Vezető hírek
Rómer Flóris arcmása a fatemplomon
Hogy mi köze Zala megyéhez, és a skanzenhez Rómer Flórisnak és miért nem a róla elnevezett megyeszékhelyi utcában avatták fel a táblát, arról dr. Gyimesi Endre, a közalapítvány elnöke beszélt az ünnepségen. Elhangzott: az 1870-es években elpusztult zalacsébi fatemplom terveit Rómer munkássága révén sikerült rekonstruálni, majd a falumúzeumban újra felállítani.
Dr. Gyimesi Endre, Béres János, Balaicz Zoltán és dr. Vándor László az avatás után
Emléktábla avatás a skanzenben
A régész – aki mindemellett művészettörténész és festőművész is volt – 1863-ban bejárta Zalát; mégpedig szekéren. Minden településen igyekezett lajstromba venni a régészeti és művészettörténeti értékkel bíró emlékeket. Mindezekről, illetve Rómer Flóris életútjáról és munkásságáról már dr. Vándor László régész, a Göcseji Múzeum egykori igazgatója szólt.
Mint fogalmazott: ő volt az első olyan ember, aki nagy részletességgel számolt be a zalai értékekről. Tehette ezt többek között azért, mert egyházi ember lévén (Benedek-rendi szerzetes, pap, majd nagyváradi nagyprépost-kanonok is lett), sok ismerőse volt a megyében, így meg tudta szervezni a plébániák között és a földesurak körében az utazásait. A látottakat nemcsak tudományosan dolgozta fel, hanem egy cikksorozatot is írt a Vasárnapi Újságba, Zalai levelek címmel. Olyan épületekről (főleg középkori templomokról) olvashatunk többek között ezekben az írásokban, melyek azóta már elpusztultak.
A Rómer Flóris által lerajzolt látványnak megfelelően épült fel a skanzenben a fatemplom
Így került fókuszba az egykori zalacsébi templom is, melynek részletesen dokumentálta a kinézetét és az épület tervrajzát. Vándor László elmondta: mikor évekkel ezelőtt a felvetődött, hogy jó volna a skanzenbe egy szakrális épületet létesíteni, a feljegyzések alapján a néhai zalacsébi fatemplomra esett a választás. A felépítéshez az Együtt Zalaegerszegért Egyesület segítségével szerveztek gyűjtést, de számos más támogatója is akadt a kezdeményezésnek. A templomot végül pont olyanra építették fel, amilyennek Rómer akkoriban látta. Az épület pedig azóta is a falumúzeum egyik büszkesége.
Az emléktáblát Balaicz Zoltán polgármester, Béres János szobrászművész és Gyimesi Endre leplezte le.
Idén ez már a harmadik emléktábla avatás volt
Idén már a harmadik alkalommal avatott emléktáblát a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány. Előbb Arany János költő, majd Farkas Dávid egykori országgyűlési képviselő tiszteletére emeltek domborművet.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
Lakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználva -
rovatunk hírei
Kisfaludi Strobl Zsigmond kiállításNémeth János kiállításBarangolás a Göcseji FalumúzeumbanA zalaegerszegi zsidóság múltja – kiállításKESZTHELY HÍRES HÖLGYEIBalaton Art Alkotóközösség kiállítása"Előttünk nincs titok” 16+ múzeumi találkozások – Rejtély a múzeumban Göcseji MúzeumBemutatkozik... a Göcseji Múzeum farestaurátoraA VILÁGON EGYEDÜLI – Balneológiai és helytörténeti kiállításÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK A LENDVAI ZSINAGÓGÁBAN top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalGöcseji csoda – a hagyományok és a természet közelségébenLakásbiztosítás: ha nincs, kössön, ha van, vizsgálja felül márciusban! Országos turnéra indul a Vámpírok Éjszakája produkció; első állomás NagykanizsaTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáter