné utcában álló – szintén kissé elfeledett – Űrhajós emlékmű sem (Szanyi Péter alkotása, 1979.). Ez a hidegháborús korszak űrprogramján túl azért a tudomány és a rakétatechnika fejlődését is szimbolizálja. Ami napjainkban is aktuális lehet.

A rózsa - Németh János műve kevéssé érvényesül a Platán soron

Főleg, ha elolvassuk az oszlopán körbefutó idézetet, ami egy századelőn élt orosz tudóstól (Ciolkovszkij) származik. Úgy kezdődik: „Az emberiség nem marad örökké a Földön…” A folytatásért el lehet zarándokolni a helyszínre, vagy a korszellemnek megfelelően rá is lehet keresni neten… akár menet közben is…