Vezető hírek
Jubileumi év és vármakett avatás
Balaicz Zoltán a hivatalos programokkal kapcsolatban úgy tájékoztatott, hogy a rendezvénysorozat május 12-én indul (vagyis a város napjához, május 13-hoz legközelebb eső pénteken) Kovács Károly néhai polgármester emlékművének koszorúzásával, majd ünnepi misével. Ezt követően 10 órakor kerül sor a Mindszenty téren Farkas Ferenc szobrászművész új – az egerszegi várat ábrázoló – makettjének avatására.
Programkavalkád a fesztivál idején
Egerszeg Fesztivál a 770. évforduló jegyében
A jubileumi év jegyében, az avatás után 770 óvódás 770 darab kék-fehér lufit ereszt majd szélnek. Tizenegy órától pedig a hagyományos ünnepi közgyűlés keretében adják át az idei Díszpolgári címet és Pro Urbe díjakat.
Május 12-től, a június 9-én kezdődő háromnapos fesztiválig tematikus hétvégék zajlanak a belvárosban. Május 20-21-én Komolyzenei hétvégére, 27-28-án Folklór hétvégére, június 2-3-án Street Food hétvégére kerül sor a Dísz téren. Ezek részletes programjait Győrffyné Könczöl Tímea, a zeneiskola vezetője, Tompa Gábor, a Kvártélyház igazgatója és Horváth Szilárd, a Városmarketing Iroda vezetője ismertette.
Szintén a fesztivál részeként kerül megrendezésre május 13-14-én az Országos Fazekas Keramikus Találkozó és Fesztivál, ezúttal a Gébárti-tó partján, melyről Skrabut Éva, a Zala Megyei Népművészeti Egyesület vezetője számolt be.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy június 9-én testvérvárosi delegációk érkeznek majd a városba. A találkozó jegyében baráti címerek átadására is sor kerül. De, ugyanezen a napon avatják fel Szabolcs Péter szobrászművész Szabó Gyula kefekötőről készült szobrát is a Piac téren.
Farkas Ferenc új köztéri alkotását május 12-én, 10 órakor avatják fel a Mindszenty téren
Balaicz Zoltán hozzátette: a jubileumi évforduló alkalmából több történeti konferencia is lesz a fesztivál idején. Május 17-én Mindszenty József hercegprímásról emlékeznek meg egy tudományos ülésen, május 24-én a II. világháborúban részt vett zalai honvédekről lesz szó Hősök és/vagy áldozatok címmel, június 7-én pedig várostörténeti konferencia tárgyalja majd Zalaegerszeg egykori bíráinak és polgármestereinek tevékenységét a kezdetektől egészen 1950-ig.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben