Eke István régész-muzeológus

kultúra
Keresés élménye, találás izgalma: legálisan
Az elmúlt években országszerte egyre gyakoribbá vált, hogy múzeumok és múzeumbarát fémkeresősök együttműködnek; közösen kutatva a múlt értékei után. 2015. januárjától egy jogszabály értelmében csak engedéllyel lehet fémkereső eszközt használni. Ehhez a Járási Hivatal Építésügyi- és Örökségvédelmi Irodája adhat engedélyt. De a területileg illetékes múzeumtól is be kell szerezni a szükséges papírokat, az átvizsgálásra szánt földterület tulajdonosától pedig hozzájárulást kell kérni ahhoz, hogy valaki teljesen törvényesen űzhesse a hobbiját.

egyszervolt
Leletek a rézkortól a középkorig
Ötezer év történetéből kaphattak némi ízelítőt mindazok, akik június 3-án ellátogattak a Keszthely-Fenékpuszta régészeti lelőhelyre. A területen – vagyis a tervezett M76-os gyorsforgalmi út Zala megyei szakaszán – november óta zajlik feltárás.

egyszervolt
Személyes sorsok csontokon, sírköveken
Idén is csatlakozott a Göcseji Múzeum az országos régészet napja rendezvénysorozathoz, melynek keretében az érdeklődők a szakma kulisszatitkaival és a legfrissebb kutatási eredményekkel ismerkedhettek meg. Az idei évre meghirdetett mottó (Szerepek, sorsok, életek: az ezerarcú ember) kapcsán maga az ember került a fókuszba.
egyszervolt
Koponya a zalaapáti domboldalon
Avar kori ló és lovasa került felszínre egy vízmosta horhosban Zalaapáti területén. Illetve egészen pontosan első „körben” csak egy koponya látszott ki a földből a hóolvadást és az esőzést követően Zalaapáti-Hosszúfalu egyik domboldalán.

egyszervolt
Mitológiai történetek a Seuso-kincseken
Vadászat, beteljesületlen szerelem, bor és megújuló természet. Mitológiából ismert történetek és alakok, de keresztény szimbolika is megjelenik a lapzártánkkal egy időben záruló Seuso-kiállítás kincsein. A Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállítása három hétig volt látható a Göcseji Múzeumban.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Hatháza-Repülőtér (2), Immunrendszer (2), Zenés- bábos foglalkozás 0-3 éveseknek (27), Nyári szabadtéri színházi előadások (5), Március 15. (48), Sohollár Völgy (1), Hottó (2), Nagypáli (11), dr. Bilkei Irén (20), Kardiológia (2), Európa tér (2), Városi Kórház, Keszthely (1), Borágazat (19), Zalaco Zrt. (7), Földönjáró toronyóra (2), Herkliné Ebedli Gyöngyi, (11), BUD SPENCER (1), Kis Szent Teréz Karmelita Bazilika (1), Dömötör Csaba miniszterhelyettes (2), Pesti Vigadó (1)
1-20 21-40