Vezető hírek
civil
Közösségek Hete Zalaegerszegen is
Hagyományteremtő szándékkal jött létre idén az országos Közösségek Hete rendezvénysorozat, mely május 8-14-e között Zalában és Zalaegerszegen is több programot kínált.
nézőpont
Reálisabban látni a Közel-Keletet
Képzőművésznek készült, aztán jogi diplomát szerzett, végül külpolitikai újságíró lett a Magyar Televíziónál. Leginkább olyan helyekről tudósított, ahonnan mások menekülni szoktak; konfliktuszónákból, háborús övezetekből.
egyszervolt
Egyszer a törvényszéket is kirabolták
„Elnök úr, betörtek!” – ezzel a mondattal keltették fel Czikó János törvényszéki elnököt 1931. november elsején, vasárnap. A Zalaegerszegi Törvényszéket aznap éjjel rabolták ki „mégpedig az utolsó fillérig!” Ez a történet is olvasható a Bírósági históriák című kiadványban, melyet a közelmúltban mutattak be a törvényszéken.
egyszervolt
ÁVH székházból börtönmúzeum
Örök mementóul szolgál az a börtönmúzeum, melyet a Mártírok úti egykori ÁVH székház (későbbi leánykollégium) néhány földszinti és alagsori helyiségéből alakítottak ki. A Zalaegerszegi Büszkeségpont a kommunizmus borzalmaira; a meghurcoltakra és az áldozatokra emlékezik. Mindenekelőtt azokra, akiket éppen ezen épület falai között tartottak fogva.
közélet
Europespa MED védjegy a hévízi tófürdőnek
Az Európai Fürdőszövetség (ESPA) EuropeSpa MED minőségbiztosítási védjegyét vehette át Bükfürdőn négy magyarországi gyógyfürdő képviselője.
közélet
A jó főidény sok összetevős
Keszthely a Balaton fővárosa. Számos értékes műemlékkel, látnivalóval rendelkezik. Önmagukban mindezek az értékek a tóra építkezve, elegendőek egy jó főidényhez? - kérdeztük Tar Lászlót, a keszthelyi székhelyű Nyugat-Balatoni Turisztikai Iroda Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját.
kortárs
Textilképek a művészet legjavából
Láng-Miticzky Katalin textil- és képzőművész kiállítását nyitották meg május derekán a gyenesdiási községházán.
közélet
Nem csak város, otthon is
Zalaegerszeg első, 1247-es írásos említésének 770. évfordulóján ünnepi közgyűlésre került sor a város dísztermében. A házigazda Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket, köztük Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkárt, Szita Károlyt, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökét, Vigh László országgyűlési képviselőt, Fekete Györgyöt az MMA elnökét, valamint a megye és a város számos közéleti személyiségét.
köztér
Időutazásra invitál az egerszegi vármakett
A város első írásos említésének 770. évfordulóján stílusosan 770 kék lufikat szorongató ovis jelenlétében avatták fel május 12-én Farkas Ferenc szobrászművész egerszegi várat ábrázoló makettjét Zalaegerszegen, a Mindszenty téren.
népies
Új helyszínen a fazekastalálkozó
Az idei évben a Gébárti-tó partján kerül megrendezésre a hagyományos Országos Fazekas-Keramikus Találkozó és Fesztivál. A Zala Megyei Népművészeti Egyesület és a Keresztury VMK szervezésében megvalósuló eseményre május 13-14-én kerül sor a Kézművesek Háza környezetében, mely tizenhárom év után költözik el a skanzenből a tó partjára.
egyszervolt
„Múltbéli arcok” Keszthelyen
A Dunántúlt egykor benépesítő népek viseletét és arcvonásait tárja a látogatók elé az 5. századtól a 13. századig az a szeptember közepéig a Balatoni Múzeumban megtekinthető rendhagyó kiállítás, amelyiken koponyák, szobor- és rajzalapú arcrekonstrukciók mellett a sírokból előkerült használati tárgyak, ékszerek is megcsodálhatóak.
nézőpont
A coaching más, mint a tanácsadás
A Budapesti Gazdasági Egyetem Zalaegerszegi Gazdálkodási Karán négy év előkészítő munka után idén tizenketten végeztek üzleti (business) coach szakon. Mit is jelent ez a nem mindenki számára ismert kifejezés? Egy személyre szabott módszerről van szó, melynek lényege, hogy az „ügyfelet” a saját erőforrásaira támaszkodva támogatja a fejlődésében.
köztér
Másodszor is célba értek
Az ország számos településéről és külföldről érkeztek amatőr és profi futók, hogy teljesítsék a 60 kilométeres távot Zalaegerszeg és Keszthely között május 7-én. A Másodszor is célba érünk! mottójú váltófutóversenyt második alkalommal rendezte meg a zalaegerszegi Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány, hogy felhívja a figyelmet koraszülött mentés fontosságára és az egészséges életmódra.
köztér
Közlekedésbiztonság a csomópontban
Legfőképpen a balra kanyarodás biztonságát teremti meg a nagypáli leágazásban kialakított új csomópont a 74-es főútvonalon Zalaegerszeg és Egervár között, amit május 9-én adtak át.
köztér
Megújultak a szentek szobrai
Önkormányzati forrásból megújult a Kaszaházi- és a Zala utca sarkán álló Nepomuki Szent János szobor, valamint a Vizslaparki úton lévő Szent Vendelről készült köztéri alkotás. A szobrokat rövid sajtóbejárás keretében – melyen részt vett Balaicz Zoltán polgármester – Ocsovai Grácián plébános áldotta meg.
oktató
56-os ünnepségek forgatókönyvei
„Ilyen nagy dolog a szabadság…” címmel jelent meg az a módszertani kiadvány, mely az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére szervezett iskolai ünnepségek lebonyolításához ad segítséget.
életmódi
Lassan változó erkélyhasználat
Szabadban lenni jó, az meg egyenesen ajándék, ha ezt az otthonunkban is megtehetjük. Mert mondjuk, rendelkezünk egy megfelelő kerttel, erkéllyel, vagy terasszal. Könnyű annak, aki családi házban él – gondolhatnánk. De hát miért is ne válhatna mindez valóra egy emeletes ház erkélyén is?
egyszervolt
A Kálvária temetőtől az izraelita sírokig
Eleink nyomában címmel indított várostörténeti sétasorozatot Zalaegerszeg első írásos említésének 770. évfordulója alkalmából a Göcseji Múzeum. Az első sétán Megyeri Anna történész, muzeológus kalauzolta a szépszámú közönséget előbb a Kálvária-, majd az izraelita temetőben.
életmódi
A szeretetnyelvről, a mese szerepéről...
A családról, a szeretetnyelvről, a mese szerepéről beszélgettek szakemberek a Zala Megyei Kormányhivatal közelmúltbeli „Megyeháza Klub” elnevezésű rendezvényen. A találkozót az anyák napja inspirálta, melyet Szemes Béla, a kormányhivatal közoktatási-értékelési referense vezetett.
gazdaság
Felavatták az EuropTec új gyártócsarnokát
Új 1600 négyzetméteres gyártócsarnokkal bővült az EuropTec Kft., amit a tulajdonos Glas Trösch svájci cégcsoport 710 millió forintos beruházással épített meg. Az orvosi műszerekhez, implantátumokhoz, diagnosztikai és labortechnikai eszközökhöz műanyag alkatrészeket gyártó cég fejlesztéséhez Zalaegerszeg önkormányzata útfelújítással járult hozzá.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
BABOSDÖBRÉTE (3), Karáth Anita (27), Ovifoci-pálya (2), Csuti Tibor keramikus (5), Bazita (14), szemészet (3), Összművészeti fesztivál (6), GYSEV (1), trombitaverseny (1), Kétvölgy Vendégház (1), Bottyán-emlékmű, Lenti (1), Keresztes Csaba (5), Írottkő Natúrpark (1), KEREKÍTŐ (5), Társasjáték (1), Sasfészek Ifjúsági Tábor (1), Keszthely VSZK - tornaterem (2), Budaörsi Latinovits Színház (1), Kardiológiai és Szívsebészeti Centrum (6), DARTS-verseny (8)