Vezető hírek
Restaurálás és tavaszi nagytakarítás a skanzenben
Nemcsak egymásért, az állatokért is felelnek
„Az elmúlt időszak egyik legnagyobb félelme az volt, hogy ha lebetegszünk, vagy ha karanténba kerül a teljes csapat, akkor ki látja el az állatokat?” Ezt már Varju András, a Göcseji Múzeum falumúzeumi és műszaki osztályának vezetője mesélte lapunknak, akit arra kértünk, hogy foglalja össze az elmúlt egy év nehézségeit, történéseit.
Varju András ezúttal a kecskéknek adott egy kis finomságot
- Tavaly május végén néhány hónapra kinyithattunk ugyan, és a bakancsos turisták száma növekedett is valamelyest, ám összességében nem nevezném kedvező időszaknak a mögöttünk lévő hónapokat. Végig bennünk volt az az érzés, hogy nagyon kell vigyázni magunkra, mert nemcsak önmagunkért és egymásért vagyunk felelősek, hanem a falumúzeumban lakó állatokért is – mondta az osztályvezető.
Megtudtuk: a skanzenben jelenleg kecskék, birkák, szamár, tyúkok, libák és kacsák várják a napi szintű ellátást. Sőt, a Zala folyó holtágában él két teknős is. Persze ők nem a skanzen „állományába” tartoznak, de rendszeresen látják őket napozni a malom közelében, így a stáb szívéhez nőttek. Varju András azt is megemlítette, hogy amióta nincsenek rendezvények és az árusok nem állítják fel standjaikat, a pitypang látványosan nagyobb életteret talált magának. Idő pedig bőven akadt a fűszerkert és az őshonos gyümölcsfák gondozására is.
- A zárvatartás ellenére folyamatos volt a munka, hiszen az éves állományvédelmi feladatokat, karbantartásokat ugyanúgy el kellett végezni. Mindig szükség van kisebb restaurálásokra, állagmegóvásokra. Ezek főleg a házak falait, vagy fedelét érintik. Befejeztük az ilyenkor esedékes tavaszi nagytakarítást is, úgyhogy most már tényleg jöhetnek a látogatók!
Nem álltak le a nagyobb projektek sem. A falumúzeumban zajlik egy osztrák-magyar képzési program, melynek során azokat az oktatókat képzik ki, akik majd a későbbiekben tanítják azt, hogy hogyan lehet a néprajzi értéket képviselő portákat kezelni, fenntartani. Az elméleti képzés online zajlott, ám a gyakorlati elemeket csak a helyszínen tudják elsajátítani a tanulók.
- Nagyon fontos, hogy legyen utánpótlás, vagyis hogy képezzünk olyan szakembereket, akik tudják hogyan kell a skanzenek házait felújítani, falazni, zsúpolni és ezt a tudást ők is át tudják majd adni. Az oktatásnak három fő eleme van, a hagyományos kerítésépítés, az épületek külső falainak óvása, újjáépítése és a tetőhéjalás. Szerencsére Zala megyéből és Vas megyéből is voltak jelentkezők a tanfolyamra.
Szükség van olyan szakemberekre, akik karban tudják tartani a régi portákat
Egy több ütemből álló TOP-pályázatnak köszönhetően folyamatban van a Göcseji Falumúzeum fejlesztése is. Ennek első állomása a Hencz-malom felújítása volt. Az átadásra egy szűkebb rendezvény keretében, tavaly augusztus 20-án került sor. Ugyanennek az ütemtervnek a részeként (a skanzen új elemeként) felépült a rámi kápolna, és a mellette lévő temetődomb. A pályázat további részeként új fogadóépület létesül, áthelyezik a kástut és az eredeti alapján megépítik a rámi iskolát.
- Nagyon várjuk már azt is, hogy felépüljön az a két „olajos ház”, ami egy átmenetet, vagy hidat képez a skanzen és a velünk szomszédos Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum között. Mindez a 20. század történelmi és életmódbeli változásait is jól jelzi majd. Ezek a fejlesztések nagy előrelépést jelentenek a falumúzeum jövője szempontjából – fogalmazott az osztályvezető.
A közelgő nyitással kapcsolatban Varju András elmondta: a jelenleg érvényes szabályok betartásával és a védettségi igazolványok felmutatásával lehet látogatni az intézményt. A fogadóépületben, vagyis a jegypénztárnál kötelező lesz maszkot viselni. Meghirdették továbbá a nyári táboraikat, remélik, hogy kedvezően alakul a járványügyi helyzet és minden tervezett program megvalósul.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Zalaegerszeg az ország dödölle központja -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetbenAszfaltozás, térkövezés a Kosztolányi utca és a Baross-liget környékén