Vezető hírek
közélet
Télűző mulatság a belvárosban
Közeledik a február, na meg a farsangi szezon vége, és vele a hagyományos télűző rendezvények sora is. Idén február 28-án, kedden kerül sor a Városi Farsangra, mely ezúttal kiegészül a tavaly életre hívott Fánky Fesztivállal.
kortárs
Cipőbe zárt erotika a falon
A melankólia nem feltétlenül azonos a szomorúsággal, mint ahogy lepusztult épületek, udvarok látványa sem csak egyszerűen az enyészetet jelenti. Főleg, ha közben lebegő angyalokkal, vagy női lábakkal is találkozik az ember.
közélet
Jubileumi év beruházások indulásával
Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos évnyitó beszélgetésre invitálta a sajtó munkatársait Zalaegerszegen, melyen a kormányhivatal, a megyei kórház, a megyei önkormányzat, a színház, valamint a megyeszékhely önkormányzatának munkájáról, fejlesztési terveiről számoltak be az intézmények vezetői.
életmódi
Mamagésa és lelki takarítónő
Énekes, előadóművész, újságíró, spirituális tanító. De leginkább Mamagésa, na meg afféle lelki takarítónő. Soma (Spitzer Gyöngyi) volt a zalaegerszegi Kirakat, vagyis a Mimosa kávézó talk-showjának legutóbbi vendége. A jazz konzervatóriumot, később pszichológiai tanulmányokat végző előadóművésszel Simon Tamás, a kávéház tulajdonosa beszélgetett.
Vietnam a Lokálpatrióta Klubban
Február 27-én, hétfőn 17 órakor lesz a Göcseji Múzeumban a Lokálpatrióta Klub Világjáró Zalaegerszegiek sorozatának újabb előadása.
zöld
Az ország óriásfáit gyűjti
Magyarország óriás fáit (legalább 6 méteres körgyűrű méret) és nagy fáit gyűjti szisztematikusan 17 éve dr. Pósfai György biológus, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézetének igazgatója. A Göcseji Múzeumban tartott előadást e témában, mely rengeteg érdeklődőt vonzott.
köztér
„Formálódik” már az új óvoda
Az andráshidai új óvoda csoportszobáinak és más helyiségeinek már látszanak körvonalai. A 360 milliós TOP-programból megvalósuló beruházás alapkövét január 9-én tették le, és ahogy enyhült a tél szorítása, megkezdték az építkezést.
Fotóz, miközben kíméletesen diagnosztizál
Mindössze két és fél centiméteres, és mire végez, 130 ezer képet készít egy lenyelhető kapszulába bújtatott digitális kamera, mellyel a vékonybélben keletkezett vérzések helyét lehet meghatározni. A kapszula endoszkópos vizsgálatot új eljárásként vezették be a zalaegerszegi Szent Rafael Kórházban.
életmódi
Te keresed a pénzt, én pedig költöm
A párkapcsolat és a pénzügyek, vagyoni helyzet összefüggéseiről szólt dr. Kovács Orsolya előadása. A házasság hete alkalmából azért is kaphatott szót egy válóperes ügyvéd, mivel „preventív” jelleggel szívügyének érzi, hogy a házasság gazdasági vonatkozásaival is tisztában legyenek a felek, hiszen munkája során tapasztalja, hogy a válóokok között harmadik-negyedik helyen a pénzügyek állnak.
köztér
Hagyományok Háza a Kazinczy téren?
Volt Zöldfa-, majd Korona Szálló, később Zalaegerszegi Kaszinó, egy ideje pedig KISZÖV-székházként ismerjük. A Kazinczy tér 11. szám alatt lévő épület a jövőben akár Hagyományok Háza is lehet. Az előzetes tervek elkészültek, az önkormányzat a megfelelő pályázati forrásra vár.
civil
Kanárik, pintyek, papagájok
A Keszthelyi Galamb és Kisállattenyésztők Egyesülete (KEGAKE), kisállat fajtabemutató kiállítást rendezett Cserszegtomajon, a Vadász utcai kultúrházban, a közelmúltban.
köztér
Zsidó tematikájú bélyegek a postán
Zsidó tematikájú bélyegekből látható néhány hétig kiállítás a zalaegerszegi főposta ügyfélterében. A sófár hangja című tárlat a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség kezdeményezésére, és a Bélyegmúzeum jóvoltából került a postára.
életmódi
Legyünk tudatosak az étkezésben is
Meiszner Katalin, a Cserszegtomajon élő természetgyógyász, biokertész neve nem cseng ismeretlenül azok számára, akik nem az internetről vett csodadiétáktól vártak gyors fogyást, vagy nem a közösségi oldalakról lemásolható új étrenddel akarták visszaszerezni testi egészségüket.
közélet
Gyógyító mosollyal és tündérkézzel
A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány hetedik alkalommal invitálta támogatóit jótékonysági estre a zalaegerszegi Arany Bárány Hotel télikertjébe. A teltházas rendezvényen a köszönet kifejezéseként ötödszörre adták át a Gyógyító mosoly orvos-, valamint a Tündérkéz nővérösztöndíjakat.
népies
Keszthelyen már elűzték a telet
A Festetics-kastély déli bejáratától a Fő térig idén február közepén is jókora tömeg várta kíváncsian az immár 17. alkalommal megrendezett városi farsang maskarába öltözött menetoszlopát. Ezúttal az időjárás is kegyesnek mutatkozott, hisz mire a Sétálóutcán keresztül a Fő-térre, a fő bemutatkozási helyszínre értek, a hőmérő higanyszála 10 fok fölé kúszott, mivelhogy a nap is kisütött.
életmódi
Mi jön a rózsaszínű köd után?
Hová tűnik az a bizonyos rózsaszínű köd? Miért érezzük úgy, hogy egy idő után elmúlik a kezdeti lángoló szerelem, és milyen fázisokon esik át egy hosszabb párkapcsolat? Mindeközben egyre halogatunk dolgokat, vagy épp túl gyorsan akarunk valamit/valakit és még elvárásaink is a csillagokig érnek.
közélet
Kijelölték az összekötő út nyomvonalát
Zalaegerszeget az M7-es autópályával összekötő út nyomvonalának kijelöléséről is szó volt az eheti Kormányinfón. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: az új négysávos út – a zalaegerszegi önkormányzat kérésére – nem a korábban tervezettnek megfelelően a 76-os út nyomvonalát követi, hanem Sármellék felé épül meg és érinteni fogja a repülőteret is.
zöld
Partneri együttműködés turizmusra építkezve
Gyöngyösről február közepén közel félszáz településvezetővel indult Hévízre az autóbusz, amelyik az Önkormányzatok Mátrai Szövetségének (ÖMÁSZ) delegációját szállította a fürdővárosban tartott kétnapos konferenciára.
egyszervolt
Ünnepi viseletek
A „Kultúrházak éjjel-nappal” országos rendezvénysorozat keretében „Hagyomány a divatban” címmel Hársfalvi György klubkönyvtár vezető nyitotta meg Rezesné Czinderi Andrea és Rezes Gábor népi iparművészi viseletekből összeállított időszaki kiállítását a gyenesdiási községházán, február derekán.
közélet
Húsz éve nem házasodtak annyian, mint tavaly
Magyarországon 2010-től kezdődően évről évre nő a házasságkötések száma, 2016 januárja és novembere között pedig már 48 920 pár járult az anyakönyvvezető elé. Ez a szám az elmúlt húsz évben a legmagasabb volt. Jelentősek az országon belüli területi különbségek, a skála alján elhelyezkedő Zala megyében ezer lakosra 4 házasság jutott 2015-ben – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közleményéből.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Keszthelyi Yacht Club (1), Ludas Matyi (1), Vers - és prózaíró pályázat (3), torokcsakra (1), Katonai hagyományőrzés (1), 75. sz. főút (1), múzeumlátogatás (5), Alibánfa (1), Aranyod (9), Ágh Edit festőművész (1), Dömötör Csaba miniszterhelyettes (2), Kávélabor (1), Wohner Dóra Quintett (1), Sauska Pincészet (1), Budapesti Fesztivál Zenekar (1), Új gyártócsarnok (2), Hófúvás (2), Box Gála (1), Szent Imre Általános Iskola, Felsőrajk (1), Fentős Ferenc Kamarazenekar (3)