2025.01.12., vasárnap - ErnőZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Jubileumi év és vármakett avatás
közélet

Jubileumi év és vármakett avatás

A város napjához kapcsolódó rendezvényekről, illetve az idei Egerszeg Fesztivál programjairól tartott a szervezőkkel közös sajtótájékoztatót Balaicz Zoltán polgármester. Elhangzott: az összművészeti rendezvénysorozat 2017-ben a város első írásos említésének 770. évfordulója előtt is tiszteleg, így a hagyományos programokon túl, számos esemény a jubileum jegyében zajlik a következő hetekben.
Kisiskolából főorvosi székbe
zsibongó

Kisiskolából főorvosi székbe

Példaképeink előadássorozat közelmúltbeli állomásán dr. Hoffman Erzsébet belgyógyász főorvost látták vendégül a felsőrajki Szent Imre Általános Iskolában.
Lakóhelyem Arckönyve – a gyerekek szemével
kortárs

Lakóhelyem Arckönyve – a gyerekek szemével

A Zala Megyei Kormányhivatala „Lakóhelyem Arckönyve” című rajz- és fotópályázatára az alsó tagozatos tanulók 173 nyújtottak be, a felső tagozatosok 66, a középiskolások 12 rajzot illetve festményt nyújtottak be. A fotó- és videókategóriában szintén 12 pályamű érkezett be.
Hálózatot épít a Hagyományok Háza
népies

Hálózatot épít a Hagyományok Háza

Országos bejelentést tett a budapesti Hagyományok Háza főigazgatója Zalaegerszegen. A Városi Hangverseny –és Kiállítóteremben megrendezett sajtótájékoztatón dr. Kelemen László, a fővárosi intézmény vezetője elmondta: egy állami támogatásnak köszönhetően a Hagyományok Háza megyei hálózatokat épít ki országszerte, sőt a határokon túl is.
Bringás reggeli a Dísz téren
életmódi

Bringás reggeli a Dísz téren

Már évek óta hagyomány, hogy a Magyar Kerékpárosklub évente két alkalommal reggelivel lepi meg mindazokat, akik biciklivel igyekeznek munkába. Az országos akció célja egyértelmű: népszerűsíteni a kerékpáros közlekedést, ami egy gyors, olcsó és környezetbarát megoldást jelent mindenki számára.
Május 7-én rajtol a mezőny
közélet

Május 7-én rajtol a mezőny

Péntekig még lehet nevezni a koraszülöttek támogatására szervezett jótékonysági futásra. A Másodszor is célba érünk! elnevezésű verseny május 7-én, vasárnap 9 óra 20 perckor vesz rajtot (a Dísz tér helyett, tavalyi fotó) a Göcseji Falumúzeumból. Az egyéni és csapatversenyzők Zalaegerszeg és Keszthely közötti 59,3 kilométeres távot teljesíthetik váltófutásban.
Az ételreplikátortól a 3D nyomtatásig
oktató

Az ételreplikátortól a 3D nyomtatásig

A Star Trek ételreplikátorától nem is telt el olyan sok idő, hogy az elképzelés ne váljon mára valósággá a 3D nyomtatással. Persze ételt még nem nyomtatnak vele, bár van erre már próbálkozás, viszont fémet, műanyagot igen. A zalaegerszegi műszaki képzés volt hallgatóiból alakult CncTeamZeg tagjai is építettek egy saját fejlesztésű univerzális gépet, melyről a csapatot kérdeztük.
Balatoni évadnyitó: Keszthely jó szezont vár
közélet

Balatoni évadnyitó: Keszthely jó szezont vár

Idén is a keszthelyi Balaton-parton, a mólónál tartották az évadnyitó ünnepséget. A Balaton koszorúját a Feltámadás cserkészcsapat tagjai vitték a Helka sétahajóhoz, amelynek fedélzetéről Ruzsics Ferenc polgármester dr. Horváth Teréz jegyzővel dobta azt a magyar tenger habjai közé.
A Sárkányölő szobra a rendőrség udvarán
köztér

A Sárkányölő szobra a rendőrség udvarán

A megyei rendőrnap keretében avatták fel a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság felújított és parkosított belső udvarát, valamint az ott elhelyezett Sárkányölő Szent György lovas szobrot.
Generációs különbségek és tabutémák
nézőpont

Generációs különbségek és tabutémák

A zalai iskolai könyvtárosokat és a gyermekkönyvtárosokat szólította meg az a továbbképzés, melyet a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár szervezett, s témája az úgynevezett Y és Z generáció, azaz az 1980 és 2009 között születettek kommunikációs világa.
Cserszegtomaj nagyközséggé avanzsált
közélet

Cserszegtomaj nagyközséggé avanzsált

A közelmúltban megadatott Cserszegtomajnak, hogy felvegye a nagyközség címet. A törvényben meghatározott kemény feltételeket, szigorú kritériumokat sikerült teljesíteniük, így már használhatják e rangot adó elnevezést.
Programkavalkád a Kanizsafesten
pódium

Programkavalkád a Kanizsafesten

Igazán változatos programokkal kínál kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget minden korosztály számára az április 27-én induló Kanizsafest. A dél-zalai város legnagyobb ünnepén kitüntetésekkel ismerik el a kiemelkedő teljesítményt nyújtókat, és olyan látványos programokra is sort kerítenek, mint a raklapfestés a P-napon és a szombati párnacsata. A cél a vidámság mellett nem más, minthogy új magyar rekordokat állítsanak fel.
Rómer Flóris arcmása a fatemplomon
egyszervolt

Rómer Flóris arcmása a fatemplomon

A magyar régészettudomány atyjaként is ismert Rómer Flóris (1815-1889) tiszteletére avattak emléktáblát a Göcseji Falumúzeum zalacsébi fatemplomának falán. A domborművet – melynek létrehozását a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány kezdeményezte – Béres János szobrászművész készítette.
Fókuszban a környezettudatosság
oktató

Fókuszban a környezettudatosság

A fenntarthatóságra, a környezettudatosságra való figyelemfelhívást tették a hét témájává az Ady-iskolában. Az intézmény két éve nyerte el az örökös öko-iskola címet, s ennek megfelelően formálják a tanulók szemléletét.
Nem váltak szimbólummá
köztér

Nem váltak szimbólummá

Húsz évvel ezelőtt egy új emlékmű, a szomszédságában pedig egy szobor létesült a Vizslaparkban. A város címerét magába foglaló címerházat és IV. Béla szobrát a város első írásos említésének 750. évfordulója alkalmából avatták fel 1997. május 13-án. Az ünnepségen az akkori kultuszminiszter, Magyar Bálint is részt vett.
Új diagnosztikai eszközök az Ispitától
közélet

Új diagnosztikai eszközök az Ispitától

Betegágy melletti szívultrahang készüléket kapott a zalaegerszegi Szent Rafael Kórház koronária őrzője, míg az urológiai osztály flexibilis hólyagtükröző endoszkópot az Ispita Alapítványtól.
A nők kibeszélik, a férfiak nem rinyálnak
életmódi

A nők kibeszélik, a férfiak nem rinyálnak

Csak a halálesetekkel hozható –e összefüggésbe a gyász, vagy minden veszteség (válás, szakítás, munkahely elvesztése) feldolgozása egyfajta gyászfolyamatnak tekinthető? Hogyan viszonyulnak mindehhez a férfiak, a nők és a gyerekek? Na és milyen Magyarország gyászkultúrája?
Új edzőtermet építenének Tunkel Nándornak
sport

Új edzőtermet építenének Tunkel Nándornak

Tunkel Nándor paralimpiai bronzérmes erőemelő zalaigricei családi házuk emeletén kialakított kis helyiségben edz jelenleg. A tokiói paralimpiára való felkészülését segítve Vigh László országgyűlési képviselő elindított egy kezdeményezést. Vállalkozók, támogatók felajánlását várják, hogy egy korszerű mini edzőcsarnokot építsenek fel a családi ház udvarán.
Barátságról a szalonban
civil

Barátságról a szalonban

Az ember életében fontos dolgok közül ezúttal a barátság témáját emelték ki a Zalaegerszegi Női Szalonban. Erről beszélgetett két meghívott vendégével, Schmitt Pálné Makray Katalin egykori olimpikonnal és Darvasi Ilonával, a Turay Ida Színház alapító igazgatójával Balaicz Zoltánné, a szalon vezetője.
Úgy fest, mint egy gyerek…
kortárs

Úgy fest, mint egy gyerek…

Akár azt is mondhatnánk, hogy a Macskanő és a Cicakapitány című tárlattal az avantgárd magas művészet költözött a Keresztury VMK Gönczi Galériájának falai közé. Wahorn András festőművész – akinek 2000 után készült műveiből látható válogatás – autodidakta alkotó; a festészetet nem egyetemi képzésen tanulta. Munkássága ettől függetlenül (vagy épp ezért) évtizedek óta komoly értéket képvisel a kortárs hazai művészetben.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK