Vezető hírek
A Sárkányölő szobra a rendőrség udvarán
Az átadási ünnepségen dr. Sipos Gyula rendőrvezérőrnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kapitányságvezetője köszöntet mondott a beruházás megvalósításáért, mely a városi rendőrkapitányság ingatlanjainak rendbetételét szolgálta. Kitért arra, hogy a megyei közgyűlés közelmúltbeli ülésén valamint az Országos Rendőr-főkapitányság is kiválóra értékelte a Zala megyei rendőrök 2016. évi teljesítményét, mely eredményben a városi rendőrkapitányság munkája is bent van.
Átadták a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság felújított belső udvarát
Zala megye települései és városai a rend és béke szigetei, a lakosság élet- és vagyonvédelme biztosított a rendőrség által, fogalmazott Vigh László országgyűlési képviselő. Szólt arról, hogy a kormány a fejlesztések támogatásával, valamint a jövő évben is várható bérfejlesztéssel segíti a rendőrség munkáját.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere az önkormányzat és a városi rendőrkapitányság kapcsolatát szorosnak és korrektnek nevezte, ami abban is megnyilvánult, hogy a város 13 millió forinttal támogatta a rekonstrukciót. Mint mondta, az udvar és az épületek rendbetételével tovább szépült a város, és külön öröm számára, hogy a munkában zalaegerszegi valamint önkormányzati cégek vettek részt.
Kovács István rendőr vezérőrnagy, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes felidézte, hogy a régi hepehupás udvaron igencsak balesetveszélyesen lehetett közlekedni. A korábban már tervezett felújításra a közelmúltban nyílt lehetőségük. Közel százmillió forintot fordítottak a parkosításra, a térkövezésre valamint két épület külső rekonstrukciójára. A térköveket nem vásárolták, hanem közmunkaprogram keretében készítették el, ami országosan példaértékű, hangsúlyozta.
A beszédeket követően két hársfát ültettek el, valamint leleplezték a nagykanizsai Tislér Zoltán, címzetes rendőr főtörzszászlós alkotását, Sárkányölő Szent György lovas szobrát.
Érdeklődésünkre elmondta, egyetlen bükkfarönkből faragta ki a szobrot, ami nem képről, hanem saját elképzelése szerint formált meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben