Az év madara a cigánycsuk

Nem a legismertebb, de az egyik legelterjedtebb tagja a hazai madárfaunának

A közönségszavazatok alapján a cigánycsuk kapja az idén a kiemelt figyelmet. A légykapó félék családjába tartozó fajról Gál Szabolcsot, a természetvédelemmel és monitoring tevékenységgel foglalkozó Domberdő Természetvédelmi Egyesület vezetőjét kérdeztük.

- A cigánycsuk nem a legismertebb, viszont az egyik legelterjedtebb tagja a hazai madárfaunának. A sokak által ismert 1970-es és 1980-as években kiadott Európa Madarai című könyvben még cigány csaláncsúcs néven találjuk. Ezt az elnevezést, amely utal a madár életmódjára, egyszerűsítették a későbbiekben csukra. Ennek a fajnak nemcsak a magyar, de még a latin neve is változott az elmúlt évtizedekben. Régebben Saxicola torquata-ként szerepelt, amely faj az egész Óvilágban szélesen elterjedt, Dél-Afrikától Észak-Európáig és innen Kínáig. Ezekből mára 4 fajt különítettek el a rendszertannal foglalkozó tudósok, ebből a hazai faj tudományos neve Saxicola rubicola. Az elterjedése főleg Európára és Észak-Afrikára korlátozódik – mondja Gál Szabolcs.

- Milyen küllemű madár a cigánycsuk?

- Nevét főleg a hímek mellén jellemző rozsdás-vörös színezetről kapta. A hímek feje fekete, a nyakon fehér öv látható és szárnyon is van fehér folt. A tojók színezete visszafogottabb. Méretre a verébnél némiképp kisebb madár. 

- Zalában is gyakori?

- Itt sem ritka. Az erdőkben és a belterületeken nem találkozhatunk vele, de élőhelyén, a füves, nyílt területen sokfelé. Jellemző rájuk, hogy vártamadárként (kiemelt pontról figyeli a zsákmányt), kiülnek kórók, bokrok, kerítések tetejére, vagy drótokra, onnan lesnek rovarokra, illetve a hímek ilyen helyekről hallatják dallamos, kissé recsegős éneküket. Emlékszem 1994-ben a pózvai rétekre mentünk ki a Ciconia-klub madarász sulijával márciusban, hogy láthassuk – többen első alkalommal – a cigánycsukokat. Viszont az állomány megroppanása nálunk is érzékelhető volt. Az elmúlt 5-6 év madártani felmérései során sokfelé nem találtam meg a fajt, a megfelelő élőhelyein, többszöri keresésre sem, ami igencsak elkeserítő eredmény. Ami viszont örvendetes, hogy egyelőre a 2021-es évben újra nagyobb számban találkoztam a faj képviselőivel a márciusi vonulási időszakban (rövidtávú vonuló, a telet a közeli mediterrán vidékeken tölti, de egyre több az itt telelő példány). Fészkelőket is egyre többfelé találok, ott is ahol az elmúlt években nem mutakoztak. Reménykedjünk benne, hogy az év madarának is jobbra fordul a sorsa a jövőben. Bár a korai visszaérkezése és fészkelése okán rendkívüli módon veszélyeztetik a tavasszal egyre gyakrabban leáramló szibériai légtömegek, amik például az idén is fagyokat és havazást okoztak, még áprilisban is. Ilyenkor a madarak próbálnak kivárni, viszont, ha napokig nem találnak táplálékot, vagy drámai módon már kotlásban vannak, a fészekaljon kívül az öreg madarak is elpusztulhatnak.