Vezető hírek
Az Alfa generáció és a pályaorientáció
Bár jelenleg az iskolákban még az úgynevezett Z generációs tanulók vannak többségben, lassan felváltják őket az Alfák, azaz a 2010 után született gyerekek. Az ő kapcsolatuk a digitális világgal, akár már kisbaba korban kezdődhetett. Viselkedésüket, személyiségüket meghatározza az online tér, melyben napi több órát töltenek.
- Az okos eszközök számukra olyanok, mint egy harmadik kéz, a telefonjuk hatalommal felruházott. Azonban az online tér egy illuzórikus világ, ami mellett meg kellene maradni a realitásban is. A boldog életet, mint realitást nehezen tapasztalják, mert látják a szülők és pedagógusok arcán, hogy beálltak a sorba, fáradtak, nem mosolyognak. Az online tér pedig a „jól akarom magam érezni” érzést támogatja. Mivel ebben a térben élnek sokat, felfüggesztődnek a szocializációs szabályok, partneri viszonyt szeretnének az iskolában és majd később a munkahelyen is. Felgyorsult világban élnek, ahol azonnali az elérhetőség és a szükségleg kielégítés is. Folyamatos impulzusokat kapnak (fotó feltöltés, szörfölés, játék, közösségi oldalak, zene, chat), ami dopamin löketet ad az agynak. Multitasking jellemző, azaz egyidejűleg több feladatvégzés, ami lebegő figyelmet hoz létre. Az őket tanító X generáció nem ehhez van szokva. Régben nem volt jellemző a tanulás alatt a megosztott figyelem. Ma tanuláskor szól a tv, vagy megy a zene, de terelődik a figyelem a közelben lévő telefonra is. A tanároknak külön művészetté vált, hogy fenntartsák a figyelmet, 10-15 percenként szinte stand-up-ot kell előadni – mondta Tari Annamária, hozzátéve, hogy a tartós figyelem ideje is lecsökkent 8-10 percre. – Jellemző különbség a tanár és diák között, hogy a tanárok verbálisak, a diákok vizuálisak és egyre inkább ez utóbbi felé halad a világ. A chat-ben nem kell egész mondatokban beszélni, kifejteni egy gondolatot, átgondolni, mit akarok kifejezni és hogyan, pedig ezek az idegrendszer mutatói, de ehhez lassúság kell. A chat-re jellemzők a mondattöredékek, a gyorsan, hangulatjelekkel, szinte a fogadónak kell összerakni, hogy mit akart kifejezni a feladó. Éppen ezért is az Alfák való világbeli kifejezésmódja tétova, szókincsük szegényesebb, tépelődők. Az olvasást is azért nem szeretik, mert az túl lassú az online világhoz képest. Ahol nincsenek meg a korábbi baráti viszonyulások, azaz az igazi bizalmasok és a haverok csoportja, akikhez fordulva a szorongást és problémákat lehetett csökkenteni. Nincs meg a holding képesség sem, vagyis, hogy egy traumát képes legyek magamban tartani néhány óráig, amíg elmondhatom a bizalmas barátnak. E helyett azonnali chatelés, kiposztolás van. Pedig a holding fontos alapja a problémamegoldásnak és konfliktus kezelésnek.
Szintén nehezíti a tanár dolgát, hogy miközben ő lát az osztályban egymás mellett ülő gyerekeket, számukra van egy online csoport is, ahol lehet, hogy teljesen más a viszonyulás egymáshoz, mint ami a padokban látszik. Nagyon javasolnám a felsős osztályfönöki órák helyett a körbeülős beszélgetéseket, hogy elmondhassák, ki hogyan érzi magát, és rá is kell őket szoktatni az ilyen típusú kommunikációra és annak szabályaira. – Sok egyéb mellett a pszichoterapeuta még elmondta – Szinte infantilis állapot jellemző és főleg az érzelmi élet terén a digitális generációra. Akkora a lemaradás, hogy akár át lehetnek írni az életszakaszokat is 5 évvel. A digitális generáció elvárása a munkahely felé, hogy jól nézzen ki, jó buli legyen, jó legyen a csapat, vonzó a feladat, ne legyen monotónia. Azt is látják, hogy a szülők gyakran váltanak munkahelyet, ha valami érdekesebb, akkor tovább mennek. Ezért a fiatalok jellemzője a „majd meglátjuk milyen” hozzáállás. A szülőknek tudni kell, hogy a pályaválasztás a gyerekről szól, nem szülőkről. A pedagógusoknak pedig valahogyan hidat kell verni az online érdekes világ és az offline figyelem fenntartása között. Akár a kettő világot ötvöző feladatok kitalálásával. Így fókuszálódik figyelem.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben