Tamásy, az elfeledett polgármester

A közelmúltban lezajlott – a korabeli városvezetők tevékenységét elemző – várostörténeti konferencia egyik előadása többek között a fenti kérdésre kereste a választ. Az okokról, illetve a zsidóüldözésekkel, háborús eseményekkel tarkított korszak helyi hangulatáról az előadót, dr. Paksy Zoltán történészt, főlevéltárost kérdeztük.

dr. Paksy Zoltán a II. világháború időszakának helyi eseményeit kutatja

Nem városfejlesztő, inkább ideológiamentes "hivatalnok"

- Nincs abban valami ellentmondás, hogy míg a 30-as, 40-es évek meghatározó történelmi alakjait jól ismerjük, addig azoknak a neve, akik épp a helyi közéletet formálták, jórészt feledésbe merültek?

- Tényleg van benne furcsaság, ám a válasz elég egyszerű. Tamásy István nem volt jelentős politikus. Legalább is olyan értelemben nem, hogy szinte semmilyen fontosabb fejlesztés nem kötődik a nevéhez a városban. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azokra a polgármesterekre emlékszik jobban az utókor, akiknek az idejében látványos előrelépések történtek. Tamásy inkább volt egy precíz hivatalnok, semmint városfejlesztő polgármester.

- A zsidótörvények, II. világháború és a holokauszt időszaka amúgy sem a nagy fejlesztésekről szólt…

- Valóban nem, ráadásul Tamásy elődjétől, Czobor Mátyástól hatalmas adósságot örökölt. A város ezért 1936-ban egy ügyintéző típusú, adósságrendezésre képes embert keresett a megüresedett posztra. Persze, az új polgármestertől sem volt idegen a közélet. Tamásiban született (innen jön neve is), ügyvédként végzett, így került később a zalaegerszegi Korbay Károly ügyvédi irodájába (aki 1908-15 között szintén polgármester volt). Ezt követően végigjárta a hivatali ranglétrát, majd Czobor alatt polgármester-helyettes lett. Megbízható ember volt, precízen végezte a munkáját és nem kötődött pártokhoz sem. 1936-41 között sikeresen rendezte a város adósságát, többek között azzal, hogy államsegélyt kért. A város vagyoni helyzetének rendeződése után két nagyobb fejlesztési terve volt: egy szövőgyár és egy csáktornyaihoz hasonló, medencés strand felépítése. A háború miatt ezek aztán nem valósultak meg.

- Az, hogy nem kötődött semmilyen párthoz nem akadályozta az érdekérvényesítésben? Továbbmenve: lehet azt mondani, hogy ideológiamentesen bonyolította le a gettósítást és a holokausztot? Egyáltalán mennyire lehetett önálló döntéseket hoznia egy vidéki polgármesternek az egyre szélsőségessé váló nagypolitikai helyzetben?

- Ami a kérdés első részét illeti, nem volt egy nagy lobbista. Ehhez a főváros felé irányuló, személyes kapcsolatok kellettek volna. Nem szerencsés korban volt polgármester, és valóban, az országban – sőt a világban – zajló események miatt eléggé szűk volt a mozgástere. Gyakorlatilag végrehajtotta a rábízott feladatokat. Ugyanakkor az is tény, hogy nem voltak szélsőséges nézetei, nem volt antiszemita és nem kötődött a szélsőjobboldalhoz sem. Így tényleg ideológiamentesen, és a körülményekhez képest humánus módon hajtotta végre például a gettósítást.

Tamásy István (jobbról) Imrédy Bélával a zalaegerszegi plébániatemplom előtt, 1939-ben (Fotó: Göcseji Múzeum)

- Humánus…?

- A körülményekhez és más településekhez képest, igen! Zalaegerszegen a városvezetés nem törekedett drasztikus fellépésre a zsidókkal szemben. A törvények, és az egyre szélsőségesebb országos közhangulat ellenére, 1944-ig gyakorlatilag állásukban maradhattak a város zsidó származású alkalmazottai. A képviselőtestület jó része sem volt a zsidók elleni fellépés híve. Konzervatívok, talán kissé maradiak is voltak, ám nem szélsőségesek. Néhány kivétel persze akadt. Más városokhoz képest a gettósítás terén is emberibb megoldás született: nem egy, hanem két tömbben került kialakításra a gettó, és az ezen belül lévő lakások is jó minőségűek voltak.

- Nem maradt fenn olyan irat, levél, vagy bármilyen feljegyzés, amiből kiderülne, hogy Tamásy lelkileg hogyan élte meg ezt az időszakot?

- Sajnos, eddig nem találtam semmi ilyesmit. Valószínűleg nem állt intenzív levelezésben senkivel. Úgy tűnik naplót sem vezetett. Sőt, egészen mostanáig fényképet sem láttam róla. A Göcseji Múzeum fotótárából azonban most előkerült két felvétel, amin ő szerepel. Az egyik kép Imrédy Béla zalaegerszegi látogatásakor készült.

- Ahogy az a konferencián is elhangzott: tevékenységéért a népbíróság 1945-ben elítélte. Ezek szerint nem méltányolták a humánus megoldásokat?

- Több vád is volt ellene, például, hogy bezáratta a zsidó üzemeket és gettóba záratta a város zsidóságát. Ami – annak ellenére, hogy országos rendelet alapján cselekedett – mind háborús bűntettnek minősült. Egy ilyen tisztségben lévő személy nem nagyon úszhatta meg büntetés nélkül: mert „ha nem is bűnös, részes”. Érdekes viszont, hogy Nagykanizsa akkori polgármesterét mégsem ítélték el. Tamásy István öt évet kapott, amit nagy valószínűség szerint le is ült. Dokumentumok és más információk nincsenek ezekről az évekről. Annyi bizonyos, hogy utána Pécsett telepedett le, a népbírósági ítélet alapján nyugdíj sem járt neki, így haláláig (1968) orvosírnokként dolgozott.

- Akkor a neve nemcsak azért merült feledésbe, mert nem volt városfejlesztő polgármester, hanem mert elítélték és a várost is elhagyta?

- Persze, ez is benne van. A kommunizmus évtizedei alatt az 1945 előtti időszak közéleti emberei nem kerültek fókuszba, pláne nem pozitív szereplőként. A gettósítás és a holokauszt ellenére mégis azt mondom, hogy Tamásy István életrajzában nincs semmi negatívum, szellemiségében pedig semmi szélsőséges, ezért nem kell őt megbélyegeznünk.