Vezető hírek
Emlékezés Ho Si Minh-re
A magyar-vietnámi barátság jelképe
A szocialista párt helyi képviselői 2005 óta minden évben szerveznek hasonló megemlékezést születésnapja (május 19.) alkalmából. A mostani koszorúzáson jelen volt Nguyen Viet Tuan, a Vietnámi Szocialista Köztársaság nagykövet-helyettese, Balaicz Zoltán polgármester, valamint a Magyarországon élő vietnámi kolónia vezetői.
A szervezők nevében Hóbor József mondott beszédet. Kiemelte: Ho Si Minh szellemi iránymutatásai alapján egyesült annak idején Vietnám, ami azóta óriási fejlődésen ment keresztül. Az egykori miniszterelnök nemcsak nagy hazafi, hanem kiváló költő is volt. A zalaegerszegi szobor pedig a maga egyszerűségében, a nép körében ábrázolja a volt elnököt. Zalaegerszegnek régóta jó – és a politikai változásokon túlmutató – kapcsolata van a vietnámiakkal. Bíznak benne, hogy mindez erősödő gazdasági kapcsolattá és baráti kötelekké is válik.
Nguyen Viet Tuan hozzátette: az évről évre megrendezésre kerülő koszorúzás a magyar-vietnámi barátság egyik jelképe. Tavaly nemcsak Ho Si Minh születésének 130., hanem a két ország közötti diplomáciai kapcsolat 70. évfordulóját is ünnepelték.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban