Vezető hírek
Állati sokadalom és mamutcsontok a skanzenben
Kézműves foglalkozások, előadások, kiállítások várták a közönséget
Sokféle állat várta a gyerekeket
A skanzen „bennfentes” állatai mellett vendég jószágok is érkeztek, hogy elsősorban a gyerekeknek szerezzenek örömet. Akár a látványukkal, akár valamilyen kontakttal, legyen az etetés, közös játék, sétakocsikázás. Emellett a kézműves foglalkozásokon is állatokat lehetett készíteni különböző alapanyagokból. Múzeum révén nem maradt el egy kis régészkedés sem. A múzeum mamutcsont leleteinek néhány darabja került tapintható közelségbe, és Eke István régész segítségével egy kis játékos szakmai betekintést is kaptak az érdeklődők az egykor volt világokba és azok feltárásába.
A Tarsoly Erdélyi Mezőségért Egyesület tartott előadást
Újdonság volt az idén a traktor matuzsálemek feltűnése, melyek lassan, de hangosan pöfögtek a pónilovak húzta kisszekér mellett. Visszatérő fellépőként a Tarsoly Erdélyi Mezőségért Egyesület tartott interaktív előadást. A kalandokat keresőket térképes állomáskeresés és néhány feladvány várta, Darázsi Zsolt pedig a kíméletes madárbefogásról tartott bemutatót. A Pajta Galériában Ekler László természetfotóira lehetett rácsodálkozni, míg a fogadóépületben Németh Miklós grafikusművész alkotásaira.
Eke István régész az egerszegi mamuttal kapcsolatban tartott foglalkozást
A szabadtéri múzeum még októberben fogadja a látogatókat, bár a fentihez hasonló szép nyári napot nem tudnak garantálni. Aztán a téli álom előtt még egy vidám Márton-napi együttlétre várják a falumúzeum és a magyar hagyományok kedvelőit.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben