temető
közélet
Emlékezés az elhunyt hozzátartozókra
A nagyobb temetőkben gyászzenével, a Göcseji útiban pedig ökomenikus istentisztelettel is várták a látogatókat Mindenszentek alkalmával Zalaegerszegen. A megyeszékhely 11 temetője fogadja hosszabbított nyitvatartással az emlékezni vágyókat november első napjaiban.
interjú
A gyászt a szívünkben viseljük, nem a külsőségekben
Vannak, akik szolgálatból, elhivatásból, mindig ott állnak az út végén. Mindenszentek és Halottak napja alkalmából Horváthné Bencze Irénnel beszélgettünk, aki hosszú évek óta polgári búcsúztatóként vesz részt az emberi út utolsó szertartásán.
klasszik
Szobrok, sírok fotóalbumban
Hobbijából, a fotózásból kifolyólag értékes gyűjteményt hozott létre Kiss Lászlóné. A zalaegerszegi nyugdíjas hölgy szereti megörökíteni az élményeket, a világban látott szépséget, a múlandó perceket. Mindezeket évek óta dokumentálja, albumba is rendezi.
Mindenszentek és halottak napja
Idén is sok ezren látogattak ki a város temetőibe Mindenszentek és halottak napja alkalmából. Felvételeink a Göcseji úti temetőben és a Kálvária temetőben készültek.
közélet
Rendezett környezet és gyászzene a temetőkben
A közelgő Mindenszentek és halottak napja alkalmából temetőbejárásra várták a sajtó képviselőit a Városgazdálkodási Kft. munkatársai. A Göcseji úti temetőben rendezett eseményen részt vett Gecse Péter alpolgármester is.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
bezárás (1), Szetgyörgyvölgy (1), repülés (2), Borvacsora (6), Városi sport csarnok, Zalaszentgrót (1), Keszthelyi Agroturisztikai Találkozó (1), Sörfutás (1), Zala-Cereália Kft. (4), Balaton Dance Cup (1), Ügyfélfogadás(2), Látásellenőrzés és ajándékszemüveg (1), Néptánc (15), új mentőautó (1), Kutyamenhely (7), PALYA BEA ÉS ZENEKARA (2), Ádovics István polgármester (3), ELTE BTK Régészettudományi Intézete (1), Koraszülöttek világnapja (3), Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése (1), kézműves portékák (16)