Eke István régész-muzeológus
Új vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályán
2025. január 1-jétől Eke István régész-muzeológus-térinformatikus irányítja a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága régészeti osztályát.

kultúra
Göcseji kulturális- és gasztrokalandok kétkeréken
Több mint 50 kilométeres táv, három középkori templom, egy aszalóműhely és sok finom falat várta azokat a vállalkozó kedvű túrázókat, akik részt vettek a Göcseji Múzeum „Kulturális kalandok kétkeréken – Templomok, műemlékek és finomságok nyomában a Göcsejben” című programján.

kultúra
Régészet éjszakája a zalaegerszegi múzeumban
A régészet napja alkalmából rendezték meg a közösségi régészek Zala vármegyei találkozóját. Az összejövetelt immár harmadik alkalommal kezdeményezte a Göcseji Múzeum.
egyszervolt
Jégkorszaki állatok Zalaegerszeg környékén
Itt a tél, ideje kicsit visszanézni a hidegebb történeti korszakok akkor még nem létező Zalaegerszegének élővilágára. Bár múlt időben beszélünk a legutóbbi jégkorszakról (Würm-glaciális), valójában az eljegesedési periódus – a még meglévő jeges sarkkörök miatt – máig tart.

egyszervolt
Inflációs pénzek a vitrinben
A második világháborút követő év úgynevezett inflációs pénzei kerültek a zalaegerszegi polgármesteri hivatal üvegvitrinjébe a „Hónap műtárgya” sorozat keretében. A Göcseji Múzeum munkatársai azt az időszakot elevenítik fel a minikiállítással, amikor Magyarországon hajmeresztő nagyságú volt az infláció.
népies
Állati sokadalom és mamutcsontok a skanzenben
A Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programhoz kapcsolódva és az állatok világnapja alkalmából rendeztek programot Zalaegerszegen, a Göcseji Falumúzeumban.

kultúra
Kerékpártúra a Zala-völgy középkori templomai körül
A Múzeumok Őszi Fesztiváljának, és a Göcseji Dombérozó szezonális programjainak is része volt a szombati "Tekerj a zöldbe, középkori templomok nyomába!" című tematikus kerékpártúra.

egyszervolt
Leletek az áldozati gödörből
Egy rézkori áldozati gödörben talált leletegyüttes lett a Hónap műtárgya. A polgármesteri hivatal aulájában található vitrinbe a Göcseji Múzeum munkatársai a napokban helyezték el a kiállítássorozat legfrissebb anyagát.

kultúra
Bálint-napi séta a múzeumban
Bálint-napon, azaz február 14-én várta a közönséget a második „Múzeumi kerengő” elnevezésű gyertyafényes séta. Mint arról már beszámoltunk, a Göcseji Múzeum új sorozata öt műtárgyat mutat be valamilyen téma apropóján az intézmény kiállítótereiben. A program ötletét az energiaválság adta.

kultúra
Pillanatképek a múzeum elmúlt évéből
A közelmúlt régészeti feltárásairól, a Göcseji Múzeum és a skanzen elmúlt egy évének programjairól, a Mindszentyneum első néhány hónapjának eredményeiről, valamint új kutatási témákról is beszámoltak a „Pillanatképek 2023” című minikonferencián. A Göcseji Múzeum vezetése 2019 óta szervezi meg a rendezvényt, melynek célja, hogy az éves munka egy-egy szeletről színes előadások keretében számoljanak be a közönségnek.

egyszervolt
Kelta harcos és gazdag női sír is előkerült
Egy kelta harcos sírja és szintén a kelta korból származó – ruhadíszei alapján előkelőnek számító – hölgy maradványai is a felszínre kerültek azon a régészeti ásatáson, melyet Nemesrádó határában végeztek tavasszal a Göcseji Múzeum munkatársai.

egyszervolt
Vénusz-szobor, Borostyánkő út és római érmék
Egy római kori Vénusz-szobrocska töredékével, rengeteg 2-4. század közötti pénzérmével és más korabeli használati tárggyal gyarapszik a Göcseji Múzeum gyűjteménye. Az intézmény régészeti osztályának munkatársai az ókori Salla, vagyis Zalalövő területén végeznek próbafeltárásokat a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének megbízásából.
egyszervolt
Csontvázak szokatlan pozícióban
A Göcseji Múzeum legaktuálisabb feltárásairól tartottak közös sajtótájékoztatót az intézmény régészei. A bejárással egybekötött eseményre Sármelléken került sor, jelenleg ugyanis ott folyik az egyik legnagyobb kiterjedésű kutatás, mégpedig a tervezett M76-os út I. szakaszának végcsomópontja, valamint az autópálya mellé tervezett pihenőhely és benzinkút területén. A munkát a NIF Zrt. és a Várkapitányság Zrt. megbízásából végzi a múzeum csapata.

egyszervolt
Változó Csány-kultuszok a szobor körül
Kilencven évvel ezelőtt, 1931 októberében avatták fel Zalaegerszegen Csány László vértanú szobrát. Már a szoborállítás története, sőt viszontagsága is érdekes, hiszen az ötlettől (Borbély György 1904-ben tett rá javaslatot) a megvalósulásig 27 év telt el. A napokban rendezett közgyűjteményi konferencián azonban más elemzési szempontok mentén esett szó a köztéri alkotásról.

egyszervolt
Régészet, közösség, identitás
A közösségi régészet identitásformáló szerepéről esett szó a minap a Göcseji Múzeum online előadássorozatának részeként. Havasi Bálint igazgatóhelyettes, Eke István régész és Sipos Ferenc, Bagod polgármestere egy tavalyi bagodi régészeti feltárás kapcsán beszéltek a témáról.

Régészeti feltárás és sajtóbejárás Bagodban
A Göcseji Múzeum munkatársai római kori leletek után kutatnak a településen.

egyszervolt
Ki lehetett a veterán római katona?
Bagod északi határában dolgoznak a Göcseji Múzeum munkatársai, hogy megtalálják az 1970-es években meglelt 2-3. századi, márványból faragott sírkő még hiányzó darabját. Ezen állhat az a felirat, amelyből fény derülhet a sírkőn ábrázolt római katona és családja kilétére. Ezt még rejti a föld, ami egy hét ezer évvel ezelőtti település nyomait viszont már megmutatta.

olvass!
Közgyűjteményi kutatásokról egy kötetben
Megjelent a Zalai Múzeum kiadványsorozat 24. száma. Ezúttal harminckét szerző huszonhét tanulmánya olvasható a kötetben, melyet a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban mutattak be a közelmúltban.

egyszervolt
Lezártnak hitt kutatások anyagai bővültek
Kétévente számolnak be a megyében működő közgyűjtemények munkatársai az intézményekben zajló aktuális kutatásokról. A több mint harminc évvel ezelőtt életre hívott Zalai Közgyűjteményi Szakmai Napok szervezője idén a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára volt.

egyszervolt
Törött combja ellenére magas, izmos harcos volt
A Zalaapáti mellett egy évvel ezelőtt előkerült avar vitéz sírjának titka tárult fel a közelmúltban egy előadás keretében. A község önkormányzatának dísztermében megrendezett esten dr. Müller Róbert régész, a Balatoni Múzeum egykori igazgatója, Havasi Bálint régész, a keszthelyi intézmény jelenlegi vezetője, valamint Eke István, a Göcseji Múzeum régész-térinformatikusa tartottak prezentációt és fórumot a témával kapcsolatban.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Haloween (5), Téli felkészítés (1), Nagykapornak (10), Dorottya-túra (1), Kedd Velem (3), Táncverseny (5), Nagy Zoltán ügyvezető igazgató (4), Bakonybél (2), Andrássy Gyula Általános Iskola - Letenye (2), Sohollári-völgy (2), Zalakoppány (5), Fagy (2), ABILITY PARK (2), Belső Gábor ügyvezető (1), dr. Palányi Ildikó,a ZEK megbízott főigazgatója (3), Csatár (5), MOL-Új Európa Alapítvány (1), TULIPÁNSZÜRET (2), Főkapitányi elismerés (1), Ivóvíz (7)
1-20 21-40