A teraszházak újszerűséget hoztak a városba

Jövőjük elsősorban nem építészeti, hanem társadalmi kérdés

A környék azóta beépült, a fák is megnőttek, így most kevésbé érvényesül az épületegyüttes. Talán ezért is kap napjainkban kevés figyelmet. Bezzeg az építkezés idején még pletykák is keringtek róla.

Nyaranta a sok zöld mediterrán hangulatot kölcsönöz a házaknak

A Lépcsősor utcai teraszházakról van szó, melyek annak idején igazi különlegességnek számítottak Zalaegerszegen. A Göcseji úti benzinkút feletti domboldalon, 1974 nyarán kezdődött meg a földmunka, az első lakók pedig 1978 őszén kezdhettek el beköltözni. A két évszám közötti időszak nem volt zökkenőmentes. Ahogy arról a korabeli Zalai Hírlap is többször beszámolt, az alapozás és az építkezés sem volt egyszerű. A házak megálmodóinak pedig egy lakásépítő szövetkezetet is létre kellett hozniuk. Az építkezés gyakorlatilag már a kezdetektől szóbeszéd tárgya volt. „Nem a kispénzűeknek való.” „Itt készül a fejesek háza.” „Jól befürödtek a domboldallal.” – ilyen és ehhez hasonló pletykák keringtek a városban, annál is inkább, mert az alapozás elhúzódott, így az egyszeri járókelők (vagy a benzinkútra igyekvők) sokáig nem érzékelték, hogy halad a munka. Amikor meg már volt mit nézni, furcsállták a látványt. Nem csoda, hiszen a zalai emberek többsége domboldalon maximum présházakat, szőlőhegyi hajlékokat látott. A szóban forgó teraszházak pedig lépcsőzetesen elrendezett, lapostetős (tetőteraszos), modern épületek voltak.

A felújítás viszont rájukférne

Az épület múltja után kutatva kiderült, bár a lakók szinte teljes egészében kicserélődtek a kezdetek óta, egy „őslakos” még van az utcában. Sziver János építőmérnök annak idején a Zalaterv csapatát erősítette, és ő lett a Teraszház Lakásépítő Szövetkezet vezetője is. A járvány miatt telefonon mesélt a ház építésének körülményeiről.

Mint mondta, a benzinkút feletti domboldalon homokbánya és mezőgazdasági terület volt. A Zalaterv egyik munkatársának szúrt szemet a terület, hogy jó volna oda építkezni. Több, harmincas éveiben járó fiatal is dolgozott a vállalatnál, akik éppen lakást, vagy házat szerettek volna vásárolni (vagy építeni), ezért támogatták az ötletet. Mivel azonban magánterületről (száznál is több tulajdonosa volt a domboldal parcelláinak) volt szó, előbb meg kellett vásárolni azt a 4 hektárnyi részt, ahová az első házak felépülhettek. Majd beépítési engedély és rendezési terv is kellett. Hiszen ez a rész akkor még nem számított lakóterületnek.

- A tervezés 1973 végén, ’74 elején zajlott. Sövegjártó László és Pelényi Gyula építészek készítették el a terveket. Közben megalapítottuk a lakásépítő szövetkezetet is. Az első 14 lakás lakói így jórészt kollégák, barátok és az ő családtagjaik voltak. A bővítéshez azonban már mások, vagyis „külsősök” is csatlakoztak. A földmunkákat a szövetkezet szervezte, az alapozást aztán már maguk a tulajdonosok végezték el. És gyakorlatilag az egész építkezés „kalákában” zajlott.

Az 1970-es, '80-as években újdonságként hatottak a benzinkút feletti domboldalon (Forrás: Fortepan 1985)

Megtudtuk: az épületegyüttes megtervezését és a különféle engedélyeztetéseket, majd a földmunkákat és az alapozást követően a Tanácsi Építőipari Vállalat csak a házak szerkezetét és födémét készítette el. A többi a leendő tulajdonosok feladata volt, akik OTP kölcsönnel a zsebükben vágtak neki a munkának.

- Mindenki maga alakította ki a saját részét, vagyis belső terét. Persze a kötelező műszaki előírásoknak meg kellett felelni, de a falakkal lehetett játszani és a burkolatot is mindenki saját ízlésének megfelelően választhatta ki. Mindez elég nagy szabadságot adott az akkori tulajdonosoknak. A szövetkezetnek ugyanakkor tárgyalnia kellett a városi tanáccsal, hogy legyen víz, villany, na és út is a házakhoz. Szóval egy sor hosszú és bonyolult előkészítést és adminisztrációt igényelt az egész építési folyamat, ami miatt volt is csúszás. Végül 1978 második felében már olyan állapotban voltak a lakások, hogy az első lakók beköltözhettek.

Természetesen a teraszházak dizájnjáról, vagyis külleméről is beszélgettünk Sziver Jánossal, és a jelen állapotokról is. A házakra ugyanis ráférne egy kis felújítás.

- A Zalaterv munkatársaként akkoriban sok helyen jártunk a kollégáimmal, és mindig figyeltük az aktuális stílusokat. Ehhez hasonló modern, lapostetős, lépcsőzetes elrendezésű házak már a 60-as években is voltak Magyarországon. Zalaegerszegen viszont még újdonságnak számított. Volt, akinek tetszett, volt, aki furcsállta, mások meg irigykedtek. Ahogy az lenni szokott. Aztán pár év múlva már a szomszédos domboldalakon is megjelentek ehhez hasonló épületek. Szerintem ezek a teraszházak itt a Göcseji út felett, a mai napig felhívják magukra a figyelmet. Újszerűséget hoztak a városba. Bár ma már kevésbé látszódnak, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A zöld utolért minket, mi meg megöregedtünk – vonta le a kissé ironikus konklúziót.

A jelen és a jövő ugyanakkor némi aggodalomra ad okot. A lakásszövetkezet ugyanis az építkezés befejezését követően felbomlott, a lakások pedig mind magántulajdonban vannak. Vagyis a felújítások egyénileg történnek, ha történnek. Félő, hogy ez megbontja az egységes stílust. Ennek jelei már most is látszanak.

Modern, lépcsőzetes dizájn (Forrás: Fortepan 1985)

Hogy hogyan látja a Lépcsősor utcai teraszházak múltját és jövőjét egy „kívülálló” szakember? Nagyjából hasonlóan. Agg Ferenc Podmaniczky-díjas építész érdeklődésünkre elmondta: a korszak egyik legszebb épületei voltak a teraszházak. Annak ellenére, hogy nem egyedülálló esetről volt szó, hiszen máshol már korábban is épültek hasonló stílusú modern házak a domboldalakon. Itt azonban újdonságnak, egyedinek számítottak. Mint ahogyan az ehhez kapcsolódó szövetkezeti, társasházi forma is az akkori időben.
Ami a jelent és a jövőt illeti, Agg Ferenc szerint a házak sorsa nem építészeti, hanem társadalmi kérdés.

- Sajnos Magyarországon nincs kultúrája annak, hogy az ilyen egységes stílusú, homlokzatú, ám különböző tulajdonosok által birtokolt házakat, vagy akár egész utcákat egységesen próbáljanak kezelni, felújítani. A mentalitás nem ilyen. Ezért valóban félő, hogy a „kompozíció” megbomlik a sokféle felújítgatás, toldozgatás-foltozgatás, átfestés, nyílászárócsere során.

Hozzátette: mindez függ az ottélők és újonnan beköltözők anyagi helyzetétől is. Lehet, hogy valakinek többre futja, másnak meg kevesebbre, vagy épp semmire. Zalaegerszegen számos példát találni erre. Elég, ha csak a páterdombi ONCSA-házakra gondolunk, amik egykoron szintén egységes képet, sőt utcaképet mutattak. Ma már viszont kissé „eklektikus”, vagy inkább kaotikus a helyzet. Az építész szerint társasházak esetében kevesebb a lehetőség az egyéni „átírásokra”, persze ennek ellenére ott is születhetnek rossz megoldások.

A teraszházakra visszatérve: ha nem sikerül a tulajdonosoknak közös megoldást találniuk a szükséges felújításokat illetően, akkor elveszik az érték.