Változó Csány-kultuszok a szobor körül

Közgyűjteményi konferencia, változatos témákban

Több mint három évtizede rendezik meg kétévente a Zalai Közgyűjteményi Szakmai Napokat, mégpedig a magyar tudomány napjához (november 3.) kapcsolódóan. A kétnapos tanácskozáson a Zala megyei múzeumok, könyvtárak, valamint a levéltár munkatársai számolnak be legfrissebb kutatásaik eredményeiről. Az idei konferenciát – melynek a zalaegerszegi díszterem adott otthont – a  Göcseji Múzeum szervezte. Az előadókat és a résztvevőket dr. Vadvári Tibor alpolgármester köszöntötte. Az ülés első felében pedig dr. Kostyál László múzeumigazgató elnökölt, aki bevezetésképpen elmondta, hogy a szakma örömünnepének számít a kétnapos ülés. Az intézmények többek között azért tartják fontosnak a kétévenkénti összejövetelt, mert a tapasztalatok szerint a muzeológusok levéltárosok, könyvtárosok munkája szervesen összekapcsolódik, és egymás támogatása nélkül képtelenség lenne színvonalas munkát végezni.

Az első nap előadóinak egy csoportja

A két nap alatt huszonhét előadás hangzott el változatos témákban; az emberiség legkorábbi időszakától kezdve egészen a nyolcvanas évekig, de napjaink pálinkázási szokásairól is szó esett.

Csány Lászlóhoz visszatérve: Béres Katalin történész (Göcseji Múzeum) azt vizsgálta a szobor évfordulója alkalmából, hogy az elmúlt 150 évben hogyan változott Csány kultusza. Vagyis, hogy az egyes évtizedekben az aktuálpolitika miképpen formálta a reformkor jeles alakjáról való (köz)gondolkodást. A századelőn, mikor a szoborállítás ötlete felmerült, Borbély a függetlenségi eszme bajnokát látta benne. Ám mire a mai helyére került az alkotás, eltelt közel három évtized, és változtak a szlogenek. A rebellis államférfi képét felváltotta a végsőkig kitartó, hazájáért meghalni is képes hős. Így a megalkuvást nem ismerő hazaszeretet szimbóluma lett. A 2. világháború után a március 15-i ünnepségek helyszínévé vált a szobor, de Csány alakja ritkán tűnt fel a beszédekben, inkább Kossuthot éltették.

Az elmúlt több mint száz évben folyamatosan változott a Csány Lászlóról való gondolkodás, csakúgy mint a 90 éves szobor szimbolikája (Illusztráció/ZalaMédia archív)

1956 őszén viszont itt gyülekeztek az „ellenforradalmárok”, így Csányra újra úgy tekintettek, mint a szabadság és a forradalmi eszmék figurájára. A megtorlás időszakában emiatt nem tarthattak megemlékezéseket a szobornál. A Tanácsköztársaság 40. évfordulóját követően aztán Csány az 1848-as, és az 1919-es események jelképévé is vált, mint a „két nagy forradalom kifejeződése”, így fokozatosan újra szerveztek ide ünnepségeket a szocializmus évei alatt. 1989. március 15-én aztán az ellenzéki megmozdulás, és a „nem hivatalos” – ám annál több embert megmozgató – megemlékezés helyszíne lett a szobor. Napjainkban pedig a március 15-i és október 6-i koszorúzásokat rendezik itt. A muzeológus szerint azt majd a jövő történészei értékelik, hogy a mostani aktuálpolitika milyen jelszavakat vagy hívószavakat társít Csány alakjához.

A kétnapos találkozón többek között az is kiderült, hogy a közgyűjtemények egyre újabb technikákat vesznek igénybe a kutatásaikhoz; legyen szó internetes adatbázisokról, vagy akár geofizikai módszerekről. Utóbbiakat – vagyis a talajradart és a mágneses méréseket – a régészek használják a földben rejlő leletek (főleg épületmaradványok, árkok) pontosabb meghatározásához. Minderről Eke István régész-térinformatikus (Göcseji Múzeum) beszélt. Hozzátéve, hogy például az M76-os, M9-es autópályák, valamint a járműipari tesztpálya építéséhez kötődő, megelőző régészeti feltárásoknál is alkalmazták ezt a módszert.

A második nap előadóinak egy csoportja (Fotó: Facebook/Göcseji Múzeum; Bicskei József)

Hogy kicsit „bulvárosabb” témák is szóba kerüljenek: ritkán gondolkodunk el azon, hogy vajon a Deák családnak vannak-e, és ha igen, kik lehetnek a leszármazottai. Tudva azt, hogy Deák Ferencnek nem voltak gyermekei. Rokonai viszont igen. Bekő Tamás levéltáros tizenöt éve kutatja a zalatárnoki Deák család múltját, így kerültek látókörébe a leszármazottak. Előadásából kiderült, hogy Deák unokatestvéreinek minimum 386 leszármazottja van, közülük 211 ma is él; jórészt külföldön. Még hírességek is vannak köztük, például Miss Belgium, vagy egy NB I-es kosárlabda játékvezető, de ketrecharcos, sebész, filmipari szakember és emigráns költő is tartozik a népes családba. Sőt, a zalai Nógrádi László volt miniszter, országgyűlési képviselő is a Deák család rokona.

A családi témáknál maradva: dr. Bilkei Irén történész, nyugalmazott főlevéltáros a köznemesség 16. századi házassági kapcsolatait elemezve elmondta: a házasság nem szerelem kérdése volt, hanem a vagyonszerzés eszköze. Ráadásul a betegségek, háborúk okozta korai halálozások miatt, nem is egyszeri eseménynek számított az emberek életében. A konferencián dr. Kulcsár Bálint levéltáros jóvoltából új információkat tudhattunk meg arról az Anisits Pál kereskedőről és családjáról, akinek cégtáblája révén sikerült beazonosítani, hogy a 2019-ben Franciaországban előkerült 19. századi dagerrotípia a zalaegerszegi főteret ábrázolja.

Anisits Pál cégtáblájának részlete a dagerrotípián

Kardos Ferenc (Halis István Városi Könyvtár, Nagykanizsa) a cigány telepek tudományos fogalmát és jellemzőit osztotta meg a hallgatósággal. Nemcsak szociológiai értelemben vizsgálva a kérdést.

Hogy a történettudományi és a néprajzi kutatások már a közelmúlt, sőt napjaink történéseit, jelenségeit is értékelik, az dr. Káli Csaba történész, a Zala Megyei Levéltár igazgatóhelyettese és Molnár Csenge, a keszthelyi Balatoni Múzeum új néprajzosa előadásából is kiderült. Előbbi egy 1980-as évekbeli – ma már humorosnak tűnő, ám akkor nagyon is komoly – keszthelyi állambiztonsági akció mozzanatait tárta fel. Utóbbi kutató pedig az „élet vizéről”, vagyis a pálinka gyógyító hatásairól és közösségformáló szerepéről beszélt, a Balatoni Múzeum új kiállítása kapcsán.

A résztvevők elhatározták, hogy a közgyűjteményi szakmai napot két év múlva a Balatoni Múzeumban rendezik meg, az intézmény ugyanis akkor lesz 125 esztendős.