2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Tizenötödik alkalommal szerveztek Gesztenyés napot Galambokon

2023. november 09. csütörtök, 18:28
Szerző, fotó: Sámel József
Bár a „Gesztenyés nap” nevet viseli Galambok hagyományos programja, az idén sem merült ki a kedvelt termés kóstolásában. A program keretében ugyanis sokszínű kulturális kavalkád, számos bemutató várta az érdeklődőket a közösségi téren.

Hagyományőrzés, gasztronómia, programkavalkád

Szabó Tamás polgármestertől megtudtuk: az Együtt Galambokért Egyesület főszervezésében, pályázati támogatással, valamint az önkormányzat segítségével idén tizenötödik alkalommal rendezték meg a Gesztenyés napot, mely mára a térség egyik legnagyobb gasztro-kulturális programjává nőtte ki magát.

- A program több mint másfél évtizede tulajdonképpen a zártkerti részen kezdődött, ahol a lakók, a nyugdíjasklub tagjai és a hagyományőrzők „saját körben”, a maguk szórakoztatására gesztenyét sütöttek – tette hozzá. – Az összejövetelből idővel települési rendezvény vált, majd a térségből is egyre többen érkeztek. A pandémia alatt volt kényszerű szünet, de ez senkinek nem vette el a kedvét a folytatástól. Az elmúlt években arra törekedtünk, hogy a hagyományok őrzése mellett új elemeket is megjelentessük a programban. Így hívtunk olyan előadókat, csoportokat is, akik modern műsorokat mutattak be.

A Helytartó angyalai csoport

A rendezvény megnyitóján köszöntőt mondott Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képviselője. Beszédében kiemelte a hagyományápolás és a közösségépítés szerepét, mondván: a Gesztenyés nap mindkettőt kiválóan szolgálja. Hozzátette, lényeges, hogy a rendezvényt folytassák, hiszen a hagyományokat a jövő érdekében meg kell ismertetni a gyermekekkel, fiatalokkal.

A Gesztenyés napra a szervezők főzőversenyt hirdettek, a csapatok ételeit szakértő zsűri értékelte. A gasztronómiánál maradva, természetesen megjelentek a rendezvényen saját receptek alapján készített gesztenyés sütemények, különleges édességek is, a résztvevők nagy örömére, de szívesen kóstolták a gyermekek és felnőttek a frissen sült, még forró gesztenyét, valamint a masszát.

- Nem kétséges, a gesztenyét sütve és főzve, szinte minden formában mindenki szereti. A rendezvényen széleskörű volt az effajta kínálat – fogalmazott a polgármester. – El kell mondanom, hogy a térségünk ismert a gesztenye termeléséről. A településünkön és környékén ma is sok a szelídgesztenye fa. Megtalálhatók a zártkertekben, de Nagykanizsa felőli részen vadon is élnek példányok. A déli „oldalon” pedig gesztenyeültetvényeket is gondoztak régebben, nem csoda, hogy a termés az átlagnál is népszerűbb felénk.

A Gesztenyés nap vendégeit kulturális csoportok bemutatói, kézművesek és őstermelők gazdag kínálatai várták, a gyermekek pedig érdekes foglalkozásokon vehettek részt. A nap sztárvendége Vastag Csaba énekes volt, aki nagyon szívesen vállalta a fellépést, már csak azért is, mert a felesége családja galamboki származású.

Szabó Tamástól megtudtuk: a Gesztenyés napnak természetesen lesz folytatása, szeretnék, ha a program a jövőben még az ideinél is sokszínűbb, változatosabb lenne.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK